Elmúlik a nyár...

 

Elmúlik a nyár

fémes kardlapok hasítják az eget

ülünk a parton

fölöttünk sokasodnak bodros nagy fellegek

ma

még

lehet

ma még szabad

nap felé fordíthatom fényszomjas arcomat

víz csobban

halak cikáznak

madársereg billen szinte le is szállnak

meggondolják vagy valamire várnak

villanó szárnyaik már a nádas fölött fehéren vibrálnak

harc is akad

megtörik a béke

sirály rikolt

hamarost ki is tér űzött ellensége

 

olvad a csend

tavirózsa alszik

lassul a perc

míg

szívünkben hála gyarapszik

ezer szó

emlékek szilánkja

perceinket festi

boldoggá cirádázza

könnyű szellő ölel

hosszan karol lágyan

szemem elmerül a túlparton tobzódó

 arany ragyogásban

 

elmúlás ez is 

súgják a fák

s

búcsút intenek lenge vöröses őszi új ruhában

roppan a gally

gesztenyék peregnek

hazafelé tartok

álmok és színek furcsa fogságában

fölöttem a lombok

múló szép időkről

hosszan leveleznek.