HAZATÉRÉS

 

Óriássá nőtt képek kúsznak át

szobám fehér falán

hazatértem első hajnalán

mozduló

hegyek

völgyek
halmok

sírok
temetők

elhagyott hantok

fák

bokrok

kárpáti egekbe szálló madarak

könnyel feláztatott gyönggyel kivert utak

kanyargó ösvény

imbolygó

folyó

rét

mező
fűszál

illatot hozó

tajtékot vető víz

áradó patak

borjak

bárányok

friss forrású kutak

szirmok
hajamba akadó elszáradt ágak
arcomon megpihenő

csend

fájdalmas alázat

haza

hon

vágy

álom

végtelenítve fut lelket feszítő vetítővásznon.

 

 2015. 07. 10.

NEM

Ungot-berket bejártam az elmúlt héten.
Megannyi szépség Tiszától Dunáig. (Jelen képek a Szigetközből valók...)
Alföldi síkságtól a Szigetköz rejtett zugaiig.
Nekem ez a tenyérnyi ország a hazám.
Emlékeim csodás tárháza.
Megérint és felemel, völgyek és hegyek közé szorított csodák világa.
Remélem megmarad szépségek kicsiny és biztonságos tárházának.
Otthonunk nem lehet az egész nagyvilág, valahol van egy parányi pont a léttérképen...
Nekem itt!
Ahogy a költő mondta:


"Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom".