KÉPKERET - /Nagymama vers S. P. - unokámnak/

A

képkeret

kiemeli a lényeget

fényeket

hajadon

szemedben

arcodon

magam mögé dobom

rest

napjaim törmelékét

karcolt világom

buta kis sebeit

nevetek

itt

veled

nézem

a

fényeket

szemed

hajad

arcod

tükrös csillámait

meglátok bennük mindig ős valakit

bámulom

miként játszanak a gének

új útra indul az élet

mozdulatok

színek

sejtek

csodája

a

képkeret

lehet

erdő

liget

folyó

s

te

gyermek

te

vagy

a

fényben

játszadozó.

Futottunk

 

Futottunk

remegett a föld

szűkös ösvényen

hozzánk

csapódtak vízterhes ágak

várlak

nedves fűbe

furakodó lábnyomok

láthatod

bogarak

pillék

pocsolyák

sárgán

lilán

libbenő

vadvirág

futottunk

arcodon

édes

remegéssel

terült

szét

a

vágy

elkaptalak

kiáltottad

és

futottunk
rohantunk
fák közt cikázva tovább

könnyedén ölelkezett bennünk a világ

mennyei harmóniák

fénye

szemeidben

felhőket terel

bolondozó kacagással

kettéhasítottuk ártéri erdő csendjét

te
vagy a fogó

vagy

újra

én

öröm ölel

újra éled

bújócskázó kedvem

puha érintéssel fogsz körül

kezed nyomát őrzi bennem a játék

nevetésben fuldokló délelőtt

tova iramodó pillanat

éltető ajándék.

 

 

(Simon unokámnak.)

Motorosomnak való..

Simon szenvedélyes "motoros", a héten elkészültem gyapjú mellényével, már csak rá kell könyörögnünk...

Simon

Őt
nézem

életem

hullámai közt

magamhoz szorítom

a

rám törő örömöt

arcán

pajkosság

jóság

időtlen időkkel

satírozott örökkévalóság

anyám apám

mosolya

szemében villan

diót tölt

darál

dúdol

kiabál

szorgalmasan járnak a kis kezek

anyját sürgeti

gyere ide nyomban

nehezen forog a gép

dióbelet tányérodba szórtam

nézem

torkomban felszakad a sóhaj

ünnep készül

arca felfénylő csillag

karácsonyváró csillagszóró

öröm

hála mossa át lelkemet

míg

átölel
szól

fel-felnevet

áldott ünnepre várunk

ajándékkal telnek

égi
s

földi

jászolok.

Születésnap

Simon Péter két éves lett!

Anyaság

 

Haja hátrahullik

zöld szeme fekete bársony

sápadtabb mint kórházi párnán

a keményített vászon

görcsösen szorítja felé nyújtott kezem

míg végig simítom fájdalomtól remeg.

Tekintetem ott tapad a vérfoltos ágyon

lepedője gyűrött

egy vízcsepp vonaglik a karcsú szívószálon

ajka már cserepes tört esendő a teste

forró levegőben semmit sem takar el

a szenvedés leple.

Pókháló a falon mocsok a köveken

koszos ablakon át

tekints be Istenem.

Fájdalma csituljon

fohászkodom csendben

szempillámon könny

alázat és kín szorul

össze a szívemben.