Minden jó

Minden jó, mondaná P. S. P. - hét és fél, és végig trappolna a kerten, arcán azzal a mosollyal, amitől elolvad a szív, s amiben valóban minden benne van.

Minden jó?
Kérdezem magamtól, halk, hűvös, felhős, pongrácos reggelen...

A teremtő ma nem túl nagy buzgalommal festette meg a tájat.
Minden zöld, szinte minden.
A kék inkább csak fátyol, s én a sok zöldtől alig látok valamit a folyó partjából.
Néhány fehér pihét sodor a lég, s a szállongó szöszmöszökről nem is tudom mifélék.
A zöld lombok között madárcsalád osztja meg a friss híreket.
S a levelek éppen csak remegni kezdenek.
Valahol távol, mintha meggondolná magát a nap, parányi fényt küld, hogy lássam sárga is van a reggeli világban.

Minden jó! - mondaná hét és fél.
Hát én sem kérdezem.
Minden jó! - suttogom - míg e tavaszi szépséget hosszasan nézhetem.

Május - a képek tegnap alkonyatkor készültek, mikor elcsendesedett a ház, az udvar.
Mikor A+A+Á+D már útjukra indultak, s üres lett a hinta, a kert.
Én meg csak ültem, ültem, ültem, s bámultam a minden szépeket, míg a szúnyoghad meg nem érkezett.

Van az úgy...

Van az úgy, hogy foglalkoztat valami a gyerekek körül adódó aprócseprő, vagy néha nagyobb gondok kapcsán, s valahogy nem tudok rájönni a jó megoldásra.
Aztán eljövend a találkozás és a mese ideje.

Tegnap randizni küldtem a szülőket és mi mentünk a gyerekekért.
Az "Anya hol van?" kérdést meg sem várva súgtam nekik a titkosat.
- Anya randizik Apával!
De mi az a randi?
- Buli - adta meg magának a választ az óvodából kijövet az én kis habcsók terroristám, meg is öleltem nyomban, szívem mélyén hálával, hogy mosollyal arcán ült mellettem, s nem volt semmi nyafi.
A sulisoknak is elárultuk a titkot, hogy anya randizik.
- Mi az a randi Mama????-kérdezték ők is.
Anya meg Apa kettesben lesznek, beszélgetnek, kávéznak, megpuszilják egymást, pihennek kicsit.

Mondanom sem kell, hogy hamar napirendre tértek a dolog fölött, pláne amikor kértem, hogy találják ki mi van a kosárkámban.
- Most én vagyok Piroska, s nem a nagymamának, hanem nektek hoztam finomságokat, négyet, találjátok ki.
- Pacsi - kiáltották azonnal, s némi megrökönyödéssel hallgatták, amikor elmondtam, hogy kivételesen Zsömle kutya kapott palacsintatortát!
Így a találgatás helyett hazaérve szépen kipakoltunk, s már ott is sorjázott a konyhapulton a sok finomság.
Kompót- harsant a lányok kívánsága, s míg a jó melegből figyelték ügyes focista tesójuk udvari tekergését be is kanalazták.
- Húslevest is kérek, sok-sok tésztával, de a tiédből, mert az puhább - mondta Rózsabimbóm, és gyorsan eltüntette a hússal, sárgarépával és sokkkk tésztával teli tálkából a levest. Persze közben már ott voltak a kreás cuccok az asztalon, a szokott rendetlenségben. Meglepetésemre képes voltam rábeszélni, hogy tegyen abroszt, hogy a ragasztótól, s egyebektől ne legyen minden maszatos.
Aztán kimentek a hidegbe a lányok is, magamat zokni párosítással szórakoztattam, s míg hajtogattam a tiszta ruhákat kicsit aggódtam a szél miatt.
Sötétedéskor beballagtak, ízlett a stangli, a túrótorta, hamarosan a kanapéra kucorodtunk.
Mese!

