Különös álomból ébredtem az imént, az év utolsó reggelén... leírom, míg minden részletére jól emlékszem, s míg az érzés itt motoszkál bennem.
(Hozzá kell tennem, hogy többnyire két részletben alszom, konkrét személyekkel pedig ritkán álmodom. Ma hajnalban is felébredtem, nem volt még négy óra, megnéztem, hogy az este még petárdától remegő kutyánk jól van e, hallottam, hogy kint mocorog, ugat, így nem mentem ki hozzá. Korainak találtam a napi egyetlen kávét, így megpróbáltam visszaaludni. Ezek szerint sikerült...)
Az álom: Az utcán, egy fa alatt, árokparton üldögéltünk többen lányok, gyerekek és asszonyok és beszélgettünk. Az egyik fiatal nő ránézett a szememre, elővett valami krémet és a jobb szememre kente... furcsálltam, s megkérdeztem tőle, hogy miért?! Elmondta, hogy szemészettel kapcsolatos képzésre jár, s úgy látja valami van a szememmel... (Valóban időnként belehasít a fájdalom a jobb szemembe.) A fölöttünk lévő fáról letépett egy levelet, lefújta, letörölte róla a port, s a szememre helyezte. Tovább beszélgettünk, ott volt A. Zs. és mások, nem mindenkire emlékszem, csukott szemmel ültem. Egyszer csak valaki viccből egy tálkát tett az ölembe, fillérek csörögtek benne, mintha vak koldus lennék. Jött a bátyám a feleségével, kérdezték, hogy mi történt, azután elmentek. Cserélődtek körülöttem a jelenet résztvevői. Ölemben volt a kis tálka, szememre ragasztva a levélke, bal szememet is csak ritkán nyitottam fel... Nevetve odalépett V. L., aki mindig nagy mókamester volt, s a tálkába egy papírpénzt dobott, és viccelt velem. Azután többen, férfiak papírpénzt tettek a tálba. Kislányok jöttek arra, s csodálkozva kérdezték: Maga az óvónő? Válaszoltam nekik, hogy igen óvónő voltam. Egy vékony hangú kislány azt kérdezte: Bajban van? Ekkor érdekesen válaszoltam: Egy kisfiúnak gyűjtök, akinek nincs apukája. A kislány tíz forintot tett a tálkába. V. L. pedig kivette a papírpénzt, hogy nagyobbra cserélje. Arra gondoltam, hogy ha mindenki dobna 10 forintot a tálkába, akkor annak a távol élő gyermeknek nem kellene egyik napról a másikra léteznie...
Ennyi volt az álmom.
Most, hogy végig gondoltam, rájöttem, hogy az az utca a Jókai utca volt, ahol először laktam Ercsiben, minden szereplő, akinek az arcát felismertem álmomban, abban az utcában él, vagy élt. V. L. keresztneve megegyezik a nélkülöző Lacikáéval.
Tíz forint, száz, vagy ezer. Adni jó! Erről írtam december 22-én: ADNI JÓ!
Kérem, akit a szíve indít ne sajnáljon a tálkába dobni néhány forintot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése