Ünnepvárás idegen tájakon

Csigaházban

Tudom
tudom
hogy hangod
szélfútta időben
is felém sodor
egy régi dalt
mit
sohasem énekeltél bátran
csupán
szívmagányod
dobogta vérig
hogy végig szeretni fogsz

konok
makacs
akarásod közben
a
vágyak elillantak
mint
röpke
rőzseláng meleg
aztán
újra
s 

újra
megkapartad 

öreg
szétrepedt
csigaházad 

megmozdult
benne valami
parányi élet
őszülő
fakuló
életedben ott vagyok
ha kell tűz
ha kell ragyogás
vagy néha
végletes félelem
értelmetlenül
ne
teljen el
kuszára szőtt
egyetlen
életed
nélkülem.

Gyermek vagyok

Gyermek vagyok
vének bőrébe bújva
pislogok
kusza
érthetetlen
világok felé

kapaszkodnék
beléd
szülő kezed
simítása nélkül
arcod
távolodó fénye
szemem sarkában
könnyben egyesül

gyermek vagyok
elvesztettem
féltett kincsemet
virágaim
mind
mind
porba törtek
sáros
időtlen
utam
tavaszainak
vége

őszeimtől
szűköl
még
létporos szívem
keresni kéne
egy újabb
szép
ringató napot
míg
életkalapom
karimáját
bolondos
vágyak
maszatolják össze.

Feledés

Néha még rád tekintek
vissza 
késő esti
halványuló fényben

gyertyák lebegnek
éberen
míg ölelésed
 újra
megidézem

majd lassan
puhán
engedelmesen
felém borít az éjszaka
csillagokkal
kivert
fekete bársonya
suttogásod
áthatol
száz
és ezer világon
dalom dalod
arcom a te arcod
összemosódott
 képek
közt is tudom
méreg vagy
rég
kicsorbult pohárban
hiába
vívtam veled
ezernyi bús és konok
 csatában

 te győztél

mégis
élek
feledés küszöbén
visszarántanak hozzád
vakon botorkáló
koldus
ölelések.

Hajnali dal...

Azt nem tudom

hogy
a
mennybe

ez a dal

mennyire megy be

és

azt 

sem

hogy ott

milyen gramofonon hallgathatod

érzem

hogy 

habfehér szárnyad

angyalként vet 

rám

hajnali

s

késő esti

árnyat

hiába takarom szívem

lelkembe

hiányod huzata 

ki

s

be 

járhat

ma gyertyát gyújtok 

és neked dúdolom

ezt a buta dalt 

mert itt már nem volt rá idő

hogy

füledhez

hajolva

százszor

elmondjam újra

hiányzol

ezért hát a hajnali ének

felteszem

újra

meg újra

meg

    újra....

érted.

http://www.youtube.com/watch?v=B3oT1sxINO4

Készülődünk

Hálaadás idején

"Mindenekért hálát adjatok..."

HÁLA- kezdenék itt egy listát, miért is lehetek hálás ma?!

Folytatod?

Hálát adok két unokámért

Gyermekeimért

Az erőért, amelyet naponta megkapok

Az írás öröméért

A szépségért, ami körül vesz engem

A gyerekek szeretetéért

http://www.youtube.com/watch?v=27N0FEiqcnA

És Te?

Semmi más

http://www.youtube.com/watch?v=J9dN1D7OnUg

Semmi más

csak egy felbukkant nóta

kisimul tőle lelkem

gyűrt

megfáradt takarója.

ringass még

s utol érnek az álmok

hajnali ébredéskor 

utat hozzád semerre

sem találok

de azért

ringass

ringass

ringass még...

Madáretető

Ha még nem is a századik

Ma van a ....

http://www.youtube.com/watch?v=hi3pbtrqy70

Hosszú tél elé

Szép nyarunk minden
tarka színe
mára már elveszett
nem idézi
felhőkkel takarózó ég
réges-régi
azúr nevetésedet
míg várt rá
remegve
vacogva
fel-fel ragyogott
az idő rózsabokra
most hogy itt terem
sötét veremmé
változott az alkony
szelet jósol a pír lenn
a Duna-parton
tél hát körbevesz
átoson hallgató kerteken
arcomon
szívemen
jeges leheletét
béklyóként viselem
virágai e késő délutánnak
még egy kis fényt
napot koldulnának
hogy vége már magam is tudom
hideg napok elé
egyedül nézek
szorosra zárt
homályos ablakon.

Úttalanok

Rád dobom

hajítom a múltat

szétszedtem már ezerszer

romlott játékomat

mit tehetek

elveszett

szerelmünk nyomába

nem érhetek 

ujjam begyén

mindig is érzem szádnak ívét

belélegzem

magamba préselem

az akarás perceit

betömöm sejtjeim éhező réseit

s 
míg elönt a fáradt unalom

látlak

ezer

millió ablakon át

visszatükröződik arcod

döbbenten fogadod

a

csendet mely kései magányt terem

küzdelmeid ketrecéből

nincs már kijárat 

beléd ivódott a félelem mérgezett cseppje

rád zárul az örökös kelepce

oltárt már ne építs

csak engedd magad

had süssön rád hidegen

nélkülem újra

a 
nap.

