KEZEK

KEZEK

Csak szeretni kell - mondtad

szeretni embert

virágot

tücsköt

bogarat

áradó fényben pompázó
és
ázott didergős hideg napokat

csak szeretni kell és simogatni

ringatni halkuló szívzenét

örülni egyszerűen tisztán

megérteni az élet üzenetét

tanítottál

türelmünk de sokszor elfogyott

nézem az öreg sodrófát

tésztát nyújtani 'úgy' még ma sem tudok

és

nem sül rétes

dülöngélő vajas pogácsa

omlós fehér kalács ma

kezedet látom

mazsola pereg a kék zománcos tálba

méltatlan vagyok talán

nincs már kitől leckét kérnem

mégis igyekszem megjavulni

hisz hozzád hasonlóan áramlik vérem

génjeid itt huncutkodnak

nézem a kertet és égre tekintve nevetek

nem lettem talán mégsem teljesen ügyetlen gyereked

mert ugyanúgy ring a szélben itt sok száz tulipán

ugyanúgy sajog térdem

derekam egy hosszúra nyúlt dolgos nap után

és

épp oly gyakran elfeledem 
 a
kesztyűt hogy kezem óvja meg

estébe hajló csendben soká mosom
földporos száraz tenyeremet

belőled vagyok

néha fojtogató a csend nélküled

máskor örömmel játszom

hiszen bennem élsz

életünk féltett kacatjait rakosgatom
össze vagy szanaszét

ülök a padon

 ölelkező fények váltakoznak a Dunán

madarak csiripelnek jóllakottan

óvó kezed érzem vállamon

ANYÁM

tűnődve bíbelődöm
őszülő hajam engedetlen barázdáival

hosszúra nyúlt napom aranyló alkonyán...

Anyámnak

 

 

Anyák napja van

gondolatom

körülötted táncol

virágcsokor

vázában

várna

orgona bársonyos illata

ablakon át rám szól

 

 

hiába

körmöm alatt még ott ragadt

pár

tegnapi

morzsa
föld

fekete

bánat

nézem kezem

barázdált tenyerem

ott

is

téged talállak

göcsörtös ujjaim világot teremtenek

hajolgatok

térdelek

köszönök

szorgalmat

hitet

életet

köszönök

kétkedést

könnyeket

kötést és oldást

kopott kék köpenyed már régen odalett

kertünk

alatt

futó

fénycirádás folyó

monoton

szállít

sóhajoktól rozsdás éveket

 

 

nézem a fakuló képeket

senki sem szól rám.

Anyánk napján...

Nézem őket

mosolyognak

durcásak

nevetve szaladnak

hajukba belekap

 a

szellő

 unokák

 arcuk

mozdulatuk

hangjuk

csupa múlt

csuda jelen

áldott

bőven termő jövendő

anyámra gondolok

hogyan simogatná fáradt kezével arcukat

boldog reménnyel

végig

mondaná is ki kire hasonlít

tiszta Klári

Andrisra formáz

mozgása mint nagyapja

mintha téged látnálak benne

szakasztott anyja.

 ANYÁM

kötényébe takarva a múlt

 ha rájuk nézek

szívemben ott van

Ő

képzeletben

öleli

őket

életfényt gyújtókat

álmok őrizőit

vágyainkat

 tovább szövőket!