Még hányszor gondollak és várlak
alkonyban
hajnalon
újra
kitalállak
köréd rajzolok óvó létkarikákat
ha
sötét jő féltelek
vajon mi van veled
kérdeném
meg
százszor
elrejtőztél
bennem félelem pislákol.
Még hányszor járom meg az utat
vízpartot
réteket
s
fent a folyó felett
mosolyogsz
mögötted a hegyek kékesen sejlenek.
Meg hányszor ébredek
tapos itt legbelül a kétség
fényjelek nélkül elnyel a sötétség.
Tüske és rózsa.
Vágyom a szóra.
Mindent elborító mélység
fájó a csend.
Léptedet hallom vagy csak elképzelem.
Szomorúan szép vers. Köszönöm, hogy olvashattam. Jó nálad lenni.
VálaszTörlés