Partfal


Szabad szemmel szeretném írni ezt a blogot, szememben néha mégis akadnak porszemek, melyek látásomat elhomályosítják. Lehet, lehet, hogy ez csak múló állapot nem vagyok más Uram, csak esendő földi vándorod!

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: esik. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: esik. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. július 25., kedd

ESŐ VERS



 

Napok óta sóvárogtam
türelmetlenül vártam
s
most
itt kopog fejem fölött
zúg
zajong
nagy dörejjel érkezik
éjjeli forróságban
 
hiába az én aprócska igyekezetem
kertem zegét-zugát
hajnalban vagy este
végig öntözgetem
de
minden napunk
lehet akár
reggel vagy alkony
veszteségekkel terhes
kókadó növények szenvednek
kertben és parton.
 
De
most
muzsikálnak a hangok
égi kottából játszó cseppeket hallok
dim
dom
dimidom
dínom és dánom
esik
zuhog
hangjára ébredek 
elrepül végre egy buta nyomasztó álom
takaróm nehéz
gyorsan meg is szabadulok tőle

kutya kapar 

hajnali három
 
egyre csak a cseppek égi muzsikáját kívánom
lépek s az eb
máris az asztal alatt
kicsit remegve még
hamarosan lábára hajtja vénülő ősz fejét
helyette maradok ébren
s
hallgatom
hogyan szürcsöl a föld mohón magába
minden cseppet
kopog és kavarog
ereszen bugyog végig a nóta
hosszú
hosszú
ringató zene
eső esik
s
kinyújtózva az ágyon 
képzelem
hogy
kint a kertben
hull rám
bőröm megborzong míg a vágyott keringőt járom
csendesülő hang ringat

friss illat simít végig a párnámon
reggel ha felébredek
majd a szirmokon hintázó cseppeket csodálom.
 
 

 

2018. július 23., hétfő

Égi áldás...

Ömlik
zuhog
fákon
bokrokon
eső
csurog
lassú
csigák
kóstolgatják
szétázott szirmú fehér petúniám
 
dörren
 
a
sziget
felett
kövér
alacsony
fellegek

tócsa
hízik
folyó
dagad
darazsak
dongók
mézes
álomban
alszanak
lángszínű szirmok alatt.
 


 

2015. augusztus 16., vasárnap

ESIK




Megeredt
hát
hosszú
törékeny cseppek
csillannak
hevült köveken

csatorna nóta hallik
végig kopog
csak
úgy
csorog az ereszen

magamba szívom forróság megtört illatát

bőrömhöz ér a szenvedély
szobámba
szorított
perzselő
levegőbe
hideg
pászmákat
húz
a
szél

megeredt
már
csendes
csobogás
neszét
hallgatom
mossa
a
port

olvadt tüzes világunk megremeg

dörög
míg
könnyedén dalolnak a cseppek
fáradt szirmok nyújtóznak
könnyes
virágok
szétnyitják sóvár kelyheik
esik
esik
esik

az
ég
határán
vörösben
kél
a
nap
szürke felhők alatt
keskeny
vérpettyes
villanás
szélkolompok kongatnak őszbe hulló
halvány dallamot

tűnik a nyár
szívünkben
felfakadnak
féltékeny vágytakarók
tegnapi
sóhajok.