Keresztül kasul.... 1. A Balaton arcai

Valamivel több, mint egy hónap alatt mondhatni keresztül kasul bejártam (utaztam) hazánk tájait. Volt hely, ahol elidőztem kicsinykét, máshol villanásnyi időt is alig töltöttem. S volt vármegye, melyen csupán keresztül száguldott velem autó vagy vonat, az elsuhanó táj szépségei mindegyre megállásra késztettek volna.

Számtalan fotót készítettem, szépséges honi tájakban gyönyörködve. Szívhez közeli dombok, síkságok, folyók, tavak... Napkelték és lélegzetelállító alkonyatok. Sötétben felragyogó vár, utca sarkát bevilágító lámpák, macskakövek, tornyok, kilincsek, kapuk. Ha alaposan végig gondolom október tizenegyedike óta csupán négy vármegye maradt ki az életemből. Őszi verőfényben sorjázó platánsorok, később szürke, esőverte dombok, melyek párát leheltek, s didergősen összehúzott kabátomban csontjaim máris jelezték hamarosan lehull a hó. Deres, havas mezők, őzek, varjak, gémek... Mindenezek látványát megmutatni lehetetlen - különösen az őzek babráltak ki velem, mire kattintásra került a sor eltűntek szemem elől..., épphogy meg tudtam számlálni őket, 14 volt a rekord. Nádastavon felsejlő fehér madarak, hattyúk, sirályok, s más víziszárnyas népségek, hullámok, csillámok, cseppek. Néhány még arcomra is tévedt, hol a felhők közül, hol szemeimből találva utat maguknak. Dalokat dúdoltam, versikéket fabrikáltam, melyeket soha sem fogok leírni, mondatfoszlányok, érzészárványok maradtak meg bennem az őszi utakról, s csodálatosan szép hazámról:

 Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország... 

Az eredeti, sokszor hallott felvételt dúdoltam magamban, szülővárosom a valóban gyönyörű Nyíregyháza felé tartva, átsuhanva a Tisza hídjain. Utóbb midőn Gyula felé vitt az út, majd amikor Fonyód felé sétálva egy óra alatt 100 arcát mutatta a Balaton. Volt hogy hiába kerestem régi, ég felé kapaszkodó fákat, gyermekkorom jelzését, helységtábláit, átépített utak, felüljárok ma már másfelé kanyarodnak... pedig úgy vágytam látni, hiába no, változik a világ. S a nyékládházi dombok, néhai kiserdőnk, házunk, kertünk már elvész a messzeségben. Megmarad a szívben minden, a balatoni vendéglátás szeretete, sümegi találkozás, finom estebéd, jó bor, korty pálinka, de leginkább a szívet-lelket átforrósító baráti szeretet. Ma már itthonról nézem a másik nagy vizet, téli hideg cseppek karistolják a tetőablakot, szürke fellegek jósolnak hosszú borús napokat...

 Keresztül kasul jártam a honi tájakat, most emlékeim tárházába elraktározom sorban az őszi szépségeket.