ALKONY

Nézd csak
a

tél már mindent
fehérre festett
hiába
szitálja rá
szürkeségét
fáradt alkonyat

halottnak tűnő
jeges világban

veled
együtt látok
földre hulló
ezüstös árnyakat



már tűnnek el
mind
mind
egyre messzebb
elhalkulnak fájdalmas sóhajok


Te ott
én tőled
messze
messze
mégis
egy ablakon át
látjuk

a

sötétben
felfénylő

legelső csillagot.