Bujkáló sorok... 3. Szirmok hullanak

 

Szirmok hullanak

megperzselt
tavaszunk oda már

tombol a nyár

combom fölé érő kalászok

végtelen

remegésben

várnak

álomtengeren utazók

vágyott hona

csillagokkal burkolt
bársony éjszaka

lélekkupola

csípőmet horzsoló gabona

pipacs pirult

árokpartok időtlen vándora

viharvarázslat

szélbe kapaszkodó

mézes akácok

bodzák

összeaszott virágaikban

őriznék

tavaszunk titkait

nyugszik a nap

felkél a nap

áldottalak

puhán

selymesen

hullottak rám a percek

ránc simító

öleléssel

fékezték elmúlásunk félelmeit

búcsúzó májusunk

káprázat titkait
elengedem

mosolyod

tüzében

kitágult

vágylángos világra

emlékezem.

Leszállópálya...

 

Leszállópálya a szív

májusi csendben 

titkos utakra hív

szirmok

hangok és selymek

sziromerdőben feleselnek

lesz még súgja az egyik

a

másik szomorú 

lehulló bánat

szorító fájdalom

csapdás csendben

sóvárgó 

régi és új

borzongató vágyak.

 

Nem ereszt

fogva tart a perc

zsongó

zizegő

réten

álmodó bogárka

 megpihen az édes ölelésben

margaréta virágra dermed

 pille kering

a

nap

arany szövettel készül a mára

tűbe fűzött fényfonál minden

sugárnyaláb ma

 

fekete madár köröz

magasba felcsap a szárnya.

Ringat a lét

óvóan segít

hárítja a kétség

kegyetlen

tőrdöféseit

hogy 

elfut a tavasz nélküled

hogy többé soha

nem leszel 

szerelmem édes otthona

s

én

sem

leszek

oltalmas menedék

neked.

 

Leszállópálya a szív

sejtek

szemek

kuszálódott fáradt idegek

létlenyomatban

megőrzik a legszebb éveket

 

pompában fuldokló

május mezőn fűszál regiment 

és

virágrengeteg

arcod egészen közel

 fölöttem lebeg

érintésed szorít

ma sem enged el

s

hiába tiltakozom

bőröd

hajszálad

ujjbegyed

belém vackolódtak

elképzelem

tavaszízű ölelésedet.

 

 

 

 

Madarak és fák napján...

Madarak és fák

bokrok és virágok

szirmok

lepkék

méhek

sugárhancúrozók

folyónkon

fényeket sebesen riszáltok

madarak

fák

lepkék

bogarak

virágok

vízisikló gyerek

békák

dongók

duzzadó levelek

gyors lomb robbanások

május

gyarló vágyak

illat

ömlik

árad

nap becéz 

megsimít 

mélybársony szirmokat

 galamb

rigó

lepkék

ezüstös cseppecskék

könnyedén elválnak

selyem szálra szállnak.

Mélyben és magasban

 

Mélyben és magasban

harsogó tavaszban

zuhog a fény

s

a

léptek

rövid pórázzal mértek

még májust adj nekem

itt serceg bennem ez az ostoba vágy

beszippantani a bimbózó világ

szanaszét sodródó édes illatát

 vakító nap

vert arany s bíbor színe van

küzdök

birkózom

nem hagyom legyőzni magam
kapaszkodom

virágba

 fába

recés szegélyű levél hasít

tanít ráeszmélni a valóságra

tócsák és mély vizek

ösvényen szorosra záródó ágak

paták nyoma mutatja

pocsolya partján ivott egy állat

 őz lehetett

csúszik cipőm a sárban

érces hangú visító madár

 ijeszt rám csenddel bugyolált 

lomha délutánban

nyakamba

karomra

hajló

fűszálak selyme bágyaszt

lepke hintázik

boldogan

méhek zümmögnek nektárt vacsorálnak

dong és zsibong a rét

simítni sebhelyet

vérehullót kézfejemre óvatosan kenek

odébb feketült odvas fák

száraz ága reccsen

dédelgetett öröm és kín téblábol bennem

májusi hangodat sóvárgom

tarkómra hulló kezed

fent fény csillan 

messze szálló szárnyak

tavaszbúcsúnk ideje újra elékezett

fűtenger közepén alig hogy látszom

 magasba

mélybe

nézek

meséket képzelek

szívérintősdit játszom

 

