Egy régi kép...

 

 

Tegnap, azaz 2024. 10.22-én láttam meg ezt a fotót, nem tudok rátekinteni könnyek és fájdalom nélkül.

Egy régi kép s egy kisgyerek

rideg házak közt lépkedek

ecetfa nincs se kerítés

komor deszkák közt kikémlelés

fekete autó

bőr kabát

világra lestünk rácsokon át

anyám lágy karja megremeg

Debreceni utcán tank rengeteg.

Egy régi kép s egy kicsiny gyerek

nagy bírósági épület

halált osztó ítéletek

csont bőr test és szürke haj

priccs

betegség

és

hátra arc

elűzetés sáros utak

emlékek közt APÁM  látom szigorú arcodat

bánat zuhan rám

fájdalom

otthonunk végül földkupaccá lett

súly nehezedik vállamon

 múlt és jelen a képeken

elvesztett világom - elképzelem.

 

Két kőszobor és koszorúk

folyvást kanyargó veszélyes út

gyertya

halál

temető

sírhantokra hulló szirom

koppanó csend

semmit sem szépít a száguldó idő

élethosszig tartó harc

feladat

sose veszítsem el szabadságomat.

/Szüleimre gondolok: Kósa András és Garai Julianna - könnyek közt emlékezve 1956-ra./