Hallgatagon...

 

Ami tegnap pasztell

az

ma

fekete és ezüst

táguló csíkot húzott egy gép

s

a

messzeségbe tűnt.

Tavasz tobzódik végig a kerteken

lassú hömpölygéssel

a

folyó

ezüst lemezkéket szállít ide 

egészen közel csendesen.

 

Sok apró tükör

darabokra tört

némelyik múltat cipel

másik kecsegtető jövőt.

Árnyak közt a fény felém nem lépeget

komor grafittal rajzolja a reggel

a

túlparti rengeteget.

Tudom ám hogy később majd rám mosolyog

s

látszani fog

rügy

levél

bimbó

a

kertemben szanaszét pompázó 

illat áradatban búcsúzó

hallgatag nárciszok.