Finoman
lágyan
érett barack íze omlik szét a számban
őszi
jaj
még a szó is szívembe mar
vénül a nyár
vállamra ezüstös szál tapad
lábam elé hulló levél
valami véget ér
karcol a csend és nincsenek pontos szavak
a
nyár könnyedén kacag
de
elfut majd egy törékeny pillanat alatt
tüze ma éget
perzsel
keringő fényjelek
létszerelemmel töltik meg szívemet
csábít
csalogat és hitet
nem lesz még itt vége semminek
ugyanaz a tűz
ugyanaz a hév
izzítja fel a régi szenvedélyt
tévedés a keringőző levél
reccsenő gallyak
árvuló ágak
földre simuló szirmok
tépett virágok fásult illata
hamis
ne higgy nekik
gyönyörűséget tartogat a ma
tomboló nyár
életes csoda
de
érkezik egy sóhajas rövid üzenet
alig bogozom ki a betűket
szeretlek
emléket és könnyeket rejtenék
sírni minek
semmit sem segít
vénülő nyárban hiába fürkészem
az
élet titkait
eltévedt remény
felhő gyűrődik az ég peremén
esőcsepp hull
szikkadt földre
szomjas világra
gyengéden simít
türelmesen
mossa
mossa
sóvárgó óvatlan könnyeim.
|
Partfal
Szabad szemmel szeretném írni ezt a blogot, szememben néha mégis akadnak porszemek, melyek látásomat elhomályosítják. Lehet, lehet, hogy ez csak múló állapot nem vagyok más Uram, csak esendő földi vándorod!
2020. augusztus 30., vasárnap
Vénül a nyár...
Címkék:
nyár búcsúzó
2020. augusztus 25., kedd
BALATON- ton, ton, ton....

Balaton ügyileg fenemód nagy elmaradásaim vannak...
Be kell vallanom.
Most, hogy áll a belháború, hogy ez a szemét vírus sakkban tartja a piheni vágyó honpolgárokat, s hosszú, mondhatni végeláthatatlan sorokban kényszerülnek a nagy tóhoz furikázni - szinte lelkiismeret furdalásom támad, hogy eleddig hanyagolva vagyon itt a nagy TÓ!
Na jó, ha már a vallomásoknál tartunk, valóban az Adriáról több poszt is van, mert nekem a nagy szerelem a TENGER, tiltás, ajánlás édeskevés - én a tenger érintését szeretem. Nagyon! Nyomát bőrömön hagyom, s csak az esti tussss mossa le rézbarnán világító bőrömről a sót, és a gyógyító nedvek maradékait.
Tévedés ne essék, nem promotálom most a tengeri lubickolást...
Mert rögvest szeptember lesz, aztán a sorompók leeresztődnek.
Inkább bevallom fölöttébb részrehajló voltomból adódó mulasztásomat:
Balaton címszó alatt össze és vissza 3 db bejegyzést követtem el itt.
Kedvencem: https://partfal.blogspot.com/2017/03/rokazzunk.html
Eszembe is jutott minap, amikor sűrű pofozkodások közepette a teraszon aludtunk éppen a történetben is említett S. unokámmal, s akinek éppen hogy látszik feje búbja.
Nem, nem őt pofozgattam, se nem ő engem, a szúnyogok miatt magamnak kevertem le néhány félrecsúszó frászt, midőn szemtelenül és kéretlenül a fülembe muzsikáltak. Hangosabban, mint a száz tagú cigányzenekar.
Éjszaka volt, a csillagoknak sehogyan sem volt kedvük hullani. Néhány műhold, és távolodó repülő fényét követve érkezett el az álom.
És!
Az éjszakai avar zizegés, de nem, nem róka volt, talán egy sün, vagy egy menyét, aki kereste a menyét.
Éjszakai felvételek nem készültek, csendben figyeltem a neszeket, köztük a legédesebbet, szuszogó drágaságom mocorgását, aki legalább egy éjszakán át tűrte a kemény fekhelyet, s a zümmögő kórus meg-megismétlődő rohamát, hogy velem együtt kint a szabadban alhasson.
