Világosság

Megébredünk

nem vagyunk már szívig fekete gyászban

valami

rémisztő tisztaság mégis megtapadt

a

reggeli

hófödte feltámadásban

jeges hömpölygés

szétfagyott virághad

zúzmarás ágak

nyoma sincs tavaszos
friss
szívtipró lázadásnak

minden élesen látszik

tűhegyes dermedésben a világ örökös álmodást játszik

hízó táblák lassulnak

part menti jéghártyás összekapaszkodásig

újra

koppan

recseg

ropog

fogságában a komp

fagyhalott hangok

sterilre csipkézett fényszikrás távoli dombok

füst terül lomhán esdeklőn a tájra

hideg

józan

magányát egykedvűn magyarázza

világos képlet

vörösen kél ködperemes reggelen

a

nap

bőrömre tiltott jeleket éget

magasba szálló sirálycsapat villan

karcos kedvem illan

olvad

magamhoz húzom régi

melegítő puha titkainkat.

Január

Dermesztő

jéghizlaló hideg

a

folyó kettéválik

túl felén
porcukrosan összeszorult táblák fehérje

itt

a

kert alatt

ólomszín

lassuló mélység

tükrözi híven ébredésünk mennyei fényét

felvérző vörös létsziget

furcsa látomás

naranccsá szelídülő éles színek

fogságba ejtik fázós szívemet

a

csend

nem

tarthat már sokáig

hajó

dohog

lézengő táblák között törve új utat

vágyódva nézek utána

míg

bukdácsoló habok

simítanak újra eggyé

kettéhasadt
szürkén hömpölygő hullámokat.

Tél

 

 

 /A kép még decemberben készült.../

Tükröződő csodák

földig hajló fák

csillám

hasít

hópelyhek

tapadnak ablakomon

hideg

dermedt

rideg

táblájához
szorítom homlokom

tükröződő csodák

hó

fehér határ

tegnapunk

újra

suttogva rám talál

metsző szél

pengeéles

rést keres

szédült csengők

járják

a

táncot

róka lép

remeg

régi képeket

semmiből emelnek elém

fullasztón
keringő tétova  álmok.