Minden megmarad

Megőrzött fénymorzsák

lélekkacatok

didergés

éjszakai lázak

utunkat ketté szakító 

álomredőkben szétáradó bánat

sebes folyamok

hideg 

idegen hajnali állomások
képek
órák
fák
markomba zsugorodó
emlékképcsodák
rám kiáltanak
eredj tovább
kóborló mádnak
add magad

szívkincseid
ha elrabolnák
nézz fájdalmas
önámító arcukra
hol van a diadal

s
hol a győzelem

ölelés
szívtánc
szétfeszített ezer belénk égetett lánc
minden
mit adtál hidd el megmarad
vágygyötörten
rám hulló karok
erdejében

széthullattad 

kétségeidből burjánzó
bódító

létvirág illatodat.

Éj

Hanyatt feküdt

a

hold alatt
égig érő
csipke fák
bogár matat
ablaka alatt
szívében
múlt

dúl

kegyelemért kiált

hanyatt feküdt
kitakart térdén
megpattant a fény

álmában
apja
indult el felé

zokogva hitte 

mégis él.

Altató

Ringattál volna
itt vagyok
hold álmos
csikorgó csillagok
mézmázas
vadhajtás szívemen
átlépek
létpárás 

savanyú vizeken

ringattál
végadósod 

most vagyok
könnyborús
éjt síró
magányos
magzatod

elhagyott

virágok

tört

utak

tárt karok

ég felé

mutató

pillanat

ringatnám

fehér kis testedet

szóródó

eltépett szívedet

szorítom

szétmálló

kedvkoldus hitedet

kék

tűzzel

itatott

csoda nap szemedet.

Anyámnak - három év után.

Három

Három 

kétszer

félsszel írom le

három év elszaladt

egy pillanat

és
itt maradtam

elmentetek

kényszer 

a
 lét suta csendje

sikoltanék

messze

messze

gyertya ég

ma hozzád

hat nap múlva

anyámhoz nyújtóznak
fel remegő lángok

látod

érzed

hangod

szavad ölelésed hiánya

hatványozódik

buta számok

a te világod

Apám te drága

elengedtelek 

utolsó

kába öleléssel

csendesült ziháló
lélegzeted

jelezte érted

szívedbe suttogott 

szavak

készítettek útra

újra élem

százszor
 bennem lángol

éget

kimondhatatlan fájdalom

hogy árva lettem
homályos üvegen át
távolodtok
semmit szorítok 
koldus magány
jutott végül nekem.

A tegnap áprilisa

Az ablak résein át
bezuhogott
bolondos nyarat tettetőn
tág terű
hevült
tavaszom
virágok színek illatok
támadtak rám
konok széldallamok
ütögettek törékeny táblaüveget
kísérve magasba
ívelő
harmonikát

ó
csengő szép szavak
úgy vágytalak

egy 

pillanat

s

elrabolt
a
rám hulló
régi szerelem

didergő
törékeny világod
fájdalmát
elhoztad  még nekem
botladozva
remegve
kínzó
súlyaid 

mit rád terhelt
a
sors
elém

letetted

tépett percek
belénk mart emlékét
nagyította fel
bűvös tegnapom

ringattalak karomban
tört szívű kicsi gyermek
bocsáss meg magadnak

  kezem végig simul

 sajgó mellkasodon.

Régi kis ének

Régi dalt dúdolok
újra
esték zord
csendjébe bújva
motoszkál bennem
a

dallam

átjár 

e

furcsa
kis ének
múlt idő
 titkos
kísértet
morzsolom
magamban

méreg

végleges szavad
visszahull még rám
eltűröm

cipelem némán

nem hallik
elfojtott
sóhaj
álmodok

elfogyó holddal
takarom
szemem 
és 
számat
rázkódó vállal vágyom
utánad.

A fájdalom arca

A fájdalom arca éjkék,
vagy fekete
tavaszi mezők keser lehelete,
 nyári óra messzi ég alatt
mikor szívedben régi vágy fakad.

Vagy csend, csend
újra, s újra
sóhajod leszáll
 feneketlen élet múlt kútba jár.

A fájdalom arca
a tiéd-e kedves?

Mért nincs erőd
a régi szerelemhez
utakhoz
mely titkok kertjébe vezet,

hol a fájdalom akkor
míg szorosan tartottál
nem is létezett!

Válasz egy blog bejegyzésre.