Altató

Ringattál volna
itt vagyok
hold álmos
csikorgó csillagok
mézmázas
vadhajtás szívemen
átlépek
létpárás 

savanyú vizeken

ringattál
végadósod 

most vagyok
könnyborús
éjt síró
magányos
magzatod

elhagyott

virágok

tört

utak

tárt karok

ég felé

mutató

pillanat

ringatnám

fehér kis testedet

szóródó

eltépett szívedet

szorítom

szétmálló

kedvkoldus hitedet

kék

tűzzel

itatott

csoda nap szemedet.

Anyámnak - három év után.

Elaludtam a padon

Gondoltam hagyom

hogy a bágyadt alkonyat az udvaron
árnyékot húzzon végig fáradó arcomon
míg örvénybe húzott a csend
legbelül itt mélyen végig kúszott a vágy
megérteni újra apám drága bölcs szavát
látni anyám régi mosolyát
és

a buja kertet hol bogarásznak

tesznek-vesznek

kapák gereblyék ásók között
földszagot érezni mely frissen öntözött
botladozni szertehagyott kosarak cserepek
csámpás kerti cipők között
hallani hangjuk
élvezni a citromfüves tea
forró bögréből párolgó fanyar illatát
s

ahogy a szél lépésről-lépésre végig kísér
bejárja velünk kertünk  minden zegzugát

múló idő elűzi álmom
érintésük hiába várom hát ébredezem
udvar
csend
kerti pad
ti vagytok csak
ti vagytok csak
szívem zokogva felriad

arcomról hiába törlöm

könnyem

s  a rám boruló szürkülő árnyakat.