kúszik felém az alkony

hideg szelekkel támad

vállamra visszahúzom a pántot

 hiába várok

sóhaj sem segít

szanaszét gurulnak

vágysúlytól

megrepedt színes üveggolyóim

mind.

SZÍVVIHAR

SZÍVVIHAR

Mohón éhesen kavarog a víz

s

te

óvatlanul

bódult táncba hívsz

sötétbe csomagolt fellegek felett

kettőnknek
közös napokat képzelek

ölembe hulló ezer apró emlék

nem mondhatom hogy itt jártál nemrég

huszonöt évnyi tegnapok súlya nyom

szívemhez kapok

kibuggyan a könny

régi szerelem

lépteinket összepréselem

érintések

szavak

sóhajok

arcomból tincset simító suta mozdulatok

néhány grafit nyom

vénült papíron
szívemben él
merre lehet nem is gyanítom

élünk

ugyanaz a reggel kelt fel

ugyanaz a parti illat csalogat

nézzük a túláradó folyót

ladik billenést

rohanó vizeken fehérlő hajók verte habzó hullámokat

rég volt

elárvult napok 
a
sors nekünk talán mást is tartogatott

kinccsel áldott
útravalót adott

kövecskéink

ügyetlen

kacsáznak

nyoma sincs már viharként ránk szakadt

sebző boldogságnak

ne faggass

csak egy kavics

parányi

barna

emlékeztet arra

az

 őrülten ölelő
májusi szívviharra.

Májusi pompa

Szirmok

színek

   csodák...

 

Elfutott...

Elfutott

hiába tartóztattam volna

nyújtani próbáltam

órákat

perceket

éjszakai égbolt tiszta fénye

rózsás hajnalok tündér remegése

minden új virág

hajnali karének

pirosló eper

ezüstös csiga csík

dongó

darázs

méh

megrebbenő lepke

mutatott és súgott valamit

fellebbentve világunk egyszerű titkait

elfutott

s

a

rózsák szétbomolnak

szirmuk ladikja lett a parányi tónak

szél fújja

kergeti

tüzes nap levelük peremét szabdalja

 perzseli

hevétől szomjas a föld

s

ha

végre zápor jön

vizét mohón

fuldoklón

 nyeli

képek peregnek mind sápadó virágok

mai apró csodák

tegnapi nagy varázslók

mi lesz velem

még nevedet súgom

 illatterhes éji sötétben megállva

májust sirató sóhaj szakad fel

múlttá szelídülő

fényfoltos éjszakába...

Májusi kirándulás

Zöld párába burkolódzó dombok

szürke szalag a távoli folyam

két lányka szalad a völgybe

erdőt felfedezni

indul a roham

minden

bogár

dongó

hernyó és lepke

minden

szirom

"makkfa"

kosbor

hangya

korhadt ág

madár

szöcske

és

kabóca

csoda

mesél az erdő

és

életről mesél a nagymama

Vigyázok rád Mamu!

-Lenci így mondja nekem-

ha fáj a lábad

add a kezed

majd én megyek utánad

léptedet figyelem

tüllje repül

fodrai bomolnak

mosollyal szól

fűszálnak

bokornak

Ő

vezet

titkok kutatója

Lili ügyesen cipőjét igazítja

vizet kortyol

fut

szalad

nézzük meg azt a fát

ott a messzi dombokat

néhány száraz ág
botdarab

fényes mészkő

csigaház

a

gyűjtemény

Apa naponta három botocskát enged!

mondják nekem és boldogan nevetnek felém

messzire vezető keskeny erdei út

nehéz lombsátor

vadvirág

szirompergés

bodzaillat

májusi képek

májusi léptek

ösvény kanyarog a mezőn

sárga lepke billeg lila virág selymes peremén.

