Vitathatatlanul...

 

Tavasz van

fűben

fában

kering a hír

szajkó rikolt

hal csobban a duzzadó folyóban

fűz int

szelíd galambok szerelmet járnak

 bámészkodnék tovább

de

munkáim várnak.

 

Tarka és bolondos a kert

reguláznám

nehezen hagyja magát

borul az ég

áztatja a frissen teregetett ruhát

mellényemen hatalmas cseppek

gúnyosan nevetnek

nem bánnom csak ázzak

örülök az esőt ígérő szürke láthatárnak

nagy eső kellene

mely mos és hömpölyög

nem csupán csöpög

csermely dal

eresz nóta

 

porlik a föld

szomorú ágak szomjúhoznak

lépten-nyomon reccsen és ropog

a

tavalyi forróság

halál 

aratott.

 

Oda a hatalmas cseresze

pompás sziluettje

fenyőnkön még madarak tanyáznak

levelét vesztő

messzire mutató 

harsogó zöldje

elveszett örökre.

Bokrok közé bújok

csattog az olló

rőzse gyűlik

estére kályhában duruzsol

szél szalad

máris szárítja a lehulló cseppeket

pompa és gyász

munka van

térdelek

a 

gaztenger ma vitathatatlanul győzedelmeskedett

tulipán sereglet

színezi a lankát

vidítja szívemet.

TAVASZ

 

Dáridóznak a percek

színek szaporodnak

csiga vándorol

szarka rikolt

hasítva csendet

tavasz

 

rügy fakad

bimbók szaporodnak

élet és halál

fenyőnk vesztésre áll

évtizedek strázsájáról

tüske hull

ág konyul

mocorog a fejsze

álmatlanul

gally hullik

ág szakad

változó ég alatt

szél szalad

lárma támad

vörösbegy halál

 

siratnálak

 

szó

mondat

szövete

életes sárga szövevény

ibolyaréten

szín vidul

szapora öröm

lét és elmúlás versenye.

 

 

Tébláboló tavasz...

 

A

kert fázósan hallgat

fagypont fölé nem sokkal mehet

a

higany szála

Duna fölött remegő tejfoltos pára

vízre bukó csillag cseppek

télálmos halakat buzdítva

összenevetnek.

Pompa és alázat

hintázó habos ágak

szirmok didergő szépsége kábít

meleg naptüzek

nem teszik tönkre a csodát itt

csendes fényben

kelyhek és bársony

fehér habban fürdik reggeli világom.

 

Rigó kóborol

cinke kutakodik

mohó tengelic billeg az ágon

lopom a perceket

kívánságom szerint

bogár ringatózik bíbor tulipánon

nyújtózó virágok elmúlása sejlik

de

 a 

nap 

ma nekem segít

nem küldi rohanvást 

pusztító hévvel

éber és éhes seregeit

hűvös szépséggel mulattatja magát

mit sem törődik 

fázós gerlepárral

folyó mellett tébláboló récével rucával

csepp csillan rügyeken

vetekszenek a harsogó zöldek

fűz leng

 remegő életes fátyol

eltakarja a sebhelyeket

letört gallyak

sorvadt levelek 

nem susognak most elmúlásról

 

iramodó perc vagy hosszú pillanat

tavasz szerelemmel kezdődik a nap.

 

 

Tűzoltási tilalom...

 

Gyújts tüzet hogy égjen

lobogjon minden mint hatalmas máglya

gyújts szívem mindkét fáradt pitvarába

és

a

kamrák se maradjanak védtelen

robbanó fénnyel teljen meg életem

gyújts tüzet

s

a

lángok terjedjenek el amerre látok

falják perzseljék fel a tegnapot

pusztuljanak gyötrelmek bánatok

hamvadjon el rongy és kacat

halomban a gyűrt papírdarab

egy

pillanat

és

mind semmivé váljék

éledjen újra tavasz

engesztelő életajándék

 

tiszta színű a felkelő nap pírja 

jeleit az égboltra felírja

és

hófehér szirmok ragyognak a fákon

 ölelkezésük dédelgetett álom

gyönyörű tavaszunk neszezése közben

feltámadó remény vigasztaljon csöndben

 száz meg ezer virág

fedje el a múlt összes elvétett nyomát

 megváltó bocsánat

mutasson új ösvényt új utakat

az

alkotó üzen 

tiéd a perc szépsége varázsa

 

éhes madárka magot keresgél

fehérben pompázó cseresznyefánk alatt

éjfekete tollain megbicsaklanak a szelíd sugarak.

 

 

 

 

 

SZÍNEK SZAVAK...

 

 

Színek

szavak

papírdarab

tört mondatok

 

újra s újra neki futok

zengeni ódát

időzni órát

csodálni teremtőnk 

minden ecsetvonását

selymes szirmok

pazar pompáját

 

föld sóhajos reggeleken

ISTEN

maga üzen nekem

rügyet fakaszt és integet

szeresd 

tiszteld  az életet

lepkék

méhek

kis bogarak

vízre csapó madárhadak

az

egyetlen árva gerle is

ki párja nélkül sír nekem itt

mind tudják kit illet a hála

tavasz

van

gyönyörű

éled a lét millió csodája

csepp hullik

ringatja 

kikericssárga virág törékeny szára

szabad a szív

szem is szalad

csodát látni a domb alatt 

színek

szavak

papírdarab

tört mondatok

újra s újra neki futok

 

új nap éled

áldott élet

aranyvessző ragyog

irgalmas fény ömlik

szívcsendesen 

ébred bennem ma is a hála.