De mi legyen az új jövevény neve?
Már egy hete új szereplő bukkant fel a mesében, akinek sehogy sem sikerült nevet adni, picike kis krampusz Mikulás nagy birodalmában.
Mert a mi meséink főszereplői a krampuszok, no meg a Mikulás. Olykor megjelennek a történetben a manók is, akik mondhatni nincsenek túl jó barátságban a rendetlen krampuszokkal.

- Mikulás leveleit olvassa - így kezdődik a történet...
Levelek, melyek nem egyszer teljesíthetetlen kívánságokat tartalmaznak.
Harminc Barbi baba, repülőgép leszállópálya, és még sorolhatnám a telhetetlen gyerekek leveleit.
Új zokni, a kiszakadt helyett, gyógyszer a betegnek, öröm és bánat is megjelennek a sorok között.
Gyűlnek a felolvasott, kupacokba rakott levelek, s az én kis okos hármasom eldönti melyik hová kerüljön - teljesíthető, vagy teljesíthetetlen a kérés. Vidám, szomorú, követelődző, irigy, szerény...
Sőt!
Ezt én írtam, ezt meg én!- mondják, ha valamelyik levél rájuk hajazik.
Így aztán minden kisebb, nagyobb kívánság, minden gond, minden magunkban cipelt pakk kibontásra kerül a levelekkel egyetemben! Magukra ismerve a karikírozott levélírók egyikében, másikában.
No, de most jön a bonyodalom, mert a Mikulás megmakacsolja magát - elege van a lehetetlen kívánságokból, inkább Thai földre utazna decemberben, hogy kipihenje a sok-sok évnyi kívánságteljesítés fáradalmait!
Csakhogy a kis - eddig névtelen- krampusz képében megszólal a lelkiismerete..., s a kis gonoszkodó, nagyszájú, de jószívű, arasznyi jószág (ha a krampuszokat annak lehet egyáltalán nevezni) jobb belátásra bírja a nagyszakállút...

Mi az a lelkiismeret?
Mik azok a hangok, amik olykor megszólalnak bennünk, amikor valami olyat teszünk...???
Mit kívántunk?
Mi teljesült?
Mire vége a mesének, s minden kibogozódik éppen eljött a vacsora ideje...
Elnyúlok az ágyon, bezsebelem a pusziimat, s boldogan tűröm, hogy az unokák ezúttal engem kényeztessenek...

Ernyő alatt - ÉLETLIFT

A késő őszies, komor, nyirkos időben Ő is inkább a benti pezsgőfürdőben pihent, arrébb húzódva mutatta maga mellett a szabad helyet, miközben biztosított a víz alatti sugarak jótékony hatásáról.

- Három hónapig is fájdalom nélkül tudok élni, annyira jó a gerincemnek - kezdte a beszélgetést.

Előbb a fürdővíz gyógyító hatásáról beszélt, de hamarosan szóra, figyelemre kiéhezetten osztotta meg velem, az idegennel élete apróbb részleteit is.

Mondhatni magánytalanítottuk egymást egy röpke órára a medencében. Érezhető volt, hogy ritkán beszél, s talán sohasem tárulkozik. Robosztus felsőtestű főhősömet nevezzük Bélának, minthogy az is a becsületes neve.

- Nehéz munkát végzek, kell ez a gyógyfürdő, csak az a baj, hogy nem jöhetek gyakrabban, nem enged el a főnök! Műtét kellene, kés, hátha véget vetne a szenvedésnek, de az orvosok nem akarnak még megműteni.

Aztán épp úgy, ahogy halkan bugyogott a víz, úgy áradt csendesen belőle a szó, hogy errefelé hogy, s mint vannak a dolgok.

- Gyerekek, család? - érdeklődtem.

- Senki! Négy gyerekem van, de egy sincs igazán! Elváltam - mondta is hogy hány éve - és belemerültünk történetébe.

Beszélgetés közben ránk esteledett, a sötétben, párában alig lehetett már látni az esernyőt tartó kislány szobrát.

