TEJFEHÉRBEN

Mindenütt tejszín

fehér a felszín

köd fogságában a világ

a

Dunából

semmi sem látszik

csak a kerítés zúzmarázik

hóvirágom jégbe dermedt

a

fagy

nem ismer kegyelmet

dér súlyától roskad az ág

lúdcsapat száll magasan a légben

hangjukat hallani vélem

tejfehér reggel kábít

morcos kint az eb

hová lett a tegnapi meleg

szikrázó reggelek fénye hiányzik
a
holnapból semmi sem látszik
 kedv
remény
utak
száz kérdés
bolond az ember
balgán jövőt kutat

feltámad most a szél

libbenti a fátylat

megmutatja a túlparti fákat

szürke víz fölött árva sirály messzire száll

füst kering

szikra pattan

kályhából meleg árad

fahasáb a tűzben veres színre vált
felfal mindent mohón a láng

víz zubog
forr
csilingel a teáskanál

méz cseppen

tisztulni kezd a kedv

s

a

hajnali homály.

Ködben

Hatalmas fehér köpeny

részletek

vesznek el a ködben

se

part

se

fények

értelmetlen egésznek

tűnő massza

késhegynyi sugár kellene csupán hogy kifakassza

és

folyhatna

áradhatna

szét az élet

mit is remélek

tegnap

azt

mondtad  meghalsz mára

morzsa élet maradék

gyötör a lét

a

cukor

a

só

későn érkező falat

kínodban

építesz

feketül körmöd

kalapács kövér súlya alatt

ne haragudjak

ha

szó nélkül veszed a kipát

s

égi

partokon

gyújtasz pipát

és

hogy

legalább

tizenöt percnyi a mosolyommal megtöltött pillanat

mit magaddal viszel

ha filmed

végleg megszakad

tegnap ezerrel sütött a nap

ma

nem látok át hozzád

sejtelmem sincs életben hagytad e magad?!