Nos az alvást én szokás szerint nem vittem túlzásba, inkább "nézegettem" a napi képeket, véstem magamba a perceket. És hálás voltam az együtt töltött gazdagon áldott időért!
Pedig el kell elárulom - szép volt a tó!
A hatalmas fellegek, a riasztások izgalma, a madarak, hajók, vitorlások. A mesefinom, hatalmas kürtös kalács, a Bagaméri fagyi, bár most nem maga mérte a mester.
A közös torna, labdázás, az este, és a reggel.
Szép és rövid!
Gyakran felidézem rövid nyaralásunk legszebb képeit!
Éljen a nyár, a magyar tenger, meg minden tengerek, hegyek, völgyek, kalandok!
Címkék:
Balaton
2020. augusztus 23., vasárnap
Nyárszerelem
Perzsel a nap hevesen
bőrömre firkál titkos jeleket
hagyom
engedelmesen
nyújtózkodó álmos délután
megkötözi a kezem
mozdulni is nehéz
mozdulni is nehéz
völgykatlanban
álomba zuhanni ebéd után
mikor történt ilyesmi velem
elengedni a zajokat
fülem mellett koppanó idegen szavakat
labda pattogást
tópartról fel-fel sodródó mondatokat
a
perc
elinalt
kizuhantam a földi világból
valahol a senki földjén lebegtem
elegem lett a mából
és
a
nap
csókokkal elhalmozta hátamat
oldozott gúzsba kötő öveket és nyomasztó pántokat
gyarló kicsinyes vágyakat
elűzött
elkergetett
csak
égetett és égetett
ketten voltunk a mindenség meg én
felhő sem rezdült az ég peremén
forró nyílhegyek lázadoztak
vállamon
karomon
játszadoztak
célpontjuk voltam és nem kíméltek
éreztem már-már elégek
csak
a
szívem maradt árván
lopott gyönyörök azúr óceánján
hullámok
ejtettek
emeltek
hintáztató ringató csoda mikor a lélek
megnyílik kitárulkozik a mindenségnek
éreztem mennyországba térek
elolvadtam ilyen talán az éden
úton a megsemmisülés felé
hang szólalt fejem fölött halkan
piros már a hátad inkább felébresztelek
ne perzselődj tovább a napban
itt egyedül magadban.
SZÍVSÚRLÓDÁS
A kert megtelt virággal
folyónk édeskés mégis friss nyári illatával
de
egy
pillanatra már az ősz is beszaladt
megtépázni selymesen könnyű lenge szirmokat
kehelyben méh és darázs
lehulló rózsa színe izzó parázs
meglebbenő szélben tekinteted vállamon még érzem
vásott gyerek
gondolom de bele is remegek
mert
elvesztett kincseimet most mind elém teszed
valahol elmaradtak
nem áldoztam régen a napnak
és
a
pillanat
tékozló hevét mára már darabokra tépte taposta a lét
most egy gondtalan mozdulat
feltépett réges-régen porosodó ajtókat
lezártnak hitt ódon kapukat
vén rozsdás pántok már alig tartanak
a
vágy
megsokszorozza önnön magát
és
tébolyba kényszerül az elme
kísértő hangod
mindenütt elér
érints meg
súgod ezerszer és százszor
bolond az ígéret hogy elkápráztatsz minden eltévedt szóért
minden félresiklott szívet súroló perzselő mozdulatért...
Címkék:
vágy
2020. augusztus 21., péntek
ÜNNEP - AUGUSZTUS 20.
Ünnep...
