GOMBOK

 

Eresz alatt asztalon

udvari hosszúkás kispadon

kint és bent

lent és fent

ládák

dobozok

zsákok

tornyosultok hegyekben

tizenkét éve rám vártok

minden egyes mozdulat fájdalmas sóhaj

szívszorulás

könyvek – könnyek

poharak – párás sóhajok

kanalak – kínok

ezernyi tárgyat látok

múltat siratok.

 

Forgatom hátha új jelre találok

téblábolok

keserves minden mozdulat

tiltakozom

megpróbálom kimosni a foltokat

szélben szálló száradó kabát idézi alakod

jaj hogyan dobjam ki

előttem a zsák

benne ingek

fehér kék csíkos kockás

menthetetlen mind az idő foltját mosószerek sem fogják

makacs vagyok

látom ahogy megfordulsz az utcán megemeled a kalapod

elgondolkodva mész tovább

cipőd fényes makulátlan a ruhád

 itt a nyakkendőid nagy kupacban szanaszét

gyűrött inghegyek

jaj mivé lett mind s most mit tegyek

nincs más hátra ollót fogok

maradjanak meg nekem a gombok

gyöngyház fénnyel itt ragyogtok

morzsái a múltnak

 mind porba hulltak

tizenkét év elrohant

padon és asztalon

kint és bent

iratok

dobozok

zsákok

pakkok

legalább ti markomba szorított opálos fényű gombok

sötét felhők közt is velem maradtok.

 

/Édesapám drága tizenkét év után is sóvárgom bölcs szavaidat./

 1923 március 22 - 2009 május 8

Éjszaka volt...

A

sötétség

ugrásra készen lapult

telt emlőjű nehéz fellegek vonták vastagabbra

fejem fölött a homályt

nem látszottak a részletek

csillag csak néhány

pislákolt énrám

álmos voltam éjfél aligha múlt

takaróm nyomott

túl meleg lett ledobtam hát

az

éj így lágyabban simult már

bőrömet sejtelmes libbenő szellemek

tétova múlt ölelések érintették meg

anyám

a

kapuban állt

kendője alól ősz szál kandikált

karja mint kalács

puha

édes

meleg

ölelte volna rögvest a hazatért fáradt gyermeket

az

álmok

vágyak

és

a

tények

pörögve

forogva

alkottak egészen új képet

hatalmas kirakós tábla előtt álltam

szinte áttetszőn könnyű hosszú kabátban

hajam vaskos és szabad

vállamat verdeső fényes zuhatag

apám

szól

rám

szigorún szeretve

hol jártál ilyen későn

gyere már be

én

sietősen a kilincset keresem

sehogy sem nyílik

akad a zár

rozsdás a nyelve

elhagyott kulcsát nem lelem semerre

anyám meg nevet

kiabál

kacag

ne bolondozz nincs is rajta lakat

apám

szava koppan

későre jár gyere be gyorsan

téblábolok mint elveszett megszeppent gyerek

várjanak meg jövök

sietek

csend

és

csillagpor pereg

nélkülük utam sehová sem vezet

csak ténfergek

eltévedt álmoknak szívsúlyos terhe

hiányuk cipelem

zuhanok képtelen éjszakai sötét verem csapdájába esve.

Született március huszonkettedikén... - köszöntés verssel és virággal...

 

 

Kezemre nézek

számolom a barna foltokat

apró karcolások

földi

lenyomat

cipőmről a port még este leráztam

talán itt voltatok velem álruhában

dunai csillanás

hajó vetette vízfodor

légbe kapó sirályok szárnyán

villanó

fénymosoly

itt

álltatok

hátam megett

figyeltétek hogyan teszek - veszek

gereblye

ásó

száraz ágak bogak

hajoltam

emlékeztem

mellkasomban fájó lenyomat

térdelve

hosszan figyeltem
minden
bogarat

rejtőző ibolyát

krókuszok szirmát becéztem

kékek

narancsok

lilák

ti vagytok nekem az éledő világ

selymeteken

arcuk

átragyog

lesöprik vállamról a kései bánatot.

 

/Apám születésnapján./

Hómap - karácsony felé

Hómap!

Holnap lesz az érkezése, fénycsillagos remegése, mégis nekem ma is lesz drága ünnepem, hisz kicsikéink itt lesznek velünk, velem.

"Hómap" mondta Simon míg nem volt nagyfiú, de ma már a hatodik év hónapjait koptatva nem mond ilyeneket, helyükre kerülnek lassan a hangok.

Nekem mégis maradnak a suta kis szavak.

Karácsonyi készülődés emléktükröcskéi csillannak. Valahogy más már minden mióta három szempár segít jobban látni a világot.

Fellebbennek a fátylak, régi idők karácsonyának feledni vélt titkai hullanak elém.

Szegény, kopott évek.

Szomorú, nehéz élet.

Küzdelmek.

Harcok és keservek.

Nehéz teherrel rakott, létrogyasztó évtizedek, akkor volt, hol nem volt, amikor gyerek voltam...

Mikor a szegénység oly természetes volt, mint maga a levegővétel, mikor egy szem narancs maga volt a vágyak megvalósulása.

