Tű a szénakazalban...

 

Vaskos csend

köröttem

selymes illat leng

harsogó fűben lépek

hogy

hozzád elérjek

tudom

tudom

csak

a

kő

maradt.

 

Jégverte

körtefák alatt

indulok

messzeségben

füstölögtek a dombok

lila

virág

bújik

a

kerítés

rozsdás rácsozatán át

kettőnké 

most

az

esőfoltos

füstfelhős

világ

 

érintem neved

elmosódnak lassan

a

számok és betűk

emlékek sem 

tudják kitölteni az űrt.

Egyetlen szál 

törékeny

sárga rózsa

hordozza

üzenetemet

 

hiányzol

 

hálás vagyok

hogy

tanítottál

tanítottatok

szent szavakat

szívembe 

elmémbe

vésve

 

szabadság

jó szó

emberség.

Ha

szénakazalban 

hiába keresem a tűt

elfáradok és semmi sem segít

ha

homályosul a cél

rátok gondolva

felkutatom szívem

rejtett ösvényeit.