Bár öröm és szomorúság egyaránt vegyül az alábbi sorokba...
Az imént nézhettem meg azokat a fotókat és azt a rövid felvételt, melyek egy tőlünk nem is oly távoli világban fogyatékkal, betegséggel élő gyermekek ünnepi perceit hozzák közel.
Az idén (is) sokan voltak, akik tudják: ADNI JÓ!!!
Cipős dobozba csomagolt apróságokat gyűjtöttünk és küldtünk el határainkon túlra (is).
Kárpátalja egyik, fogyatékos gyermekeket gondozó otthonába (is) jutottak a csomagokból. Arról láthattam rövid tudósítást, s képeket, ahogy a kerekesszékes, a földre tett matracon fekvő, fogni nem tudó, látni nem látó gyermekeket csillagszórós, mosolygó arcok veszik körül és segítenek bontogatni a csomagokat. Ahol a karácsonyi szavak két nyelven is elhangzanak, ahol nem fontos ki hol született, kit hagytak el a szüleik, kik árvák, kik miért élik mindennapjaikat családjuktól távol?!
Nem, nem teszek fel egyetlen képet sem, betegségük, bajaik, elhagyatottságuk sivárságát pótolja a szeretet, mellyel gondozóik segítik őket a nap minden percében.
Csak szeretném tudatni a világgal, hogy körülöttünk mindenütt van mód a segítésre, az odafordulásra, és az irgalom gyakorlására!
Kárpátaljai kapcsolatoknak köszönhetően egyre többször kél útra az apróbb-nagyobb dobozokba rejtett szeretet.
Miért oda és miért nem máshova? - lényegtelen kérdés!
Miért nem adnak a gazdagok (is) - ez sem a mi problémánk.
Tudom, tudom vannak, akik ünnep táján csak a dekorációra, ünnepük fényesítésére többet költenek, mint mások megsegítésére egész év során. És vannak, akik a kevésből (IS) jó szívvel adnak.
Szívünk nem a kihunyó gyertyák lángjától, nem a flitterektől, sem a ház köré kihúzott égősor hosszától telik meg örömmel.
Minimalista voltam az idén, kicsi fa, kiültethető, kint maradt, elég ha látom.
Néhány gyertya csak. Girlandok, gömbök, sziporka sehol...
Elég az az öröm, hogy mindennapi kenyerünk megadatik ma IS!
Elég az öröm, hogy valahonnan, valaki egy sosem látott beteg kisfiúnak ajándékkal kedveskedik.
(Remélem Ézsaiáshoz IS időben megérkezett az áhított autó.)
Mint ahogy sok bonyodalom, izgalom, szervezés, sok-sok megtett kilométer után odaértek a csokik, játékok, meleg sapkák, színes ceruzák, szaloncukrok valakikhez, valahová...
Hála érte, hogy az adakozók száma szaporodik, hála érte, hogy idejében voltak segítők, akik nem kímélve magukat zötyögős utakon is bekanyarodtak egy otthon, egy intézet, egy család háza elé...
És köszönet a mozgatórugónak, aki kilenc gyermeke mellett másokéira is gondol!
Azokra a határőrökre is szeretettel gondolok, akik csomagoktól túlcsordult autók láttán szabad utat adtak, simává tették a sokszor oly bizonytalan átkelést.
Sok név kerülhetne ide, ismerősöké és ismeretleneké egyaránt:
AKIK TUDJÁK, HOGY ADNI JÓ!!!
Egy cseppnyi jó a nagy világ tengerébe - és szebb lett az ünnep!