A "MAKKFA"!!!!

 

Utak május idején...

Szerelem ringat minden fűszálat

piruló árokpartokon selymet fodroz a szél

letérdelnél

hogy

esküdj

meg is halnál az életért

örök

csodák

pazarló mámorát

veszni nem hagyod

minden

bokor

felidéz egy elvesztegetett tegnapot

harsogóan habfehér
illatot hullató akác

figyelmeztet

tévúton jársz

meghalsz és újra éledsz

hétpecsétes titkok szakadnak szét

szavak

hallhatatlanok

súgják

miénk e pompa

hozzánk hajol

gázolunk a hullott szirmokon

míg

valahol

tudatunk alá temetve

dongó

dönögő

dudorászó

kívánság éled

széttépni valamennyi ostobán tákolt képet

májusi mámorban úszik a rét

vadvirágok

ékes

partra vetett rózsák

legszebb tavaszunk híreit kidobolják

türelmetlenül

 magányt sértenek

pengés élű fényeket ringat a víz

sírsz

minden csepp szívig csorog

míg

csendesül a vágy

arcodon ostoba nyugalom ver tanyát

út menti

harsogó búzatábla ezüstbe hajló kalásszal int

reménnyel tetézi az alkony

ölelkező

bűbájos színeit.

Májusunk elé....

Új tavaszt sürget a szél

zengő

szívszavakkal

szépítettet

zavartalan

ragyogásban

fürdő perceket

kéz remegést

el sem hangzó ígéretek helyett

vágyott ölelést

minden óra kevés

zengő májust

boldog reggeleket

réteken visszhangzó nevetést

hajszálaink között bujkáló szirmot

bogárka

lepke

béka

gyík

lapu

levél

bokor

bőrünkhöz súrlódó ágak illatában megfürdünk valahol

vékony ecsettel felfestett remény

szebb lesz a május mint egy költemény.

 

Futottunk

 

Futottunk

remegett a föld

szűkös ösvényen

hozzánk

csapódtak vízterhes ágak

várlak

nedves fűbe

furakodó lábnyomok

láthatod

bogarak

pillék

pocsolyák

sárgán

lilán

libbenő

vadvirág

futottunk

arcodon

édes

remegéssel

terült

szét

a

vágy

elkaptalak

kiáltottad

és

futottunk
rohantunk
fák közt cikázva tovább

könnyedén ölelkezett bennünk a világ

mennyei harmóniák

fénye

szemeidben

felhőket terel

bolondozó kacagással

kettéhasítottuk ártéri erdő csendjét

te
vagy a fogó

vagy

újra

én

öröm ölel

újra éled

bújócskázó kedvem

puha érintéssel fogsz körül

kezed nyomát őrzi bennem a játék

nevetésben fuldokló délelőtt

tova iramodó pillanat

éltető ajándék.

 

 

(Simon unokámnak.)

Legszebb...

Nagymosás volt délután s az éjszaka, ömlött, mosdatott mindent az égi áldás...
Most cseppeket, tócsákat szárogat a nap.
Ma új képek készülnek, ilyenkor a legszebb a kert (minden nap ezt gondolom, míg a tavaszi virágparádét bámulom...).
Éljen a május!

Paletta

Színfoltos paletta

mutatja mi lesz ma

eső

derű

vagy

keserűn zúduló

vihar

szívünkből kihalt színeket újrafest

törékeny

puha

vonalak

kemény

élekkel

váltakozzanak

parányi fény felnő

párás pirkadat

rózsafelhő

habpamacsos margaréta

írisz

fehér

sebszakító

lándzsa

 

sóhaj

lilába boruló

illat

összemossa törékeny titkainkat

halkan

koppanó

cseppek

esik

hála

porszemek mosódnak

hajszálnyi

erecskéket

vágva.