KÖRFORGÁS

 

 

Körforgás

Koppan a hang a csendben

​fénysugár segít

sötétben is látnom kell az élet dolgait

 

napok óta hallgatom ezt a zenét

nem enged el és nem is segít

csak körbe ölel

s

a

szív a múlt előtt letérdepel

 

akár a téli fákra a dér

úgy

tapad rám a vágy

megérteni

mit üzen a dallam

bennem szólal napról napra halkan

jegek

havak

ropognak talpam alatt

hó szitál

kavarog

utam csak kanyarog

múlt szegletén

elhagyatott kőfalak várnak

már jártam ott

sok évtized hogy elhagyott

 

csemeték voltak a ma óriási fák

egy

sárga karcsú vadvirág

nyílt a part alatt

most

havas bokrok közt

felfedeztem a régi gát szétszóródott romjait

és

visszafordult az idő

jéghártyás tóra napfény tapadt

súgtál a szélben valamit

felfénylett a jég és a nap

megöleltem

kínok közt elveszett szelíd arcodat.

 

 

https://www.youtube.com/watch?v=KYvWZhhT0i0&list=RDFTwCzeoZdXA&index=2

/B. L. emlékére/

FÖLFELÉ

Fölfelé

Novemberi képlet

egyre többször az égre nézek

ködfoltos reggelen

szemed színét újra keresem

halvány fényben

áttetsző sugárban

hamarább meglelem

mint

perzselő nyári pazarlásban
lázban

utaimon

magammal viszek

egy-egy

percet

mit

ki tudja mikor rögzített az elme

halk

neszek

sóhajok

elvesztett

évek

hónapok

napok

zsúfolt a szív

egyre több az emlék

hogyan is volt

az

a

valaha

nemrég

hogy

futottunk

hogyan torpantunk meg

mint egy ósdi filmet

vetít

végtelenül a csalfa képzelet

tíz

éve

száz

nem kérdezem

szét nem hulló varázs

arcok

szemek

egymásba kulcsolódó fáradt kezek

virág és fanyar illat

idézik

gyermeki titkainkat

rejtett kincseim magamhoz szorítom

rád gondolok

ezen

a

könnyfoltos

sóvár

homályba süppedt
novemberi

borongós hajnalon.

 "Hiányod átjár, mint huzat a házon."

(J. A.) 

Temesi Éva emlékére...

Ceruzarajz arannyal...

Fénypászmák

életrepedések

sugarukban idézem arcod

szürke

hajnalon

változó

fények

kihunyó élet

gonoszul fosztottak ki az évek

riadt madárka rebbenéssel

elmúlásod kínjait viselted

sárgult verses papírlapok

kezedben billegtek

széjjel peregtek

nem sirattad már a tegnapot

múltad

jelened

immár

elfogyott

kicsinyre gyűrődött testedet

míg

átöleltem

hangod tétován ringatott

emlékem lettél

vékonyra hegyezett ceruzával

satírozok köréd arany álmot

elaltatott a decemberi szél

szemeidben magamat látom

fázósan szorosra fogom

borzongató széltől

meg nem óvó télikabátot.

Születésnapodon...

Játszódás

Hallgatom a csend hangjait

játszanék veled újra valamit

lépek

rég megsárgult képek

őrzik arcod szelíd vonásait

játszanék

erdőst

benne patakok

földje alatt gyökér kanyarog

nem a hazánk

játszanék dombot

vörös

barna

lombot visel a táj

nézünk ékes egek felé

szemed színével felesel a kék

játszanék mezőt

kerek szigetet

búzavirágos kertek keresek

nevetek

cipődet ott ahogyan könnyen leveted

és

szaladsz

réz hajszálakon bicsaklik a fény

átúszol időtlen tengereken

várlak bárhol

bármelyik parton

gyanta illatú ligeten

napsebzett vállad krémekkel fürdetem

kezemre hull valami égi-földi permet

míg

veled

játszom

magamnak

százszor

ezerszer

visszaperellek.

(Született december harmadikán drága Katikám.)

