Koránkelő - korán kelő vers

Az ég még kormos

csendes a világ

egy-két veréb keresgél

etetőből kivert magocskák a földön

fénykorong

nyújtózkodik lassan a parti erdő mögött

akár egy tusrajz - jegyzem meg magamnak

a

túlparti fák sötéten magasodnak

zöld selymük alig hogy fakad

szél tépte

hó marta

keveset cirógatta ezen a héten a nap

minek ilyen korán - kérdezheted

megvan a válasz

kívánom az éledést jelző parányi jeleket

 

vadgalamb édes turbékolása

ébresztető szerelmes dalolása

kerten és parton átcikázó madarak

meglesem hogyan hág fel az ég magasába a nap

 

rabszolgaság ez édes teher

ha tetszik hanem korán ébredni kell

ne maradjon el az áldott gyönyörű pillanat

mikor

villogó sugárnyaláb

kertemre reményjeleket rajzolgat

 s

tulipánok moccantják jeges éjben

megdermedt habszínű szirmukat

 

 robban a vágy

vén cseresznyefa ága

bimbót ringat

s

szendén öltözködni kezd

tündérszép tavaszi ruhájába.

ARANYBAN

 

Elveszettnek hitt színek

fényárban úszó reggel

üzenet aranyló jelekkel

halk sóhajok és szavak

 

szív ne hagyd magad

 

nem igaz hogy minden elszaladt

jaj neked ha már nem szeretheted

nem várod az új napot

hagyod hogy rád boruljanak

fagyfoltos alkonyatok

 

átkarol a fény és hív

hinni

bízni

látni

a

legszebb perceket türelemmel kivárni

s

egyszer

újra aranyban ébreszt a reggel

szél pöröl messzi fellegekkel

tavaszi színekkel játszik

rügy buzdul

hóvirág fehérben pompázik

s

hallod a rég vágyott hangokat

 

szelíden kérlel

hívogat

nézd a felkelő nap

aranyban fürdet

megváltó fényjelek

az

égre reményt festenek

kiáltsd a szélbe

nem lehet vége

 

szerelmes hullámok futnak

aranylemezeken vibrál a nap

tálcán kínálja magát ma is a drága pillanat.

 

 

In the Mood for Love 

 

 

ÁLDOTT A CSEND

 

Áldott a csend

a

hajnal mozdulatlan némasága

mikor

hosszan nyújtózik még az éj világa

semmi sem forr

nem loholnak szanaszét kusza gondolatok

kormos sötétben fürkészem a kertet

elképzelem a mát és holnapot

de

 érkeznek az első jelek

hajó dohog

víz csillan

nyomában fehér tajtékfodor remeg

csendbe hasít a távoli nesz

az

égen

már-már

mozdul a szín

kirajzolódnak párás folyónk

puha vonalai​

áldott a perc

s

a

fényjelek szürkés cirmai

megszelídülnek az éj kóborló bolond árnyai

tétován bukkannak elő a fák

ünnepélyes ez a némaság

áldott a szabadság

a

pirkadat

mikor

utat tör magának a nap

és

felszakadnak az éj súlyos percei

feszült

éhes a pillanat

 

megcsillan végül a fény

pengés villanásban

megrebben egy sárguló levél

a

folyó újra fénylő ékszer

csillogó szalag

diadal vagy játék

nem is tudom

minden napom ajándék

e

földi

körúton

 

őszi ablakban a jelent rajtakapom

s

színt kap a fekete metszet

sóvárgó kékek cikkanva

üzennek a végtelennek

 

lesben áll kalandra vágyva a ma

felszökik a Duna friss illata

és 

vadludak írják az égre a győzelem jelét

vijjogva

szállnak

 

szétnyílhat végre

föld

víz

és

kitágul gyönyörű selymeiben az ég.

Kettő között...

Hallgatózom

semmi nesz

pihen még
ember
állat

nem nyújtózkodik a rózsafa

cseresznyeágak csipkéi is életjelre várnak

bársonyos takarómról mély kútba zuhantam este

ébredezek

pillanatképek között valóságot keresve

kevés a fény

körmöm hegye sem látszik

álomtengerbe süllyedek

újabb

feltámadásig

csendszilánkok összeálltak

pihenő

éhes

sirályhad

bújik össze a parton

rájuk boruló éjszaka

hideg

fekete karton

alszol te is

hosszúra nyúló testtel fordulsz

mozdulatod meg-megszakad

nem ölel csak a párna

sötétségbe léket ütve

nézel egy másik

sóvárgott
tündöklő

világba

tavaidban aranyhalak

sóhajtva húzod már a hálót

hiába igyekszel kifordulnak a sikamlós testek

sűrű homályban nyomtalanul
mély iszapba vesznek

kezedre nézel gyanútlanul észre sem vetted hogy reszket

ujjbegyedben lüktető vágyak járnak táncot

éjszakát váltó hajnal

sietősen hasítja ketté álmod.

Napfelkelte

Puhán lebegő párába burkolódzott
tegnapot takaró halk reggel
friss kedvvel kél fölé a nap
perceit múló időmnek
megfognám
de korai órák
hívó lüktetései
már visszatartanak

csillámló víz fölött emelkedik magasba
fénye rózsaszín pászmákat fest
szürkésre karcolt bús egünkre

hová lett hírtelen
a
vérvörös festék
égbe meredő fák mögül
míg felfelé haladt

hajnal múlik csendesen
új idő ölel
szívemben
rég nem hallott dallam ringat
ébredés
megérintem a csábos végtelent!

Ébredés órája

Szürke
csendes
fényfoszlányok
halkan sikló
párás vizeken
csöpp rózsaszín
éppen annyi
kedved legyen
újra
kacagni

letörölni vízcseppes
ablaküveget
dúdolva
halkan visszatérő
szívedbe ékelt
furcsa dallamot
álmot tüntetni
foltozni
szépen
újjá
frissen öntözött 

megkarcolt ébredő napot
harmatcseppet
homlokodról
lerázni
átbújva
 megvert
szirmuktól fosztott
sóhajtó
orgonák
tébolyult illata
 alatt
míg hiányodra

 zárul
újra
vásott rozsdásan

elveszettnek hitt
ócska titoklakat.

Ablakom

Tárd ki az ablakod
vár rád a reggel
a Duna előtted
didergőn összedobált
szürke mozaikdarab

s vár rád a nappal
már szarka száll el
a dőlő diófa alatt

zöld suhogásban
feketén hullik földre
a túlérett eper
fel sem szeded már
pezsdülő gyümölcsétől
bódultan dalol zöldike
vörösbegy sármány.

Tárult ablakomba
szél sodorja be a hangokat
nyár van izzó
ajándék ez a
hűvös szélfuvallat

ébredek hát
még egy pillanat
és magamba szorítom
frissen szőtt álmomat
s neszektől gazdag
magányos hajnalomat.