Fél szelet puha kenyér
ujjaim között éppen elfér
tenyerembe fektettem lágyan egy asszony kínálja
kezében vesszőből fonott kosár
tétován meg-megáll
és
kezében vesszőből fonott kosár
tétován meg-megáll
és
elhalkulnak a szavak
középen a domb melyre maréknyi földet szórtam a Duna mellől
parányi porszemek közül némelyikük a markomban még megül
s
most itt ez a kenyér
fekete és fehér
mit nem adnánk a békés életért
a
vén gesztenyés alatt
összegyűlt arcokat idő szabdalta
hátukat és szívüket
súlyos évtizedek terhe keményítette meg
de
mégis hiszik és fennhangon hirdetik
szabad a hit
szabad az akarat
és
szabad
sírni
nevetni
a
Kárpátok szent karéja alatt
nézem a fehérbe forduló hajszálakat
barázdált arcokat
és
sorjáznak bennem a nevek
akikért ma is hálás lehetek
kiktől kaptam útravalót
jó szót
ölelést
csókokat
megidézek szívemben élőket
és
holtakat
és
holtakat
párás szemem mégis látom
kanyargós életemáldott vagy átkozott
állomásait
merre a sors vonszolt
vagy éppen
könnyedén ölében vitt
vagy éppen
könnyedén ölében vitt
hol harang
hol kolomp szólt
hegyormok
síkságok
folyók
domboldalak
búzakalász
pipacs és magasra nőtt
tenyérnyi margaréta
tenyérnyi margaréta
illata és színe bennem kavarog
emlékfutárral most nem tarthatok
mellettem egy férfi halkan bólogat
s
ég felé kívánkozik a tárogató hangja
Istenünk hozz áldást minden útkereső emberre
minden tévelygőre
minden magyarra!
Máriaremete 2020 augusztus 20.
Címkék:
augusztus 20,
kenyér,
magyar,
ünnep
2020. augusztus 20., csütörtök
KENYÉRÜNNEP ÉS FOHÁSZ!
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma...
Ünnep...
A hajnali csend megtöréséhez kell egy felvillanó kép, vagy akár egy versmorzsa, egy szép dal és néha egy felbukkanó fájdalmasan szép emlék.
Ünnepnapon ráérős ébredés lehetne.
Ma nem szólalt meg éjszaka kettőkor a riasztó fülsiketítő hangja. E napot esküvő céljára sem választották, így nem vergődünk félálomban a fel-felüvöltő hangorkántól terhes éjszakában. Vihar sem volt, csattogó, durrogó villámok fénye sem vakít.
Mégis nehéz a szív.
Benne motoszkál a gondolat - a holnap mit is hozhat?! A napok, hetek morzsái hegyekké keményednek.
Fájdalom, méltatlanság, szenvedés és nélkülözés mindenfelé.
Elégedetlenség panaszáradata!
Hogy az átfedés ritka, hogy nem a nélkülöző, nyomorgó hangja a leghangosabb már megtapasztalhattuk nem egyszer.
Ma a kenyér ünnepe van!
A felkelő nap éppen pírral árasztja el a gazdagon a tájat. Feledem elkezdett munkámat, elhagyom gondolatban ezt, a számomra rendetlen mivoltában is szépséges kertet és emlékekben gazdagon kelek.
Felidézem a nehezeket és szépeket.
Kenyérünnepet tartok!
Gondolatban Felvidéken, Marosfalván járok nagyszüleimnél.
Nagyanyámnál töltött hetek illata leng körül, mikor a kemencében kenyér és kalács egymás mellett sült.
A keze!
Azok a dundi párnák, amivel dagasztott, gyúrt, vagy tésztát nyújtott...
A hangja, ahogy mondta Jutka fiam!
A "Jutka fiam" az anyám volt, aki bizony erősen iparkodott, hogy nagymamám keze alá dolgozzon. S mi rossz pulyák ott sündörögtünk a falusi porta tágas udvarán, ott lábatlankodtunk, vártuk, hogy kisült-e a cipó?!
Földi mennyország volt a perc, amikor az égetett cukor, vagy az almás kalács finom illatával jelezte a szél, hogy kisült az első tepsi kőttes. Mennyi, de mennyi követte, mert ha egyszer a góré mellől a kemencébe került a kukoricaszár, és az ontotta már a meleget jól kellett lakatni hatalmas gyomrát.
Sütőlapát, szakajtó, és minden más kellék, miknek már a nevére sem emlékszem forgalomba került.
Izzó parázs vöröslő fénye, heve...
