MORZSÁK

Ne

szólj

ránk

szétszóródott édeskés morzsák

miatt

elkapott pillanataink

ha

könnyesek

mikor

szél

borzol

szét

őszes tincseket

fáradt hajszál akad meg kabátunk peremén

ne

szólj

ránk

esendők

és

esetlenek

hideg semmiben kapaszkodunk

végig csúszik kezünk jégmázas ablaküvegen

ránk ront keresetlen bánat

kóborló szerelem

téblábolunk

léptünk botol

botor szívvel

szépséges

burjánzó

utolsó tavaszért imádkozunk

fázósan összehúzott kabátunkban

míg lehet

sejteni vélünk létmeleg fészkeket

élet

ne

szólj

ránk

ha

győzelmet

arat

felettünk

sóváran a képzelet.

/2017. december.../

Őrt állnék...

Őrt állnék én árva

bolond szívem

újra

s

újra

tárva

kapaszkodom

a

régi föld felé

bár

 lépnék inkább egyet fölfelé

kapaszkodom

szívem hiába szorítja

régi éhségek

sebhelyek

satuba zárt félelmek

ősi kínja

hiszem

hogy

ide születve

rátalálhatok a kincsre

tarthatom

nézve

mi végre élnénk

ha

nem

gyümölcsös évek

termékeny nyarak

dús kamrájú őszök

hó halmos

izzó hasábos

brummogó kályhás telek

melegében

bízva

tavasz lesz majd

új szentek helyett

feledett angyalokkal

tölti

múltból kiforduló

tekintetembe lét mámorát

az

élet

árván

topogva

tékozló napok

ingatag pallóin át

keresi isteni őrangyalát

a

lélek

felnéz

majd a föld porában lépked

indulni kellene

bársony puha sugallat

hulláma önti el

isteni kegyelem táplál

naponta

reménytől feszülő

telt

létemlőivel.

Képek

Képek egy új tavaszban/ból....

Zuhan a tavasz

hol télbe

hol nyárba

szirom szakad

kerítésen bámészkodó

árva

fekete

madárka

tépi a szél

sziszegve

mindent

ide

oda

rángat

huss

száll

a

madár

szanaszét

szirmok

szitálnak...

 

Szirom sirató

Minden rohan

minden szakad

múlik

hullik

perc

pillanat

eső verte virág sápadt bokorra tapad

hová tűnt a láz

s

a

hév

hiába kutatjuk vesztett tegnapok

illatát

ízét 

zöldes pára

vízcsepp nehezül

fűszálra

fára

tikkadt magocskákban életvágy remeg

számukra most jön el talán a késő kikelet

nézem

nézem

soká a vizet

hosszú hajó hagy fényes habfodrokat

fehér tajtéka egyre magasabbra csap

árad

és

apad

 

gondom megmarad

tű pontos a diagnózis

fáradt és fakó

unott a képlet

merre is lépjek

friss hangok szólítanak

szelídült szél

hajladozó ágak

susogják adj esélyt holnapnak

mának

 

kételkedünk

bolondos vén szívünk festett utakra vágyhat

tócsa fölé hajló vízterhes ág

ázott levél peremén bogárka szédeleg

félrecsúszott április végi reggel ez

téblábolunk gyötrődve ostobán

míg

rohanó

robbanó

tavaszunk tovaszáguld

ablakunkba sodródó szirmok színében

felsejlik mohó reményektől tarka távoli ifjúságunk.

Édes élet... Habcsók Terroristámmal...

Furcsa a csend
cukorkánk hazalibbent
keze nyoma
árulkodik róla
milyen jó volt
ez
a
néhány napos
móka

cetlik
morzsák
maszatok

mákszemnyi emlékek
mesék
játékok
kacatok

hangja
érintése
az
akarat
édessé tette napjaimat.

(Azért én is igyekeztem ám. )

 Ahogy a világot látja, ahogy az élet minden rezdülését felfedezi, megcsodálja, ahogy pörög gondolata, ahogy duzzad az akarata, és ahogy nyafog éjszaka, "hiányzik anya, gyere ide mama..." A szavak, a hangok, mesék, dalok...
Habcsók terroristánktól elolvadok.

ESŐ UTÁN

Eső után...