- Holnap 10 körül itt leszek a kezelés után szólt- s, amikor lejárt az ideje elköszönt.

Másnap aztán egyikünk sem volt ott, én a nyitott medence forró vizét, és a pezsdítő, csípős hideg levegőt választottam. Valahogy délután volt már, amikor felbukkant kint, s úszott néhány hosszt a meleg vízzel telt medencében. Majd átült mellém a vízsugarak alá, s hamarosan ismét megeredt a szava.

Így lassanként kikerekedett a kép.

- A falu második embere én voltam, rögtön a pap után! Mindenki ismert, mindenki becsült! Hentes és mészárosként jó életet biztosítottam a családnak. A feleségem emelt fővel mehetett végig az utcán! Nem engedtem dolgozni, azt akartam, hogy otthon maradjon, s hogy jobb élete legyen a családnak, mint nekem volt. Apám keményen ivott, sokat vert, nem tanulhattam, pedig volt fejem hozzá, tizenkét éves koromtól dolgozom. Munka, munka, munka volt mindig. Húsz év telt el a feleségemmel, amikor egy késő délután munkából hazafelé betértem egy sörre a kocsmába. Ott változott meg minden!

Egy fiatal srác odaszólt nekem - Béla bácsi hazakísértem a feleségét! S hát utána megesett a dolog!

Megfordult velem a világ.

- Idd meg fiam a sörödet, - fordultam felé - mert egy darabig eztán nem fogsz sört inni! És úgy megvertem, hogy mentő vitte el...

Otthon kérdőre vontam az asszonyt! Fájdalmas kérdés volt, legalábbis neki, mert megütöttem úgy, hogy átzuhant a másik szobába.

Néztem az erős, izmos férfit, még egy legyintése is félelmetes lehet.

- Nem vette észre, hogy baj van?- kérdeztem, alig leplezve a döbbenetet.

- Láttam, hogy kortyolgat, iszik néha barátnőkkel ezt-azt, de nem vettem komolyan. Aztán jöttek a rendőrök, megrovást kaptam súlyos testi sértésért. A srác jó darabig nyomta a kórházi ágyat.

- És mi lett a házassággal, mi lett a családdal?

- Négy évig kínlódtunk még, de odalett a bizalom! Húztuk vontuk egy darabig, aztán jött a válóper, ami hosszabbra nyúlt, mint a rétestészta. Az asszony ellenem hangolta a gyerekeket, és mindent elperelt közben! Két házunk volt, az övé lett mindkettő. Az autó maradt meg nekem, azt összetörve kaptam meg, de végül csak kijavíttatta. Megóvtam az első bírónőt elfogultsága miatt, de a másodikkal sem jártam jobban, elvált nő volt, kihúzott alólam mindent! Nem érdekelte, hogy mennyit dolgoztam, s hogy földönfutó leszek. Azt mondta, hozzak tanukat, s  bizonyítsam, hogy a feleségem nem járt el dolgozni, hogy mindenünk az én keresetemből lett.

Akkor kérek egy buszt! - feleltem neki, mert az egész falu eljön tanúnak! Végül aztán, mikor már a nyolcadik tárgyalásnál tartottunk én már nem bírtam tovább! Megmondtam a bírónőnek, hogy több tárgyalásra nem jövök! Elegem van!  Kimondták a válást, s ki azt az ítéletet, ami kisemmizett.

És vége lett! Meg nekem is.... Inni kezdtem, két éven át csak ittam és ittam. A legutolsó nyomorult hajléktalannál is nyomorultabb lettem. Hideg pincében, itt- ott húztam meg magam, koszosan, rongyosan, mosdatlanul...

Egyszer, amikor már nem bírtam tovább elmentem anyámhoz. Anyám elájult, amikor meglátott...

Rokonok hoztak nekem ruhát, anyám kitisztázott, fürdés, borotválás, rendes gönc. Minden!!!

- És mi lett az itallal? - kérdeztem halkan.