Jelenlét

Vonszolt évtizedek

hideg szélben pirosan pirkadó egek

didergő virágok

pislákoló mécses

kellék csupán

 

tegnap

holnap

ma

reggelben és délutánban

itt

kaptok helyet

ringató álmok

tovább örökített sejtek

egymással nem feleselnek

összesimul

múlt

és

jelen

kezeteket megérezhetem

hátamra ölelésetek von puhán takarót

hogy

meg ne fázzam

sápadó virágok

libbenő lángú mécsek

apró

hitvány

szeretet töredékek

szívemben van a zug ahol a gondolat nem hazug

és

az

emlék

nem esetleges jelenlét

hanem

örök

földhöz

éghez

csillaghoz

kötött

 

örökös távolságban jártok

utat hozzám mégis mindennap találtok.

Születésnapodon

 

Korai

ébredés

álomhasító sóhaj

takarom nehéz
mintha igazítaná lengén könnyű karcsú kéz

bársonyfeketén gyászoló világom

csillagsziporkás szemeket
idéz

tiéd

az

ébredés

tiéd

e

nap

emlék

emlékre

hullik

viharban

szélcsendben

hallgatnám távoli tiszta hangodat

egy
régi táj

egy
régi pad

karolnám fáradt vállad

soká

csodálnánk ahogy hegyinek közt
olvadó aranyba
bukik messzi le csendesen a Nap.

Drága Katikám!

Ma lennél hatvanhat éves.

Hiányod kimondhatatlan.

Emlékezős

Őszi harmóniánk...

Bánat és visszaemlékezés a szívsarok csendes zugába húzódtak vissza.
Unokás kacagások, versengések (némi kis pofozkodással fűszerezve) színesítették a napokat.
Gyertya is, ha égett, mi nem ejtettünk emlékező beszédet.

Csak belül volt helye a múltnak, redők simultak, ahogy figyeltük a jövőt...

Gének játszadozása - arcukat nézed és itt nevet, dohog, duzzog, táncol, szalad, csacsog előtted, érintésnyire az, akit idéznek...

Kire is ütött ez a gyerek?

Nem is kérdezed, mert látod szemében azt a másik világot...

És nincs helye könnynek, szívet átható édes örömnek kell a tér.

Az élet újra éled, bennük nyiladoznak a szeretet legszebb virágai.

Kezdünk hát játszani...

 Idézni képeket, mit belénk égetett a múlt, s meglátni bennük a lényeget, múlt, jelen, jövő ölelkezik!

Meleg kis kezük kezünkbe bújva segít emlékezni, tenni, hinni, lépni és számukra szép életet remélni.

ANYÁM

Hűvös a hajnal 
árnyak ringatóznak
 göcsörtös törzsű vén cseresznyefán 
 ágai közé beakadt a kendőd 
széttépi
hát 
könyörtelen magány 
szálait

repítik

dobálják

szívterhesen búsuló szelek

hiába indulok kertedbe újra

hogy

keskeny utadon

megkeresselek

alakod látom

átvillan a fákon

foltoktól tarkás

kopottas kék köpönyeged

hajolgatsz

földre dió koppan

sárguló avarban mindet  megleled

almák sokasodnak tört vesszőkosárban
álmaim őrzik fáradt léptedet

aztán
egy perc

minden széthullik

hajnali fénnyel érkező szellő
szárítja fel csendes könnyeimet.

Létörvény

Legszebb csókunkat

álmodtam újra

kitárt

kabáton

átjárt a szél

párában

fürdő

ősöreg fák

hajoltak némán

föveny fölé

sárgás iszap

keringve

mosta szét

part menti léptünk

ígéretét

tartottál

fogtál

s

az

ágak

kettőnkre hullatták bő nedvüket
ólmos felhők karcoltak

zsenge zölden bomló friss üde lombokat

nyers föld szagát

szívtuk be mélyen

ópiumos ölelésben

míg

simítottam

 örvénylő tavaszunk fényébe mártózó
szomorú arcodat.