Az

éjszakában

szépséges dallam áradt

csorgott

csepegett

kopogott

inni adtak a szomjas

létporos

világnak

párnába fojtott

sóhajjal

hallgattam vágyva

bár látnám hogy csobban a csepp

a

folyó

magányába

szirmok szippantottak

föld itta bátran

ágak mosakodtak

éjjeli zuhatag sűrű homályában

kehelybe záródó gyöngyszemek

tócsák

párálló patakok

a

zuhé mindenhol nyomot

foltot

hagyott

friss fénnyel érkezik a reggel

te is nézed táguló szemekkel

szárítkozó fák alatt

megtorpansz egy percre

pocsolyát ugorni nem esik ma sem nehezedre

lódul a kedv

fröccsen a víz

bolondos kedvvel tanít játszani újra a csalfa április.

 

 

 

 

Tavasz a fényben

TAVASZ A FÉNYBEN

Durcás a reggel

szürke színekkel mázolt fellegek

takarják el a hajnali eget

de

csak

úgy

tessék - lássék

teher nélkül hullik kertemre könnyű árnyék

egyetlen csepp sem pereg

már

a

csendre is felébredek

s

várom

ismétlődjék a tegnapi álom

és

habfehéren ringjanak

ma

is

bátran

bimbók és rügyek

arcomba hajló bolondos szívzuhogásban

bennem

felfakad

hódolat és hála

hangok vegyülnek a csend világába

harmatcseppek fénye közt bogárka zizeg

és

a

gerle

új szerelemre ingerelve fészkére siet

részeg dalnokok

hangja száll

erre

a

nap

is

kikandikál

s

hogy

lássa

a

mai csodát egyre feljebb

az

ég csúcsára hág

fürdőzik fényében az út menti virág

kering

fordul

remeg

dermedt tavacska partján madárka lépeget

örvénylő tavasz üzenetét

szirmokkal szórja szanaszét a szél

belém karol

és

őrült szavakkal újra kísért... 

   kísért...

SZÜLETÉSNAP - SZIRMOKKAL

Körbe - körbe

keringő évek

felbukkanó

halványuló

képek

fehérbe

s

zöldbe

öltözött világ

sirályok vijjognak

pattanó bimbókat ringat óvatosan az ág

állnak a percek

tükör simul

leheleted távoli ablakon ejt foltot váratlanul

sóhajod elől elbújt a nap

bicsakló hangodban rejtőző indulat

minden

idomul

szél karol esendő fákat

csupa lágy selyem

csoda

ismerem

itt

és

ott

hajnalunk felleget oldoz

mozdul a kép

belém kap valami

elveszett tavaszok kesernyés illatai

könny helyett

szirmokról

lassacskán

vízcsepp is pereg

koppanó száraz a rög

kövér felhők fölött

tekergő pára lebeg

megannyi évtized

számolni is alig mered

fények

és

árnyak

 rongyolódó vágyak

ezerszer visszahívott

évek

szívünkhöz tapadó múlt

s

a

szirom csak hull

vállamra

szádra

szemhéjunk alá szorított

álmodott

     világra...

/Isten éltessen K. L.!/

ÁPRILISI TRÉFA

Fut

rohan

előttünk szalad

kibicsaklott évszak kavalkádban

korai veszedelmes kalandor

rügyfakasztó bolondos tavasz

 felkavar

bátran

s

ránk hajol

nyáriasan lenge tarka ruhában

első

szerelem

friss illatát szitálja

felzengő füttyben éledő virágra

barkás faóriások ringanak a fényben

kék egekre vadóc firkákat festenek a szélben

vállaimon csókod zápora

szívünkben

múlt idők  szétmálló bánata

korán

ébredő

ablakomra bukó

zsenge levelekkel harsogó orgona

hajamból eltévedt szirmokat simítasz

fülembe súgod legszebb titkainkat

szívmederben enyhült

félelmet

vádakat

gyökeret vesztett libegést idéző

felsíró hangokat

kénsárga pillék

meglódult

 billenő

világban

szomjasan pihegnek forrósodó lázban

szigorú tél után

kóbor nevetéssel

jutalmazó tavaszban

 ég felé nyújtózó mezítelen törzsek

szétáradó csendben

szövetséget kötnek.

Irodalmi utazás.... részlet

https://www.youtube.com/watch?v=pOZISPjMcZI&feature=share