- Letettem a poharat! Nem mondom, hogy semmit sem iszom, de úgy, hogy a sárban fetrengjek, úgy már soha többé!

Anyámmal éltem egy ideig, törődése megmentett engem. Múltak az évek, anyám meghalt, s a testvéreim kitúrtak az örökségből. Hosszas huzavona után végül csak kaptam valami pénzt, abból az egy millióból vettem egy rissz-rossz kis parasztházat, azt javítgatom, hogy ne kelljen mindig a tehenészetben aludnom, a marhák közelében.

Mondhatjuk úgy, hogy most marhapásztor vagyok. A gazda rendes ember, ha lejön a telepre elsőként velem kezel. Nézi is a kisfőnök és dühös! A kisfőnök nem érti a dolgokat! Neki csak a pénz számít! Mint az előző helyen is! Pedig volt ott pénz, terepjáró, vastag tárca, de adós maradt a fizetésemmel, hiába állapodtunk meg... Szóltam neki néhányszor, hogy nem erről volt szó, de csak hitegetett, aztán egy nap meguntam, összecuccoltam és ott hagytam az egészet, a fizetés persze ugrott. Hívott telefonon, fenyegetett, hogy ki fogja a traktort vezetni, mi lesz a szénával, állatokkal?! - de az egész akkor már nem érdekelt! És kezdődött minden újra! Másik állást kerestem, s most építgetem a kis házamat.

- Gyerekei, unokák?

- Azok?! Azon gondolkodom ki örökölje majd azt a keveset, ami utánam maradni fog, mert hogy az én gyerekeim nem érdemlik meg az biztos!!! Váláskor két gyerek az anyjához pártolt, a másik kettővel tartom a kapcsolatot, de az unokákat így is alig látom! Budapestre fel tudnak menni, de hozzám negyven kilométerre soha. Arra gondoltam, hogy elhunyt élettársamra lányára végrendelkezek, az a lány mindig jó volt hozzám, szegény anyja hamar elment. 

- Holnap pecázni megyek, ha fogok valamit lefagyasztom és pénteken majd hazaviszem. Több halastó is van itt a közelben, délelőtt pecázok, csak később jövök a fürdőbe. Vettem két nagy szemeteszsákot, s ha akkor is esik még eszkábálok belőle magamnak esőkabátot. Hétvégére hazanézek, a kacsákat, tyúkokat a szomszédra bíztam. Évek óta járok ide, november végén eladják a kis házat, ahol megszállok, így ki kell találnom valamit, hol legyen jövőre szállásom... Még egy hetem van hátra a kúrából, aztán néhány hónapra megszűnik a fájdalom... Maguk meddig maradnak?

- Mi holnap dél tájban indulunk haza.

 Ültünk a medencében, cserélődtek a népek. Néztem kemény arcát, fáradt tekintetét - körbe értek a gondolatok. Előttem egy lemeztelenített sors, egy végig küzdött élet romjai. Arra gondoltam vajon lesz-e valaha kegyesebb hozzá a sors?

Tudja - fordul felém a - maga az első, akivel itt beszélgettem, aki meghallgatott.

Nézzük az olajosan sötét vizet, különös árnyak vetülnek és fények törik át a vastag párát.

Maszatok...

Reggeledik.

Oszlik a sötét, a homály, az ablakon túl kis fenyőfa áll, rajta villannak a fények, ahogy ki, a túlpartra nézek.

Az üvegen nyomok, kezek és mancsok, vagy inkább mancsok és kezek.

Micsoda élvezet ablakhoz állva, orrot nyomva bámulni a hajókra, kompra, a világra!

Az első nyomok lent Zsömi bekéredzkedési kísérletei, pláne ilyenkor, amikor az ünnep "megszentelésének" elengedhetetlen 21. századi kelléke a durrogtatás.

Ma lesz az igazi cirkusz.

Zsömle majd betérhet hozzánk. A macsek immunis, neki jó a fűtött kutyaól.

