Partfal


Szabad szemmel szeretném írni ezt a blogot, szememben néha mégis akadnak porszemek, melyek látásomat elhomályosítják. Lehet, lehet, hogy ez csak múló állapot nem vagyok más Uram, csak esendő földi vándorod!

2020. július 22., szerda

FORRÁS




A mai szó kölcsön adott szó
kalandra hívó
mivel a határ lezárva
nincs más választásom
elindulhatok egy képzeletbeli
álomutazásra

utak kanyarognak
türkiz folyók
havas hegycsúcsok
és
messze
Blagaj környékén
egy
forrás bugyog amihez leguggolhatok
és
nézem a mély barlangot
madarak szállnak be a sötétbe
enyhülést keresve
isszák a hűsítő vizet

a
BUNA
nem
nem
elütés
nem
a
   Duna...

maga a csoda








 a
fehér ház a derviskolostor
mellette a lépcső elérni segít
hogy
megérintsem a víz selymes cseppjeit

arcomat
karomat
vállamat
lelkemet  megmossam

és
hallgathassam az élő víz beszédeit...
 





 Buna folyó forrása- Bosznia - Blagaj
/A fotók 2018-ban és 2019-ben készültek./

 

2020. július 21., kedd

Kölcsön szavak - Könnyszagú...




Eső után...



Keresem
kutatom
nyomát
merre hagyott tócsát az eső
sírásba hajló záporok
hol hagytak könnyszagú lenyomatot

por és szárazság mindenütt
a
nap vadul
hét ágra süt
sehol egy lüktető erecske
mi
emlékeztet régi éjjelekre

 öleltél forrón és bután
éjszakába nyúlt a délután
ablakhoz léptünk
néztük a sötétbe bújó kertet
csillagtalan titkokat rejtett
 száguldó idő falta föl a kölcsön kapott percet

áthajoltál végül vállamon
szeretlek
nagyon - nagyon
súgtad
s
a
búcsú szavak
könnyel festették arcomat
hűsítő tenyered gátolta meg
hogy
szívemig egészen el ne érhessenek.


/Szójáték - a feladvány: könnyszagú... /

2020. július 19., vasárnap

JÁTÉK - KÖLCSÖN SZAVAK



Kölcsön szavak...


Új szavakra várok
nem érkeztek ma sem
választok hát
és
magamnak adom fel a  leckét

tessék

ÁRTATLANSÁG

megfelelnék
legalábbis jól felelnék egyszer
valami szívbéli vegyszer kényszerít
fussak nehezített pályán
annak ezernyi őrült akadályán
emelgessem kezem és lábam
s
a
cél felé haladva egyszer se kiáltsam

nem erre vágytam

szóval itt van ez a szó
néha véresen komoly  máskor kacagtató

lapul bennem valami huncut  szellem
ösztökél
mindennapok létszerelmét megkeressem
és
gyermeteg szívvel ártatlanul kívánjam
játszhassak
esőben
hóban
nyárban

édes mézes
barack leve csorogjon napjaimon végig
egészen az utolsó lépésig
üres lenne
kimódolt ócska frázis
hazudni hogy ártatlan leszek mindhalálig
az
élet
robban akár a bomba
unalom ne űzzön karomba semmi jót
fűszer kell nekem
sava és borsa
tűz ami szívemet lángolva ostromolja és eléget százszor
ne
sopánkodjak  megvénülve a végső elszámoláskor.


Eddigiek- sipirc, táltos... 
/Kölcsön szavak.... Ha lenne kedved lepj meg egy szóval... valami jóval.../


2020. július 17., péntek

Elfárad a szív...