 

A csend virágai

Gyertyák

A gyertyák összeérnek sorban
nevek
ismerős betűi
felém intenek

öreg keresztek

fehér habos virágok
bánat
veszteség
emlékek között

hol vagytok
Ti
e

széttörött opálos csendben

arany szárnyakkal köszön el az ősz
  hulló könnyem

zizegő
rozsdás levelekre ér

rám borul
újra füstös alkonyat

hiába kiáltás sóhaj

nem enyhítitek 

már
fullasztó magányomat


kormos éjszaka lesz

mire
kisimul bennem

a
nevekkel tele karcolt
arcokkal pecsételt
gyűrt

lélekpapír lenyomat.

November

 

A túlsó part felé

Meggondolatlanul...

Pára száll a víz fölé

köd bóbiták

pamacsok

szürke reggel

haldokló hóvirágszirmok földre simuló szára

méregzöld vonalat fest a semmi világába

mindig ez a korai ébredés és mindig a vágyak

palettát készítek magányom matt világának

festék

ecset

nincs sehol

homlokom mögött száz ábránd lohol

cinóberek

indiai sárga

rezeda

dobban szívembe és ragyog

öleljenek át kékekkel összemosódó szédült hajnalok

partunk szegélye zöld tűzre váltson

sírva

zokogva

hajoljon vízre a fűzfa selymes lombja

vajúdás

újjászülető roskadozó pompa

hulljon tavaszi kitárt ablakomba

a

föld letépve kopott rongyait
fürgén takarja el pőre hajlatait

szemérmes friss rügyekből levél szülessék

s

az

égen meggondolatlanul ömöljön széjjel

gátlástalan azúrszínű festék.

Levél

Mi történt

ki tudja

csöppnyi csend

vagy végtelen hallgatás

a gondolatban

sincs már

kegyelem

  őszöm vibráló színei

ejtenek rabul

hintázik a szél

 frissen hullt levél

billeg kezemen

rajta semmi jel

csupán fénye

cakkos széle

és

selymes illata

üzen

közeledsz hozzám

nyári látomások alkonya

vénülő időben

eltűnik

szerelmünk tétova

lábnyoma.

Új ruhában....

Arany ősz

                                                                             

Fázom

fogamhoz koccan

még néha a napsugár
hitetve hirdeti még itt van
itt van még

a

kései kényeztető nyár

meleget kívánok
kabátra kabátot
didergő ablakom
hol van már pompázó virágod
szirmait a szélbe
mért eresztetted el

kezem kezedből
mért is
engedted el

aranyló őszre vágytam
avarban baktató
szívünkbe 
suttogó
csendes délutánra
mikor a pára 
még
nem övezi szádat
ha hozzám hajolsz

hová lett a vágy
magam sem tudom
napunk felcsillan
talán

még
  jeget dajkáló

titkos kis utakon.

Húsz éveseké a világ

Ősz - Rónán

Írhatnék rólad ódát
gyönyörű október
szélben keringő levelek
ezüst ökörnyál
tarka lombok
méz 
bor 
szőlő

régi katona nótát
zengő torkok

nekem mégis
te kellesz ma
árnyat adó oltalmazó
foszló levelű
földig lehajló
diófa

megrázom ágad
egy dió se pottyan
összeszorította
szárította az aszály
kosaramban végül
néhány
mókus rágta koppan

az erdőt nézem
s hogy hová lett a nyár

tűz színű szerető lángja
hegyek hátán
táncol végig
az 
égig
karcsú derekát a létnek
ma gyönyörű percek
órákká igézik
csak állok itt
e terített asztal
soká marasztal a fák alatt
édes italtól
ragad még a szám
szél viszi messze a fellegeket

alma piroslik a kertek alatt
megtelik mégis a csöpp
karkosár
halk zizzenéssel
nyugodni készül
hát
  barnulni kezd a
rónai táj.

Két fa között egy harmadik felé

Lehajtott fejjel igyekszem
két fa között
egy
harmadik felé
 porszemek isszák fel

titkos könnyemet

nem tudja senki

mi az a súly

mit folyton cipelek

szívemre görgetek

árnyak borulnak össze

hátam mögött

közöny

fáradtság leple arcomon

megvívott harcaimban

hol győztes

hol vesztes voltam én

nem talállak

talán ott a fák vörösbe mártott

lombjai között az ág hegyén

hegyek taréján

patakok fölött

suhogó szélben

kitakarod nekem arcodat

megyek

rohannék is

de

visszafog a félelem

pedig tudom jól

már nincs mit elveszítenem.

