Ma is...

 

„Az asszonyokat pedig így szólította meg az angyal: ti ne féljetek! "

Máté evangéliuma 28, 5-7.

Ma is ez a felszólítás!

Gondolkodom az üzenetén.

Mit jelent?

Hogyan tudom a mindennapokat békével kibélelni félelem helyett?!

Tegnap három tündéri "L" unokám  mosolyában sütkérezhettem.

Ők pedig az én kényeztető szeretetemben.

 

Emlékszem, amikor még "csak" két unokám volt, s először mentünk együtt sétálni, mennyire izgultam, nem lesz e baj?! Pedig gyakorlott sétáltató voltam, akkor már majdnem harminc éve, s 25 gyerkőccel sem jelentett gondot.

A legfontosabb az volt, hogy meg kellett tanítanom a "rendet".

No nem az affélét, amikor a gyerekek szinte madzagot fogva róják az utcákat.

A miféle rendünket.

Az értelmes szabályok meghatározását, s azok betartásának elvárását.

Az ok és okozat összefüggésére való rávilágítást, s hogy mindig BÍZHATNAK bennünk!

És, ha baj történne a frászt nem kapás rutinjának rögzítését (magamban).

 

Tegnap három a kislány napja volt nálunk. L+L+L!

Második L- lógott egyet az iskolából, hogy unokahúgai L3+L4 társaságában töltse a napot  nálunk. 

A szokásos nagymamai szeretet megnyilvánulások - etet, itat, ölel, mesél, s egyebek - mellett egy kis időt sikerült a Dunázással is eltölteni.

L2 már nyitotta a kertkaput, amikor L3 kijelentette: 

Nem érdekel a Duna!

Meglepett a tömör fogalmazás, máskor mindig szívesen indul...

Rákérdeztem: Nem jössz velünk?!

Mire Ő : Megyek, de nem érdekel. Homályos!

Csak bámultam, s törtem a fejemet, hogy mire gondol, úgy véltem, hogy tetszik neki a "homályos" szó.

Ballagtunk a vízhez, s lent kis családi segítséggel kiderült, hogy mire utalt a mi zseniális háromnegyed három évesünk: délelőtt nagyon nagy köd volt, s érkezéskor nem látta a vizet... szóval homályos volt!

 

Amikor leértünk a folyóhoz - immár ragyogó napsütésben-  az igen sekély parthoz érve - megtörtént a szabály állítás!

L3! Nem mehetsz a nagy kövön túl, s ha hajó közeledik hátrébb kell lépnünk!

Egyértelmű szabály, kavics dobálás, "pecázás" közben is óvatos volt, ügyeltek mindketten a víz mozgására.

Míg szeretett hozzátartozónk szörnyülködött, hogy ez a gyerek beleseik(!), addig én tudtam, hogy Ő aztán betartja a szabályt.

Mert mindig olyan követelmény elé állítja az anyja, amik érthetőek, s nem retteg percenként,  hogy baj fog történni a gyerekkel.

És így a gyermek megtanulja, hogy mit miért, s ha váratlan helyzet alakulna ki Ő bízik bennünk!

Míg lent időztünk, jött és ment a komp, úszott tartályhajó... figyeltük az eseményeket, hullámok kifutását a partra, vízszint mozgást, egyebeket. (Tudásgyarapításból jeles.)

És egy príma kis bottal sikerült "pecázniuk" is.

 

Hazafelé, ránézve a közlekedési táblára L3 kijelentette: Zsákutca!

2. L előresietett, mire beértünk a házba már ügyesen sürgött-forgott, átöltöztette az unokatesót, gondosan megvizsgálva ruházatát, mert a kicsike blúz ujja kicsit nedves lett.

Itthon ebéd, ágyba bújás után -  L3:A gyermekkórussal hallgassuk meg a Mennyből az angyalt... az a kedvencem, és utána MESE!

Mi legyen a mese kérdeztem: Vili bácsi!

És ketten hallgatták meg Vili bácsi a varjú kalandját... egyiknek a kezét fogtam, másiknak a lábát masszíroztam, míg végül mindketten álomba szenderültek (majdnem én is).

Kimondhatatlan hálával és a jól végzett "munka" örömével hallgattam szuszogásukat, majd csendesen kiosontam, hogy L4-vel is időt tölthessek, aki meg is ajándékozott édes mosolyával.

 

Az angyalok örömüzenetére gondolok: NE FÉLJETEK!

Mert a megváltó gondoskodik rólatok... s a mindennapi kenyér mellett a mindennapi örömötökről IS!