Február...

 

 

Dermedt a reggel

tejfehér színekkel foltozott a kert

cinke csivitelve szólít

ébredni kell

egész közel száll

a

legszélső ágra

tavaszt idéző

e

magot kéregető reggeli lárma

 

fehér kis kelyhek fázósan remegnek

opál szín víz habzik komótos hajó alatt

tegnap már kacérkodtak a szirmok

selymükön megcsillant a nap

hittük

egy perc alatt

itt

a

tavasz

és

ringat

kicsalja kedvünk

meglesi apró titkainkat

ölel

szorít

szerelmes fényszálakat

szívünkre gabalyít

csapda ez 

csalóka remény

jégvirágok virulnak a hideg ablak fagyos peremén...

Hóesésben...

Esik

fehér fergeteg

cukrot szitál

ferdén

puhán

havas lesz majd cipőm ruhám

minden szín egybe olvad

hóvirágom szirma fehérbe folyhat

lábnyomok még nincsenek

arasznyi hóban lépkedhetek

egyszerű játék

ritkán kapott gyermeki ajándék

valami

hatalmas

radír

szívhez maszatolja a reggelt

nem siettet semmi

éppen ez kell

ez

a

csend

ez

a

lágy

gyönyörűség

lefesteném neked

fehér

miként

ez

a

papírdarab

nincs rajta

pír

sem

árnyak

hópihék

ölelik át a fákat

szigorú vonalakban

ágak nyújtózkodnak a magasban

egyszerre megtörik a varázslat

kormorán pár
koromfeketén száll a mesebeli tájba

és

magasban

köröz

röptük

ébredésre ösztönöz.

Bolondok

Hirtelen kinyíló világ

ágaskodó vén cseresznyefánk

rügyfényesítő

csalárd

maradék jégtáblák úsznak tova

reped a parti fagyos kéreg

roppan

s

a

hab
szabadon szalad

csacsog

ringatózó sirályok a vidám potyautasok

merengő vén ágak pezsdülnek

beleszédülve a váratlanul érkezett ragyogásba

levetkezünk

vállunkon régi csókhegek

isszuk a fényt

tavaszi varázslat érkezett

bolondos
szerelem szavak kapaszkodnak belénk

habtestű madár libben az ég távoli zafírkék peremén

hol van a seb

hol vannak semmibe fúló fáradt sóhajok

új tavasz jön könnyed fehér szárnycsattogással

bolond vagyok

vágyom

tüzesen éledő őserős lázadást

nem akarom látni a közelgő fáradt alkonyatot

s

a

visszatérő

dermesztő téli látomást.

Február

Kinyílt az ég

vén feketét

fásult szürkét

sehol sem látni

fehér fickák

frissítik az ég halványkékes színét

ujjongó pászmák

fényesre festik folyónk dermedt peremét

cammogó táblákat
madárcsapatot messze sodor

a

víz

de

jégvilágban árválkodik még a komp

bolondos vágy csupán a kikelet

megremegek

cseppen

csurran

csobog

új

hangokat

hallgathatok

minden játék

tűnt napok fájó sebei illannak

rigó bukkan fel a kert alól

tavasz

súgom

neked

talán hallod is valahol

utat engedek az új csodáknak

s

meghajtom térdemet az első

selyemfehérbe öltözött

hírnök
hóvirágnak.