Csend a csendben

Micsoda csend a csendben
dermedten hallgatom
a 
semmi halk szavát
csodálkozom magamon
nahát

nahát
miért nem tépem  

szakítom ketté
miért nem varázsolom
friss hajnali lélegzetté

hová lett a szerelem
szelídült

csitult mása
hová tűnt szememből
szemed áldásos ragyogása

már volt hajnal és nap is
volt éjszaka
testemben ott kószáltak a vágyak
bűntudattal figyelem magam
hogy hogy nem indulok
nem lépek utánad

csak napra napot lapozok
sóhajok szólnak 
magányról
ahogy elpártolt tőlem hited
kedvem tőled
fényévnyire távol.

Lábacskák

Padlás avatás topogással, tánccal, ugrálással - Lili ujjongott, Mama gyönyörködött az ügyes kis táncoslábú produkciójában!

Próba

Százszor próbáltam
és néha hittem is
jóvá tenni
ami itt hamis

erőtlenül
vagy nagy lendülettel
húztam új lapot
vártam
veled

homályos holnapot

nézd csak a fákról
rozsda mart levelek
hullanak
könnyek csipkézték
kitépték
álmomból
a lázas csodát

próbáltam
mikor a hold veres sipkában
felém kóborolt
kerek volt fényes
takaróm szélén
végig futott a remegés

méz helyett
máz
nincs már fohász

másik élet jő
és új dalok
próbáljak mást
míg öregség feléd ballagok
még kétkedek
visszatáncolok
vagy más út felé
vígabb dallamra lépkedek.

http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=g9tH-UOG3iA#at=128

Lebbencs

Lebbencset főzök

paprikás lében

kering a pirított tészta

anyám kötényét simítom

illatát érzem még

magam vagyok

az égi pásztor elvitte

mint annyi öregedő  szentet

kredencemben vaslábosa

tűzön szalonnás zsíron

hagyma serceg

nem is kell só

könnyekkel főzöm

kedves levesét apámnak

onnan néz Ő  is égi útról

míg pirítom a szalonnákat

tésztám nem gyúrt bolti fajta

szemem nedve

arcomat mossa

emlékeimnek ős hatalma

tart rabul

anyám ízeit kutatom

levest főzök

gondolatom

fáradt kezére

vissza- visszahull.

Tűnődés

Mindig azt gondoltam én

örökös társam leszel

nem szél hozott

s 
nem tomboló

vad villámos vihar visz el

csak itt csücsülsz

akárhol élsz szívemnek

rejtekén

magamban neved dúdolom

és 
azt képzelem hogy van remény

szeretni játszani élni

suttogva csöndes éjszakán

lázas titkokat cserélni

álomban száz

ezer határon át karjaidba térni

ha 
nem vagy velem akkor is

veled csak veled lépni

most egykedvűen

bámulom a hajnali sötétet

nem keresem arcodat

  többé tán te sem kérded

hogy vagy tiltott gyümölcsöm

ledőlt a régi oltár

szív szerelem nevetés

talán örökre

holt már.

Időtlenül

Anyám kék szeme
a végtelenbe hívogat
ráncai már nem mélyülnek
nem látom
fáradt kezén
a megfeketült barázdákat
s
csíkokat
amiket a kertben
szedett füvek gazok
csalánlevelek
bogyók szedése közt
az idő belesatírozott

csak hajnalt látok
délidőt és alkonyatot
kesernyés füstös sötétedést
és mézes citromfüves illatot
érzek ha rá gondolok
kalács tea
üldögélés
a cseresznyefa alatt

könnycsepp
sóhaj
mert tekintetéből
már csupán
az elmúlás
kései felismerése maradt.

Anyaság

 

Haja hátrahullik

zöld szeme fekete bársony

sápadtabb mint kórházi párnán

a keményített vászon

görcsösen szorítja felé nyújtott kezem

míg végig simítom fájdalomtól remeg.

Tekintetem ott tapad a vérfoltos ágyon

lepedője gyűrött

egy vízcsepp vonaglik a karcsú szívószálon

ajka már cserepes tört esendő a teste

forró levegőben semmit sem takar el

a szenvedés leple.

Pókháló a falon mocsok a köveken

koszos ablakon át

tekints be Istenem.

Fájdalma csituljon

fohászkodom csendben

szempillámon könny

alázat és kín szorul

össze a szívemben.

Átirat

Átírhatnám tán az életet

s

nem kérnék örökös bérletet

efáradt

és

magányos

nap fényében

is homályos

léthez

s
üdvözlő kártyát küldenék

a
holnap

szépségei felé

hé hé hé

csak jöjjetek

szemembe könnyet

már ne töltsetek

szigorúsághoz szokott

homlokom

redőire

simítsatok derűt

had halljak

újra hegedűt

zsongjanak fülembe

mélabús őszi hangok

helyett

vad harsonák

isteni boldog üzenetek

hogy élni

élni

élni

kell nekem

mosolyra hulljon

tekintetem

s ha közeleg  majd az alkony

Ő várjon majd

a túlsó parton

karját tárja szét

mint az angyalok

megérkezem

vele otthon vagyok.