A két meny pedig tette a dolgát. A teknőben cuppogott a tészta, liszt, kovász, só, víz, vagy tej új életet adott.
Kenyér!
Kerek nagy kenyerek egyre sorakoztak, a tornác árnyékában, hűltek, hogy aztán kenyeres zsákba, konyharuhába kerülve eleségünk legyen egész héten át.
A frissen fejt tej íze, ahogy a langyos kenyércsücsökkel egybeolvadt a számban.
Az félhomályos a kamra, ahol úgy sorakoztak a befőttes üvegek, mint egy szépen átgondolt gyöngysor. Narancsos, sárgás lekvárokon csillant meg a fény, amikor az ajtaja kinyílt. Lilás, barnás üvegek. Zsírban eltett kolbászok, húsok. Vajlingok, tálak, reszelők, sodrófák a falon sorjában.
Paprika, hagyma, uborka sorok.
Piros, fehér és zöld!!!
Mind, mind a paraszti szorgalom gyümölcsei. Anyám, mint városi lány nem mindent tudott ÚGY! Bár szülei is műveltek földecskét, szőlőt, Ő nem volt szokva a tanyasi, falusi munkamenethez, de szorgalma, buzgalma nem hagyta cserben, semmi sem volt megoldhatatlan számára!
A Jutka fiam! - megszólítást ki kellett érdemelni, és ki is lehetett! Drága nagymamám kontya alatt sok bánat lakott. Mi virgonc kölkök nem is sejtettük, mi mindent takar el fekete köténye. Szerettem őt, mint legkisebb unoka kitüntető figyelmében fürdőzhettem a néhány együtt töltött héten át.
Mézes heteink gyorsan elszálltak!
A búcsúzás fájdalmát, de sokszor felidéztem életem során. Amikor már vészesen közeledett a szeptember és vonatra ültünk, hogy hazajöjjünk, a kis zötyögős vonat órákig vitt a határhoz, odáig az én nagymamám bennünket mindig elkísért. Nem hittem, hogy vége, hogy puha tenyere egy éven át nem pihen meg varkocsomon, sem arcomat, karomat nem cirógathatja meleg szeretetét rám ontva nagyon-nagyon soká...
Mindig kettétört a szívem belé!
Aztán árván hazazötyögtünk, és otthon levettük a két számmal nagyobb magasszárú cipőket, vastag mackókat, flanel pizsamákat, s megvolt a téli ruházatunk.
Kézbe került a vaskos Koh-I-Noor ceruza, az elefántos radír, és kezdődött az iskola. Nem sok időnk volt morfondírozni az élet dolgain. Barátainkkal együtt mindannyian valamiféle tisztes szegénységben éltünk, egyszerűen és tisztán.
Kenyér, gyümölcs és könyv - így tartották helyesnek szüleim. Apám sokat dolgozott a gazdaság számvitelét, könyvelését igazgatta. Anyám kertet művelt, kacsát tömött, kenyeret sütött, lekvárt főzött húsz-huszonöt literes lábasban kavarta a mézédes barackot. Stoppolta ruhánkat, mert mi igen szorgalmas gyerekek hírében álltunk, így fáradhatatlanul nyűttünk kabátot, nadrágot, cipőt. Vasárnap reggel apánk sorban kiboxolta kopottas lábbelinket, hogy fényes cipőben induljunk templomba.
Hálát adni az életért, a megmaradásért!
Mindezt messze repítette már az élet. Évtizedek fénye és árnyéka gyerekkorunkra vetül.
Drága nagymamám combig érő haját, bölcsességét, szüleim szorgalmát, a nehéz éveket ma mégis fel kell elevenítenem. Mert néhány napja rám talált egy fájdalmas történet, egy fiatal asszonyról, aki néhány hete tragikus baleseteben elvesztette apját és férjét, s aki gyermeket hord szíve alatt. Minden órás - ahogy mifelénk mondani szokták.
Egy asszony készül világra hozni kisfiát, aki támasz nélkül áll a világban a határon túl, s aki szinte mindenben szükséget szenved.
