KIKELETI KÖSZÖNTŐ
A
fák ezerrel zúgják
dúdolják út menti kopott padok
zizegik szemetes mellé sodródó zacskók
olvashatatlanná ázott gyűrt papírlapok
bokrok alá bekúszott mocsok közt
lila virág remeg
fagycsókos hajló tulipánok
rozsdás kerítésre leszálló verebek.
ÉLJEN!
ÉLJEN A KIKELET!
Minden mi bánat elsöpörve
nincs már múltunk terhe vállamon
cókmókjaim közé
hangodat bolondul mégis becsomagolom.
Villanások
morzsák
mikkel nem bírt el sosem a kikeleti szél
hiányod helye
s
az
űr mit hagytál
naponta már nem kísért.
Csupán az ünnep szelídülő hangja
súgatja velem azt, hogy köszönöm?!
Ki tudja hogyan s miért?
Hisz kár gyötrődni a veszteségekért
mi ajándék volt egykor
ma is örömöm.
Köszönöm hát a pillanat varázsát
ölelést s a súgott szavakat
és
hogy vagy
s
ma
arcomon egy csepp
csendesen bukdácsolva fénycsíkot húz
majd
hosszan tenyeremben marad.
