Partfal


Szabad szemmel szeretném írni ezt a blogot, szememben néha mégis akadnak porszemek, melyek látásomat elhomályosítják. Lehet, lehet, hogy ez csak múló állapot nem vagyok más Uram, csak esendő földi vándorod!

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: éjszaka. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: éjszaka. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. június 9., szerda

ÉJSZAKA

 


Csillag vagy felhő
a
csend körülöttem megnő
nyurga ágak közt madarak szundikálnak
üt az óra
egyet
kettőt
hármat
hajók sem járnak
lopom a perceket
csikorgó agykerekek
őrölnek valamit
sötét bársony fedi titkaink árnyait
vágyak és gondolatok
messze elkószálnak
 
még egy fél óra s megszólal az első nóta
ismétlődő strófa
ki érti
és
ki adja ma az első jelet
honnan érkezik majd az üzenet
fekete
szavak
szívembe botlanak
krikszkrakszos  betűk
dülöngélnek itt a lapon
minek is mondjam
hogy
árva voltam
s
te
nem voltál sehol
furcsa ritmus bennem zihál
bennem zakatol
megbillen a csend
alszol még
magányodba zárva
gyűrt takaró és párna
érintésed sóvárgja
 itt
már
olvad a csend
és
motoz a ma
álmod szövetét fel nem fejthetem
falakon átlépek és nézlek
osonó léptek

kép vetül
távoli életszigeten
csillag vagy felhő
ablakodba óvatosan ül.

2018. április 29., vasárnap

Éjszaka


Éjszaka
bársony
színezüst
párnámra hajol a hold
felriadok

pohár víz
ajtóig séta
sugár fonódik hömpölygő folyóba
hív
vonz
csalogat
átfest fekete ablakokat
egyszer csak váratlanul
huhogást hallik mely rögvest elcsitul
fülelek
csendben
aztán
később
megint
távoli
halk madárka sóhajba belevegyül

nesz támad
szél remegtet kósza illatot
elcsitul lassan a lárma
magam vagyok
álmodnék édent
gyönyörű holnapot
de
az
a
furcsa hang belém ragadt
 éjszaka
három
az
óra
ennyit
mutat

gondolataim megcsúszva ide- oda siklanak
 minden billen
minden szakad

örvénybe kerülök
elkap
álomba
taszít
feledteti tegnapom tovaszálló könnyű ábrándjait.

2018. január 23., kedd

Mesék


Karcolatlan a csend
éjszaka
lent és odafent

szikrázó csillagok sora
világít
s
a
sarki lámpa fényostora
csap
végig
túl az úton egészen a kerítésig

semmi nesz
kéretlen gondolatok lesben állnak
boncolgatod képeit e sötét éjszakának
lépsz
előre és hátra
útmutatásra várva
késnek az égi jelek
talán rosszul keresheted

hagyd el a világ valóságait
elvakít 

holnapok sejtelme párnádhoz idomít
füleled a csend titkait
hidegben húzod feljebb takaródat
 szelíd álomra vágyva
magadban mormolsz régi meséket
némán terülő ének
 hódolat az égnek
ringat
karol
szárnyat növeszt benned
az
álom
valahol
pazarló éji csodák várnak

hajszálad kezedre hull
túljutsz minden kínon ostobán meghúzott határon
arcodra nyugalom tengerében kisimul.

2017. július 31., hétfő

ÉJSZAKA






Ciripelő tücskök szédült hada
csillag sziporkás langy éjszaka
fények és zajok
mély dohogású hajó húz maga után
fénypászmába részegült habot
vízszaggal telő lég
parti lüktetés
szívemig dobol
te is elaludtál már messze valahol
magadhoz húzod testem
ezüst hajadba szerelemmorzsa akadt
hallod
álom felé úszva is a varázsos szavakat
reccsen az ágy
lázad a test
ami fogva tartott mély sóhajjal útjára ereszted
hogy
zuhanj
szempillád hegyén még megremeg a vágy
magaddal  viszed
tűzmázas csókok
tegnapi
égetett cukros
ízét
illatát.