Kárpátalján él. A véletlen, vagy a sors vezette egyfelé utunkat nem tudhatom. Csak azt, hogy a szomorú sors visszhangra talált bennem.
És a felismerés égeti a szívemet, hogy neve ugyanaz, mint az én drága nagymamámé!
Erzsébet.
Sorsa kegyetlen és segítségre szorul, hogy ha kalácsra nem is, de kenyérre jusson neki is születendő gyermekének. Hogy a közelgő hideg időben kályhájukba jusson tüzelő, és minden, ami egy szerény és tisztes élethez szükséges.
Kenyérünnep van ma!
Összetartozás ünnepe!
Segíts, segítsünk, hogy az érkező gyermek örömmel töltse el a bánattal, gyásszal megterhelt szíveket!
A becsatolt link, a baleset borzalmas fotóját tartalmazza, mikor is a két férfi életét vesztette:
A becsatolt link, a baleset borzalmas fotóját tartalmazza, mikor is a két férfi életét vesztette:
Ha a lélek indít keress meg és együtt megtaláljuk az adakozás útját, módját.
Köszönöm!
Címkék:
fohász,
kenyérünnep
2020. augusztus 18., kedd
Négy óra tájban
Ne ébredj fel még tart a sötét
vastag takarót húzott magára az ég
fekete ez a paplan
áthatolhatatlan
fénycsík sem szegélyezi bolyhos peremét
négy óra
jaj
egy álom a szívembe mar
marasztalnám hosszan
lágyan és puhán
ostobán motoszkál
szabadulni akar
egérutat talál
fülledt
vihar nyomán szorul a zár
ajtó előtt összegyűlt a víz és a sár
nagy tócsában megállt
kutyám az asztal alatt horkantva szundikál
ki vigyázott ma ránk
csupán az ég
ne ébredj még
tart a sötét
besomfordál az ősz
paplan alá kúszik
duzzogva kifújja a gőzt
elküldeném de szöszmötöl és vacakol itt
hosszan sorolja sötét napok rémségeit
soká elidőz
emlékeztet
csűr és csavar
nem soká lesz forró az ágy
múlik a nyárheve nagyon hamar
hiába bújsz el akárhová
a
hajnal nem is figyel
furcsa fogócskát játszik a perc homályos tükreivel
süket a csend
vágni lehet
ezerszer átgondolom tévelygő lépteimet
semmi sem sürget mégis
ébredni
indulni
kell
gyáva vagyok
nyújtsd a kezed
ne engedj
ne engedj még el.
Címkék:
hajnal,
vihar után
2020. augusztus 17., hétfő
Elvágyódás
Ringat még a nyár
friss illata száll
hajnali szélben
csábító cseppeket
hullat végre az ég
harmatos levél
mosdatott füvek
tépett szirmok
súgnak-búgnak
küldenek titkos üzeneteket
hogy
véget ér a nyár
játék volt nem fáj
mi nem hiszünk nekik
végtelenbe nyújtózó percek kapaszkodnak itt
minden jót ami volt
szívünkbe préselünk
vöröslő jelek a folyó felett
kérdőjel villan fel a Dunán
pillanat szalad
halvány hajnal álmodó színei
marasztalnak
nyarat
hazudjunk hát mi is hogy velünk marad
zsongó
zsibongó szavak
mindegyre hullanak
kései mosoly nyugalmat rabol
hiába keres és kutat
nem lesznek új utak
vállamra rebben az emlék
s
szívemre szakad egy kósza mozdulat
aztán
az
élet a
bódult álmokért
mindent visszakér
késhegyének pengés hidege
közönyösen bőrünkhöz ér.