Mikor a kalácsillat, az anyám készítette sztaniolba csomagolt szaloncukor íze felülmúlta az összes ízkavalkádot, ami képzeletünkben élt.

A hóban ropogva közeledő csizmák hangja, a kántálók ég felé kanyargó tiszta éneke!

A fohász tisztán magasodott fel a füstölgő kémények fölé, és biztosan tudom, hogy meghallották odafenn.

Nyomorgós, egy cipős, öröklött nagykabátos, csontig hatoló hideges évek emléke feljajong.

Pont most, amikor már finoman duruzsol a kályha, meleg takaró és párna kerít körül, most, amikor az ajándékok már mind elkészülve várják a délutánt, most fordulnak vissza az évek, hogy anyámra, s apámra visszanézzek.

És felemeljem hozzájuk arcom, egy érintésre, bár egyetlen tiszta szóra, hogy gyermeki szívvel vágyhassak éppen úgy a jóra, mint akkor, amikor vacogós estébe hajló csendben sötét szobából angyalokkal cikázó egekbe belestem.

Felmelegít a hála, és a várakozás öröme, a titkokat most nem kergetem, benne lesznek a gyermeki mosolyokban, vágyakozásban, ölelésben, gyertyák libbenő lángjában!
Ma a legnagyobb földi ajándékot, az életfolytatás boldogságát megkaphatom!

Adventi vers Apámhoz

Mélysötét

tágas kupola

borul rám

égig érő csendben

fénytelen
esten

hirtelen

szívsugallat

hogy

arcod
arcomra

vessem

jámborrá lett

lelked

itt
kering

int

titkos falak mögé mutat

dermedt

magányos

gondolat

tör

ketté minden régi képet

gyertyák helyett

könny ragyog

hiányod létfoltokat éget.

Álom mezsgyén

Szuroksötét
hajnali álomladik
billen a kép
megmutat merészen múlt utakat
 itt
éppen
csak
pislákol még a lét
csukott szemmel érzem
koromfeketén párázó folyó
hullámaival vissza-visszavisz
sodor 

régi veszett part felé
szorító szívképek elé állít

felmagasló 
sóvár vágy katedrális
szemébe hulló hajjal
ott az arca
fehér szálakat
szélsebesen homlokára marta
a
tökéletlen tört pillanat

lencsevégre kapott kép
apám a makulátlan
talán elfeledte
zsebébe csúszott szaru fésűjét
padon ül
templomkertben emberek
mosolyog talán felnevet
most
mellém áll

 
húzom ravaszul a  néma perceket
álom mezsgyén
érzem vállon fog
ölel
könnyek nélkül
érintését soha nem lophatom el
koppanó kérdésem
választalan marad
tejfehérré szelídül
felfeslő
iramló pillanat
míg magamhoz szorítom
mozdulatlan káprázatomat.

Három

Három 

kétszer

félsszel írom le

három év elszaladt

egy pillanat

és
itt maradtam

elmentetek

kényszer 

a
 lét suta csendje

sikoltanék

messze

messze

gyertya ég

ma hozzád

hat nap múlva

anyámhoz nyújtóznak
fel remegő lángok

látod

érzed

hangod

szavad ölelésed hiánya

hatványozódik

buta számok

a te világod

Apám te drága

elengedtelek 

utolsó

kába öleléssel

csendesült ziháló
lélegzeted

jelezte érted

szívedbe suttogott 

szavak

készítettek útra

újra élem

százszor
 bennem lángol

éget

kimondhatatlan fájdalom

hogy árva lettem
homályos üvegen át
távolodtok
semmit szorítok 
koldus magány
jutott végül nekem.

Megmaradsz nekem

Vers Apám mennybéli születésnapjára


Megmaradsz nekem
hajnalfényes nyárnak
őszi remegésnek
csendes elmúlásnak

most utadon járnék
szétnyílnak a lombok
mindig bölcsek voltunk
kóborló bolondok

képek hosszú sora
itt vibrál még bennem
sírva kiáltok rád
fogytán a türelmem

gyere vissza kérlek
adj még időt nekem
taníts tovább taníts
míg lehajtom a fejem

elhulltak a napok
sorjáznak a gondok
álom felhőm szakadt
darabokra bomlott.

.
Megmaradsz Apám
friss zengő tavasznak
hegyek közt rejtőző
zubogó pataknak

virágteher alatt
roskadt almafának
életadó földnek
mit könnyem eláraszt.

Apámnak

Az asztalon
gyertya
alatta
abrosz

hófehér

poharakban
csillanó
a
bor
 
a

gyertya fénye
mindent
bearanyoz.

Menny felé
kanyarog az ének

szól
hozzánk az
égi
üzenet
békesség Isten emberének
békesség néktek
s
szeretet.

Minden szót értek
hallok

míg
a
fehér abrosz
felett

megjelenik
fáradt sebzett arcod

vértől ázott
bekötött fejed.

A
vér
a
seb
a
homlok

mit
minden karácsonyon
magammal
hurcolok

az ige szól

torkomat
szorítja
könnyben
ázó
keserves
fájdalom hurok.


Poharakon
villannak
a fények


a gyertya lobban
szívemben dobban

a félelem

meddig maradsz

meddig kíséred
még

hiányodtól
meggyötört életem.