Tegnap éji sötétbe szaladtam ki, s néztem, hogyan keveredik a feketébe vérszínű csöpp, ma kopogó, enyhülést hozó esőcseppekre ébredek. Két reggel ugyanazzal a teherrel, gondolattal, amitől nem szabadít meg sem a lassan szitáló eső, sem a szemem sarkában elmorzsolt könny.
Valami félelmetes szakadékba hullik az értelem, s valami feneketlen kútból buzog fel a fájdalom.
Megállok, mert nem tehetek mást, mert nem lehet szó nélkül elmenni a bánat, s az azt túlharsogó ricsaj, hangzavar mellett sem.
Elment egy ember, pótolhatatlan veszteség, mint minden ember elvesztése, aki hiányozni fog holnapjainkból.
Magasra emelték, fel az ég felé. Kísértették dicsfénnyel, mázolták szép szavakkal, hozsanna szólt. Ostoba jelzők - a legügyesebb, a legmerészebb, a legtettrekészebb!
A hatalmasságba emelt test és lélek nem bírta el a súlyt, a nehezéket, hogy ő a tökéletes, a minta.
Lezuhant!
Húzta, vonta ezernyi hibája, kínja... Mert ember volt, gyarló, tökéletlen, mégis mindennap megfeszítették ugyanazon a kereszten.
Fülébe duruzsolták - Megváltó vagy! Te teszed a legtöbbet és a legjobbat!
Bátor vagy!
Tántoríthatatlan!
Ki figyelt rá, ha botlott? Ki oltalmazta bűnöktől, hibáktól? Ki figyelmeztette, ha borotvaélen táncolt?!
A magasból zuhanni félelmetes, belepusztul a lélek és a test.
Fent szűnik a fényesség, lent tátongó üresség.
Beleveszett, belefulladt a vágyba, a szebben, jobban akarás csapdájába.
Mi emésztette, mi rágta, kór, szenvedély, életharc tusája? 
Ostoba a kérdés és nincs is válasz rája.

És most, hogy életének vége, most sem hagyják békében megpihenni végre.
Szómágusok, hívők és hitetők oltárt fabrikálnak, s piedesztált emelnek a lét elveszett fiának. Miféle könnyek ezek, milyen jajdulások?! Hol marad a gyász egyszerű, tiszta érdekmentes halkuló sóhaja?!
Tapodják az utat, a port, amerre járt, és nem állítják le a messiásgyártást!

A ma jajongói hány szegény embert emeltek fel a nyomorból, hány gyermek fejét simogatták, hány szelet kenyeret, húst, pohár vizet, hány könyvet, célt, tudást adtak önzetlenül másnak?

Mi lesz velünk? - sikoltják, s bíbor műkörmös ujjak pötyögtetik a hírt, arany karkötős kezek, öklök rándulnak össze.
Hogy húzzunk hasznot, hogy lehessen valami új szenzáció?!
Dúsan terített asztalokról a földre, koldussorban tengődőknek hány morzsa  pereg?! Kit látnak, a szentté kreált gyarló embert, vagy mindazokat, akik jó szóért esdenek?!

Találgatások. Összeesküvés elméletek.
Közben elvész a lényeg, utat nyitni a segítségnek, adni kenyeret, vizet, tudást, emberséget. Tenni  jót, nem kreálva új és újabb megváltót, földi kínokkal terhelt bálványt, messiást!

Aki a cigány úton akár csak egy lépést is tett vele, vagy éppen nélküle, tudhatja, hogy segíteni, változtatni csak emberséggel, tisztességgel lehet! Mert e nélkül minden próbálkozás,  idő és erő elvesztegetett.
Az aratnivaló sok a munkás kevés!
Bogdán László példáját megbecsülni nem szóvirágokkal kell, hanem tettekkel, ha szaporodnak a munkás kezek, mindenfelé, ahol a nyomor sebe elfekélyesedett.
 
Elfáradt egy szív, fájdalma, kétségei, s a terhek egy tevékeny, jót tenni akaró embert legyőztek, letepertek.
Maradt még  munka, feladat, élhetővé segíteni emberi sorsokat!

Máté evangéliuma 9 -37 Ekkor így szólt tanítványaihoz: "Az aratnivaló sok, de a munkás kevés:  38 kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába.

Rest in peace.

2020. július 16., csütörtök

Talán most...




Talán most...


Éjt s napot összemosó táltos
korai ébredés
varázsos
lombok súrolják a távoli vizet
álmaiért ma  valaki fizet
mi is az ára a vágynak
szerető ölbe zuhanásnak

tűz
lángol
lelket éget
mi ez a hajnali kísértet
galamb máj és  kígyóméreg
ki kotyvasztja az egészet
kever
kavar
életeket rámol
befogad vagy kiűz
színesre festett sóvár életszerelem
édes
keserű
paradicsomából

rózsás vagy fekete
a
világ
idő sem gyógyítja árva
zokogó kisfiát

hiába könyörögsz
hiába rimánkodsz
irgalmat remélsz

talán most

kormos  sebek a partokon
hajnal harmatban tündér oson
selyme hulló
véres patak
kezében kés
te leszel ma az áldozat
szívet szakít és elszalad

élve
halva
megvált a nap.




 RIP

 rest in peace - nyugodjon békében
   B. L.