 

 

 

 

 

 

 

Tükör az ég...

 

 

Tavasz ez a tébolyult rohanás

minden nap új csoda

földporos ösvények szegletén 

vadóc zöld robbanás

part menti füzes alatt

ezüstös csobbanás 

szirom hull és szirom fakad

lenge szélbe mártom ma is könnyedén arcomat

mögöttem derek és fagyok

előttem rügyfakasztó selymes holnapok

zálogom itt e földi létben

titkokat vigyázni 

szerelmes életölelésben

 

apró csodák világa tárul

rigó repül magasba

cinke kukucskál hintázó cseresznyeágról

lopakodó macskapuha léptek

mindenfelé új dalt dúdoló ígéret

karmos szelek ma cirógatásra váltnak

kabáttól

sáltól

szabaduló vállak

bokrok és avarkupacok  alatt

készülődnek

új kelmék

új ruhák

összeérnek gallyak és ágak

intenek a táguló világnak

tükör az ég

azúr fények lesik ahogy a bimbó nekivetkezik

engedve noszogató csábító szeleknek

bódult hévvel tárulkoznak a kelyhek

 áldozat az iramodó percnek

illatukban fürdőző

gondűző jelennek.

 

 

Szirmok, színek, tavaszok...

Szerteszét fújta a hófehér szirmokat a szél

bánat foltok maradtak csak megbújva a bokrok alatt

néhány eltévedt virágszirom

még kicsit marad

vállamon

kimustrált talicska ölén

kék vaslábosom ütött-kopott rozsdás peremén

égbe röppenő hinta tetejéről messzire száll

nézem és egy pillanatra fehér lesz a látóhatár

perc csak és oda már a habfelhős ragyogás

az

álom

csend talál helyet magának a napban úszó tágas világon

megsimítom az utolsó kapaszkodó virágcsodákat

űzzék el a mélyről fakadt mostoha vágyat

aztán

hagyom

peregjen

hulljon szanaszét

sodorja szirmait messzire a szél

 nézem míg átlibben a kerítésen hátha visszatér

magamtól kérdem

hová rohan esztelenül ez a tavasz is

kapkodva tépi szét régi tavaszok belém vésődött illatát

ízét

örömét

nem int

elhagy vagy mégis marad

nyújtózkodik a kérdés 

perc és élet őrülten szalad

lassítom léptem

kertem rejtett zugában

fekete tulipán nyújtózik éppen

kelyhe felragyog a déli verőfényben

tűnik a bánat

ravasz varázsló a tavasz

mit meg nem ad egyetlen mosolyért

 ezer szirom fakad újra meg újra

míg téblábolva készülődünk a  hosszú-hosszú útra.

Fogva tartó napok

Fogva tartó napok

Fény táncol

szilánkja ezer felé pattan a Dunán

tükrös cserepek fölött

fecske cikkan vígan

virágköntösbe öltözködő világ

habfehér ágak

légies táncot járnak

és

méhraj

zümmög

dünnyög

százszorszép szirmok között

mi kellene még

lándzsás levelű tulipánok

fehérek

sárgák

lilák

kelyhük szépséggel viselős bársonyán

vízcsepp villan

ismerős már

minden fűszál

minden szirom

minden apró bogár 

naphosszat a hömpölygő folyót

s

a

hajókat bámulom

friss szél támad

esztelenné tesz a selymes illat

rám zuhanó régi titkok ejtenek szívsebet

egy

kavics

néhány

marokba szorított törékeny szirom

mi kellene még

csókod hegét viselem vállamon.

TAVASZ

TAVASZ

Szerelem fátyol lengedez az ágon

habfehér virágon méh keres - kutat

dongók

darazsak

döngicsélnek

érkezik néhány kényes lepke

lépteim neszére megszakad az üde pillanat

szivárványos röptük kerten túl mutat

billeg - ballag az idő

kék festékes az ég

 csorognak rá fénylő sugarak

zöld selymét a rét újra kiteríti

sárga pötty kutyatejvirág hűvös bokraim alatt

felfrissül a lég

vén kutyám is vidáman szalad

fáradt halványan utolsó ibolyák szirma hull
illatpamacsok terülnek 

elűzik a fel-felbukó panaszt

szívbánatok most messze elkerülnek

virágok közt mégis tétovázom

kitartást vár kemény szigorral a lét

lándzsáját mutatja sok száz tulipán
szirmait szél még nem téphette szét

megmutatja

hát
új

és

új

színét

bordók

sárgák

fehérek

ünnepi lilák

tárják boldog kelyhüket

hiányzol

tükörcserepeken kereslek

megmutatnám neked a szépségeket

lehajolnál hogy közelebbről láthass tavasz festette ékes jeleket

nézném a szétfutó gyönyört sugárzó arcodon

szerelmetes kertemben

hallgatnám kalimpáló részeg kis szíved

keserédes
tavasz
hálátlan vagyok pedig elém szórtad ma is minden kincsedet.