 

(Kőrös parti találkozás.)

Tulipánfa árnyékában

Téblábolok

emlék morzsákon taposva

szirmok szikrája elvakít

meddő

sóhajokat

hullatok

rátok

széttárult kelyhű

tulipánvirágok

megállok

sziklás partokon

erdők felé

messze

messze nézek

megkövült mosoly arcomon

végtelen

képek 

peregnek

az

életet
vetítő vásznakon...

Emlékeink...

Budakeszi - Tulipánfa

Úgy

Úgy szorítlak minden éjjel
rám hullanak
a
csillagok
álmom már a holdon térdel
s
Te
rám kiáltasz
itt vagyok
úgy ringatlak minden éjjel
vackor ízű lesz a szám
hajnal csendje
meg se rebben
percek ölelnek puhán
úgy szorongok
minden veszve
sejtem
játék ez csupán
csalóka
kacér
furcsa fények
ajtódon koppannak korán

úgy szeretlek 

nincs már alku

tört lelkednek létfalán
elsimítom
egy
régi nyár
vágy aszály repedéseit
talán.

Feledés

Van-e rés
hol bekúszik
a
feledés

sikamló
csendes
engedelmes
eltakart arcok
fáradt szemek


képeket veszít az emlékezet

kérheted
felejtselek
kérhetek
feledést

nevedet kiáltani tán késő


időnk repül

csapda fölött őrjítőn szédült remegés
lebegés

lezuhansz s újra temet

csók
kar
váll
homlok


hatalma nyomodban már

hinta
le

hinta
fel
jár

fulladva felejtesz
vagy
vétkezve
makacsul emlékezel.

Isten tudja mért jött most, hogy megírtam ezt a verset - hozzám ez a dal, drága Cseh Tamástól...

http://www.youtube.com/watch?v=jxS1uHKwI1w&feature=related 

Régi kis ének

Régi dalt dúdolok
újra
esték zord
csendjébe bújva
motoszkál bennem
a

dallam

átjár 

e

furcsa
kis ének
múlt idő
 titkos
kísértet
morzsolom
magamban

méreg

végleges szavad
visszahull még rám
eltűröm

cipelem némán

nem hallik
elfojtott
sóhaj
álmodok

elfogyó holddal
takarom
szemem 
és 
számat
rázkódó vállal vágyom
utánad.

Nővéremnek

Már mély sötét van

közeleg az este

ibolya szín csíkok

sem látszanak

távoli felhők

habos peremén

aprócska lángok

verődnek

vissza

üvegfalakon

megszázszorozódik

minden

ahogyan

vágyom

hangod 

és

arcod

idézni akarom

lassulva szétmálló

idősugárban

csendtükrös

gyertyaremegés

kavargó lobogás

Te voltál nekem

a

bölcs

isteni ajándék

mégis elveszítettelek

nincs játék

s

nincs

már

elmúlás bújócska

sem remény

hogy

tört emlékek közt

kezed

kezemben

megérezhetem.

Ma 11 éve.

November

 

Elaludtam a padon

Gondoltam hagyom

hogy a bágyadt alkonyat az udvaron
árnyékot húzzon végig fáradó arcomon
míg örvénybe húzott a csend
legbelül itt mélyen végig kúszott a vágy
megérteni újra apám drága bölcs szavát
látni anyám régi mosolyát
és

a buja kertet hol bogarásznak

tesznek-vesznek

kapák gereblyék ásók között
földszagot érezni mely frissen öntözött
botladozni szertehagyott kosarak cserepek
csámpás kerti cipők között
hallani hangjuk
élvezni a citromfüves tea
forró bögréből párolgó fanyar illatát
s

ahogy a szél lépésről-lépésre végig kísér
bejárja velünk kertünk  minden zegzugát

múló idő elűzi álmom
érintésük hiába várom hát ébredezem
udvar
csend
kerti pad
ti vagytok csak
ti vagytok csak
szívem zokogva felriad

arcomról hiába törlöm

könnyem

s  a rám boruló szürkülő árnyakat.