2020. július 11., szombat

ZUHANÁS


ZUHANÁS


Valahol a túlparton pecások lámpája világol
bokrok és fák között
kormosodik az éjszaka
messze elsodródik lassan a ma
rám terül áradó folyóm nehézkes illata
csalóka fények villódznak távol
könnyedén a Duna sötét vizéhez érnek
tarka csillámpor lehull
és
rögvest semmivé lesz
egyetlen árva sárga virág próbálkozik
feledtetni szívem nyilallásait
későre jár
bezárul az ablaktábla
kulcs fordul a zajtól bajtól iszamos világra

hallgatom még kicsit a kert motozásait
szusszan az élet
bogarak
madarak
pillék
méhek
álomra tértek

macskamancs kutat puhán
egerek után

ma nem lopok álmokat
foltozott vágyakat
vesztettem hiába próbálkoztam konokul
végre
leszakad a lánc és elereszt a súly

földi magányból felnézek
csillagvillanásos bársonyos égre

csobban a csend
terhet
sebeket
feledve
zuhanok az éjbe
titkokat hordozó végtelen
semmibe ringató ölébe.

2020. július 9., csütörtök

RÉSZLETEK


Részletek


Ablaknyi képet nézegetek
nyurga száron rózsaszín szirom bomlik
porcelán szépség
méhecskét dédelget éppen
fölötte az ágon veréb hintázik
egy szem fekete eper lenne számára a reggeli álom
sikerrel jár
csippent és elrepül
nem maradok mégsem egyedül
gerle búg
feketerigó tollászkodik
a
nyár hevébe itt
néhány lenge szellő belekontárkodik
árnyékok és fények
újra s újra képzelt életregények
tűnődünk elfutott évek apró részletei felett
feledve miért is történhetett

emlékszel a mozinkra emlékszem én is
kép pereg csúnya és szép is
bármikor ha megállítom
hatalmassá nagyíthatom
lássam hol is kanyarodik az út
hogy
válik ketté a most és a mindörökké

részletek
nem akarom látni
nem akarom kimondani
nem akarom hogy megszakadjon
ami
ezer meg ezer napja fekszik a szívemen
nem akarjuk elveszíteni életnagyítónkat
pedig megannyi hibát vétettünk ketten
engedd hogy elfeledjem
míg
kitartóan súgjuk egymásnak csendben
ha nem is ebben a percben
de
talán majd egyszer újra velünk játszik
ránk nevet és bolondul mókázik
ünnepet varázsol egy nyári fényes reggelen
a
 holnap

látom ahogy a pókok képkeretemre 
selyemből lassan hálót fonnak.

2020. július 7., kedd

SIPIRC





Végre
itt
minden leittasodik
csorog
csepeg
csatorna dalol
tudatom mélyén érzem valahol
kövérkés cseppek
mosdatnak és leperegnek

madár nóta szól
fű kuncog és dalol
kopott sárga magvait elhullatja a hársfa
nyújtózó liliom tűzszínű virága
fürdőt vesz kéjesen
 szél nyargalászik
ablaktáblák csapódnak éhesen
meztelen szellő fut át testemen
borzongató reggel szürke fellegekkel
takarj be csend
kuckózz ide mellém
álom és képzelet ti se kerüljetek
hinta libben
s
a
percek
kitárulkoznak a végtelennek

'sipirc innen'
szólok az emésztő bánat forróságnak
de
elmében mélyen megül s nem hagy nyugton a tegnap
múltat perzselő üszkös lenyomat.
(Feladat vers a "sipirc" szóval - teljesítve!)

2020. július 1., szerda

VARÁZSLAT


A varázslók nem pihennek soha
éj múlik
felsejlik a hajnal kormos bíbora
párnám gyűrött
takaróm elhagyott
alig múlt négy máris talpon vagyok 
vágyom a bújócskázó fényeket
harmatos fűben álmosan figyelek

nem értem még a képletet
miként keveri a színeket
hogyan lesz sárga vagy piros
a
szirom mitől bársonyos
ligetszépe virág
miért egy éjszakán át ragyog
s
mitől olyan titokzatos

nézem az iramló vizet
hátán valamit pörgetett
fatörzs
gyökereit víz mossa
áradás messzire sodorja

ébredés
törékeny és tökéletes percek
pazar festmény amit a varázsló tár elém
állok és nézem szótlanul
grafit fekete
és
habfehér
 csend van

várom hogy karoljon a reggel
százféle színnel igazítsa kedvem
július
első
fáradt hajnalán szótlanul
éledjen csodára ma is a világ
s
ne
legyen
mindenfelé hallgatás az úr.