Nyár
nyár
felzokognak a szavak
száz és ezer
elfutó
pillanat
hangom elfúl a szélben
e
földi
őrült
ég felé táruló
gyönyörűségben
vízcsepp hullik
háló szakad
hamarosan
perzsel a nap
kószálok
létezem
léptedet nem lelem
korai ébredés
illat
selyem
rám hullik
fogva tart
légkönnyű és nehéz
még viselem
érkezés
létezés
elmúlás
tévedés
szívemben forgatja
emlékek
késhegyét
a
nyár
édes múlt vétkeink
rebbenő vágyaink
kék szárnyú éhező
csapong
dúsan terítve a kert
repülj s keress
az
irgalom órája ez.
Felpezsdül part s mező
hajlik ág
hull szirom
vége lesz
jól tudom
élet és irgalom
létmámor
csepp
csend
szívtáji fájdalom.
Szép vers, szép képek. Jól indul a reggelem. Köszönöm.
VálaszTörlésCseppenként adagolod a mézet és a keserűt...
VálaszTörlés