Egyet a zsákba....

 Minden felgyorsult.

Sípszó!

Szánkóba pattanás!

És kukorékolás.

 

Éppen hogy elrugaszkodtak a földről, nem bírt magával az a korán ébredő kakas, már az első távoli fényekre köszörülni kezdte torkát. Bár az is lehet, hogy az első torok köszörülésre kezdett világosodni, ezt már sosem fogjuk megtudni.

A szánkó lódult, krampuszok kapaszkodva kurjongattak, vidáman szórták ki a maradék aranyport zsákjaikból. A csillogó szemcsék perdültek a hajnali szélben és szanaszét sodródtak. Hóba, háztetőre, templomok tornyára, Bodri kutya bundájára, és egy faluvégi ház ablakába kitett kis cipőbe. A krampuszok pedig örömittasan néztek vissza a földre, dudorásztak is valamit. Talán a szarvasok is hallhatták volna, ha a szél annyira nem süvít, de a szél bizony süvített, fújt vadul. Így csak maguknak szólt a nóta...

- Egyet a zsákba, egyet a szájba, egyet a zsákba kettőt a szájba... - harsogták hárman az elmúlni készülő csendes éjszakában. A jól végzett munka örömére ittak egy kortyot a teából, a termoszból kicsorduló ital meg is melengette és el is csendesítette a kis csapatot. 

A szánkó fent csak repült, repült, lent ébredező gyerekek bontogatták a sok szép csomagot.

Mondhatnánk, hogy vége, hiszen a mikulási küldemények véget értek. Csúcspontja lehetne a mesének, ha...

Ha egy köteg levél az asztalon ott nem maradt volna.

Az a türelmetlen postás, meg a lépcsőn álmosan lebotorkáló krampusz.

A levelek a konyhai mindenféle közt elkeveredtek, mert Slampusz ahelyett, hogy felvitte volna Mikulás kívánsággyűjtő kosarába letette azokat a konyhakredenc egyik sarkába. A levelek valahol most is ott lehetnek, és ki tudja mit írtak a gyerekek, míg fel nem bontjuk azt a sok levelet. A hazatérés izgalmában senkinek sem jutott eszébe, hogy azokat a leveleket bontogatni kéne. A szarvasok lefékeztek végre, porfelhőt kavarva a hóból, a pelyhek rátapadtak a krampuszok orrára, fülére. Hapcizva ébredtek fel. Meglepődve dörzsölték szemükből az álmot. Gémberedett lábuk mellől előhúztak három üres zsákot és lekászálódtak a szánról. Hullni kezdett újra a hó, hamarosan ellepték a szán nyomát, a szarvasok fáradtan istállóba tértek, meg sem kóstolták a szénát.

Csak a legöregebb szólalt meg - Remélem a Mikulás el semmit sem felejtett, s ezek a szeleverdi krampuszok rendesen elvégezték a rájuk bízott feladatot, mert harmadszorra visszamenni én nem fogok. Én sem, én sem - szuszogták félálomban a többiek, s a jászol mellett összebújva álomra hajtották fejüket.