Mancsok felett ujjlenyomatok sorjáznak, azok fölött egész tenyérnyomok, egyre magasabban... fel, fel és még feljebb.

Tegnap lenyomatok.

Amikor a HAJÓ!!! kiáltás elhangzik futás az ablakhoz, és kezdődhet a tippelés...

Honnan hová?

Mit vihet?

Milyen zászlója van?

Simonom a drága boldogan kiabálja - MAGYAR! - mert a hajóorron ott lobog a piros-fehér-zöld.

Sokadszorra is megbeszéljük, hogy az első zászló mindig azt jelzi, amelyik országban jár a hajó.

Tegnap beletört a bicskánk...

Valahogy annyira hasonlóak a posztjugoszláviai lobogók.

Tippeltünk ezt - azt, végül segített a mi barátunk, azaz a kereső, s így tisztázódott, hogy éppen szlovéniai hajó úszik el partfalunk alatt.

Vissza hát a nyomokhoz.

Tisztulnak a fények, s én kifelé figyelek.

Ma halvány, szürkés-kékes a reggel, egyetlen csíkkal, repülő húz kelet felé.

Türelmes a csend, moccanatlan ágak, egek felé nem kaparásznak, semmi sem rezdül, s a madarak sem keresnek még új magot.

Maradnak hát nekem az ablaknyomok.

Lilié már egészen magasan maszatol, látom ahogy sudáran áll az ablaknál, szája szegletén morzsa billeg, ujjhegyére csoki, vagy süti ragadt.
Kifelé figyel, opálos zöld szemében ülnek a világ összes, kibonthatatlan, kimondhatatlan titkai. Élők és elmúltak súlya vállára telepszik. Néha titok, rejtély, máskor láz, lázadás, vagy fémes villanás, megismerhetetlen utak szövevénye.

Simonom már elhagyta mackós alakját, gömbből sportos fiatalemberré változott az év során, tenyere erőteljesebb nyomokat hagy.

Küzdő és harcos.
Szelíd bárány és makacs medve vannak benne jól összekeveredve.

Hol az egyik, hol a másik kerül felül, szerencsénkre több a bárányság, gyengédség, vad és fékezhetetlen mivoltát jól felfalja a mozgás.

Benne egyértelmű a gének játéka, kézzelfogható, világos. Nem kell ismeretlen kódokat megfejteni.

Ismerős minden mozdulat.

Néha rá hulló árnyak, melyeket mindig felvált a fény, vihar és ború úgy múlik el hirtelen, ahogy jött, s oldódik szívmelegítő öleléssé.

Kinézett hát az ablakon, mancsok magasodnak, figyelte a kompot, a vizet, madarakat, partot, valahol berregő könnyű kis repülőt.

Átadta magát a pillanatnak.

És, hogy végére érjünk a nyomozásnak...

Lent, nem sokkal Zsömi kinti mancsai fölött, bévül picikék, törékenyek láthatók.

Szívolvasztó kezecskék.

Már hallom is, ahogy Lenci nevet, csacsog, macskát bámul, kérdez, kutyától remeg.

Figyel, intéz, belakja a teret.

Olvas, játszik, velünk mókázik.

Aztán este, amikor már az összes gyertyát leellenőrizte bátor tettre szánja magát - Zsömlét simogat, persze bent, mert  nem bírva tovább a gyerekek zsivaját, s betért egy-két simításra a verandára.

Ja ez titok, hisz anyjuk engedte be, s a három gyerek szőnyegre guggolva kényeztette az ebet.

Csak a Papi ne tudja meg.

Szóval a nyomok ma a tegnaphoz vezettek, suhanó hajók, szürke hullámok és felsejlő narancs korongos reggel ébreszt, s belém fészkelődik újra az öröm.

A hála értük!

Köszönöm az édes tegnapot, azt hogy hagyott nekem mára némi maszatot, mit zsémbesen és nevetve fogok eltüntetni a földre lehullott morzsákkal együtt!