Tegnap még est előtt
kinéztem
a
szürkülő ablakon
Dunánkat habos ködfelhő fedezte
tejszínhab felhő az alkonyon
bámultam csak csodára éhesen
már minden furcsán
és
édesen nyugodni készült
csendesen
tegnap
tudod
amikor kinéztem
arra a bizonyos
tejszín felhőre láttam
édes varázslat volt
mint csókod íze a számban
megigézett a ritka pillanat
ég
és
föld
csupa ragyogás
csak a Duna hömpölygött
csendesen
gomolygó köd leple alatt
puha volt
csoda fehér
álltam
némán
moccanás nélkül
méz
hab
harang
bűvölet
kora téli
délutáni fények
émelyítően
nehéz ízek
édes
illatok
mért látom még mindig
a Te szemeddel
a
télben
tavaszt játszó
szikrázó fényben fázó
ártatlan alkonyatot?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése