Lépkedek
harmat
hintáz
topáz cseppekben
perzselt
törékeny fűszálakon
törékeny fűszálakon
nincs
hőség
még
nincs
láz
szétolvadó csendes irgalom
a
táj
ezüstös
tükör
hatalmas tálca
éledésre várva
fényes létperem
kábultan méregetem
csak én meg a hajnal
játszadozom gyöngyszínű szavakkal
míg
tikkadt
bokrok
virágok
alatt
szomjoltó kis tócsa fakad
bőrömre visszacsap a permet
nyújtózkodó reggel
mennyire szeretlek
túl a parton
pirosban ébredő korong
tüzes nyilakat feszít át sápadt lombokon
egy
madár
egy
kis fekete árva
röppen halkan a szomjas
vén cseresznyefaágra.