(feladvány - elvágyódás)
Címkék:
elvágyódás
2020. augusztus 16., vasárnap
Várakozás
Várakozás
Azt mondtad esni fog
hőséggel megpecsételt nyárban
sárgára aszalódott kerti levelekben
fákban
ki-kikandikáló gyökerek között
szikkadt földön
sóvárgó
izzó
lázadásban
mohón vágyódó szomjúság van
felhők gyülekeznek
az
egyikük sötét
mély messzeségben bukkan fel
kopott kémények mögött
sokat ígérőn fúj a szél
fecske lavíroz szélhullám közepén
igyekszik még kicsit
és
a
folyóra jut
éhesen kapkodja kertünk szúnyogjait
én
csak várom az esőt
bőrömre hulló édes enyhítőt
talpamat már égeti a por
hiába várok
hiába remélem
kérem
áztassanak a cseppek
folyjon vállamon patakokban az égi áldás
lobbanó tüzek hamvadjanak el
fáradt égből érkező bőséges permet
olthatná végre szomjamat
de
nem kímél a nap
újra lángol
hevít
esőcsepp nem érkezik
futó zápor sem mossa el
2020. augusztus 15., szombat
Ne engedj még el... (Így vagy úgy....)
A
rózsák
égig érnek
meggondolatlan kedvvel
buknak a kerítésen át
vöröslő fény festi meg az éppen ébredő
Dunát
megfog és nem ereszt utunkra a vágy
itt
kering
itt
dúdol régen feledett dallamot
életre keltő színes szívmozdulatok
ne engedj még el
hadd hallgassam a hangokat
éjszakában kószáló
betűk és szavak kóborló mondatok
gyengéden ringassatok
kusza álmok kanyargó útjai után
sugaras reggelre ébreszt fel a nyár
hajnali harmat cseppjei
nekem ragyognak
nevetnek
szakadt papucsban amikor kilépek
ámulok
bőrömre feszülnek a fények
fülembe nótát suttog egy lusta kis szúnyog
éhesen
vércseppel áldozom
észre sem veszem
észre sem veszem
fénypászmás reggelen
enyém a perc
nyújtózkodva kérlelem
még
ne engedj el
maradj meg soká nekem
csodálatos világ
lassan közelgő hajó dohog
félbeszakít egy vétkesen burjánzó könnyű gondolatot.
B VERZIÓ - 2021. augusztus 5.
Ne engedj még el...
A
rózsák égig érnek
meggondolatlan kedvvel
buknak a kerítésen át
vöröslő fény festi meg az ébredő Dunát
megfog és nem ereszt utunkra a vágy
itt kering
itt dúdol
régen feledett édeskés dallamok
életre keltő színes szívmozdulatok
ne engedj még el
hadd hallgassam a hangokat
éjszakában kószáló betűk és kóborló
szavak
gyengéden ringassatok
kusza álmok kanyargó útjai után
sugaras reggelre ébreszt fel a nyár
hajnali harmat cseppjei
nekem ragyognak
szakadt papucsban amikor kilépek
ámulok
bőrömre feszülnek a fények
fülembe suttog éhesen egy lusta kis szúnyog
vércseppel áldozom
észre sem veszem
észre sem veszem
fénypászmás reggelen enyém a perc
nyújtózkodva kérlelem
még ne engedj el
maradj meg soká nekem
csodálatos világ
hordj ma is óvó tenyereden
lassan közelgő hajó dohog
félbeszakít egy vétkesen burjánzó
könnyű gondolatot.
Címkék:
reggel
2020. augusztus 12., szerda
Naplemente előtt...
Arcodhoz képzelek egy estét
hajszálak őszes üzenetét felednénk
ülnénk csendben egy hosszú délután után
hajadban kószáló ujjaim nyomán
sejtenénk az élet nem múlhat el bután
naplemente
pohárnyi ital
barátkoznánk szívünk
eltagadott parányi léttitkaival
egy
alkony
a
parton
az
első
át nem gondolt mozdulat
hajszálnyi idő
jaj a szív milyen bolond
hányszor de hányszor becsap
lágyan ölelne át a csend
pattanó apró buborék
párás poharaink peremén
tétovázna
még
ujjunk lenyomata
mindent de mindent időtlenít
a
bőrünkre tapadó forróságban
hosszú
szótlan
kortyokkal
próbálnánk szomjunkat
végleg
eloltani.
Címkék:
Naplemente előtt
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)