"Mert külön-külön mindegyik ezt kiáltotta: „A názáretit!”
Mielőtt átlépünk a küszöbön, végig tekintünk az év utolsó napján, az elmúlt 365 nap tarkálló szövetén, itt-ott folt, máshol pecsét, felfeslés, bomló rojtok. Máshol a nap szítta virágok közt, apró, üdítő levelecskék. Egy év, hatalmas, színes szőnyeg. Lábnyomok ezrei, botlások, örömök, s ha ritkán is, de akadnak még boldog tánclépések. Tükröt tartunk magunk elé, s létmesénkre gondolunk, majd arra, mit hozhat még a holnap. Titokfejtések kísértete ritkán, egyre ritkábban siet felénk. Csendesülés és hála - lenne jó, ha arcunk elé tisztán, homálytól, karcolástól mentesen emelnénk az élet örömét és keserűségeit.... számvetésileg.
Fogyatkoznak éveim, fogyatkoznak éveink... S ha számolunk is, már nem évtizedek sokaságát próbáljuk tervekkel színezni, vagy összefércelni azt, ami széthullani látszik. Csak ezt az egyetlen, kopottas létszövetet szorítjuk magunkhoz, s suttogunk, sóhajtunk vagy kiáltunk valamit: Család, gyermekek, egészség, jólét, valahová vezető út vágya...
S a visszhangon magunk is meglepődünk...
"A pászkák ünnepe nem múlt még el, Pilátus! Törvény és szokás, hogy húsvétkor egyikét az elítélteknek elbocsátod, úgy, ahogy a nép kívánja. A nép Barabbást kívánta, engem megfeszítettek – de vissza kellett térnem halottaimból, mert láttam, hogy a nép nem tudta, mit cselekszik. E sokaság mögöttem megismerte Barabbást és most új törvényt akar. Kérdezd meg őket újból, amint a törvényeinkben meg vagyon írva.
Pilátus pedig gondolkodott, aztán vállat vont, és kiállván a tornác szélére, csodálkozva nézett végig a sokaságon és szólt:
– Hát kit bocsássak el már most, Barabbást, vagy a názáretit?
És akkor ő intett nekik.
És ekkor zúgás támadt, és mint a mennydörgés, zengett fel a sokaság.
És a sokaság ezt kiáltotta: „Barabbást!”
És rémülten néztek egymásra, mert külön-külön mindegyik ezt kiáltotta: „A názáretit!”
https://www.irodalmijelen.hu/2018-apr-01-1343/karinthy-frigyes-barabbas