GYŐZELEM ÉS...

Győzelem és...

Pasztell színekben pompázik az ég

rügyek feszülnek

kipattanásra várnak

friss dalt súg a szél e didergő világnak

minden reggel új csodás ajándék

égen és földön varázslatos játék

 földmorzsás nadrág feszül térdemen

letérdelek

fűszálak virágok csodáit lesem

porzók és bibék

ragyognak

az

élet szép

mi kellene még

kék

lila

sárga

és

smaragd

füzek zöldellnek szélvédett partok alatt

folyónk fényében ringatózik kövéren a nap

sirály száll magasba

feszített szárnnyal lebeg

lent üvegszemű halak merengenek

csobbannak és úsznak tovább

kápráztató táguló világ

hajnali bolondos üzenet

tavaszok tucatját sodorja elém

friss színekkel fest elkoptatott reményt

feledett csínytevéseket

huncut április

megtorpanó bimbókat cibál

szívemben monoton szavakat citál

- győzelem és vereség -

ennyi a lét

  nézem az ég pereméről 

felfénylő sugarakat

  jácintok selymes szirmára óvón lehullanak... 

Fázós reggel

Kis virágok

innét onnét

simítják ráncos szirmaik

várom a hajnali színes orgiát

tunya felhők mögött rejtőzködő nap első sugarát

késik a színfestő pillanat

tétlen tavaszi várakozás

 március álmos reggelén kapkodó szelek

cibálják a vastag felleget

hiányzik a fény

roppan fatörzseken megpihen a csend

rügyek és bimbók

varázsütésre

csöpp derűre

tavaszi boldog feltámadásra várnak

sebekre gyógyír legyen az első sugár

tűnjék a fájdalom

zöldüljön

erdő

mező

határ

fű serkenjen kopottas domboldalon 

 még dermedt cseppek  tanyáznak párás ablakomon

párkányán könyököl a tél

összegyűlt ború és fájdalom

 tétovázom várjak még rá vagy megcsal ma a reggel

széllel dacoló madárcsapat biztat

higgy a tavasz közelít 

selyempapír az ég

halványkék és fehér pamacsok kérlelik az elveszett napot

fekete rigó száll ringatózó fenyőnk csúcsára fel

szívig hatoló hangja a szerelmes jel!

Minden jó

Minden jó, mondaná P. S. P. - hét és fél, és végig trappolna a kerten, arcán azzal a mosollyal, amitől elolvad a szív, s amiben valóban minden benne van.

Minden jó?
Kérdezem magamtól, halk, hűvös, felhős, pongrácos reggelen...

A teremtő ma nem túl nagy buzgalommal festette meg a tájat.
Minden zöld, szinte minden.
A kék inkább csak fátyol, s én a sok zöldtől alig látok valamit a folyó partjából.
Néhány fehér pihét sodor a lég, s a szállongó szöszmöszökről nem is tudom mifélék.
A zöld lombok között madárcsalád osztja meg a friss híreket.
S a levelek éppen csak remegni kezdenek.
Valahol távol, mintha meggondolná magát a nap, parányi fényt küld, hogy lássam sárga is van a reggeli világban.

Minden jó! - mondaná hét és fél.
Hát én sem kérdezem.
Minden jó! - suttogom - míg e tavaszi szépséget hosszasan nézhetem.

Május - a képek tegnap alkonyatkor készültek, mikor elcsendesedett a ház, az udvar.
Mikor A+A+Á+D már útjukra indultak, s üres lett a hinta, a kert.
Én meg csak ültem, ültem, ültem, s bámultam a minden szépeket, míg a szúnyoghad meg nem érkezett.

Szirom sirató

Minden rohan

minden szakad

múlik

hullik

perc

pillanat

eső verte virág sápadt bokorra tapad

hová tűnt a láz

s

a

hév

hiába kutatjuk vesztett tegnapok

illatát

ízét 

zöldes pára

vízcsepp nehezül

fűszálra

fára

tikkadt magocskákban életvágy remeg

számukra most jön el talán a késő kikelet

nézem

nézem

soká a vizet

hosszú hajó hagy fényes habfodrokat

fehér tajtéka egyre magasabbra csap

árad

és

apad

 

gondom megmarad

tű pontos a diagnózis

fáradt és fakó

unott a képlet

merre is lépjek

friss hangok szólítanak

szelídült szél

hajladozó ágak

susogják adj esélyt holnapnak

mának

 

kételkedünk

bolondos vén szívünk festett utakra vágyhat

tócsa fölé hajló vízterhes ág

ázott levél peremén bogárka szédeleg

félrecsúszott április végi reggel ez

téblábolunk gyötrődve ostobán

míg

rohanó

robbanó

tavaszunk tovaszáguld

ablakunkba sodródó szirmok színében

felsejlik mohó reményektől tarka távoli ifjúságunk.