Ez az a perc...

 

Ez

az

a

perc

a

pillanat

mikor

a

túlparti erdőn átvilágol a nap

és

tükrös csodák

mutatkoznak a vízen

nesztelen bújócska közben

feketék és vörösek

huzakodnak

megálljt parancsolnának a mostnak

kitartó

arany lombok még sötét árnyak

folyón ezüstös lemezek kószálnak

néhány szürke unatkozó felhőpamacs

mit sem törődve a világgal

csak

úszkál az égi tengeren

grafit firkák a mozdulatlan fák

a

szél most másfelé tekereg

és

valahára

rálibben a fény

az

ajtó előtt kucorgó sárga őszi virágra

kalimpál szívemben a hála
hajók törik szét a csendet

ablaküvegen fénypászmák remegnek...

Morzsaszedés...

Hiába fohászkodtam éjfél után, hogy végre kialudhassam magam, hiába próbáltam beállítani belső órámat, hogy hétig NE ébredjek fel. De az elmúlt napok mozgalmassága, no meg a csendbe beleszaladó esőcseppek, szóval megint korán jött el a reggelem, de legalább a két óra környékére eső ébredés kimaradt.

Sötét van még, puha a párna, a gyapjú átvette testem melegét, belefúrom arcom. Mozizok. A cseppek peregnek, gömbölyűen gurulnak lefelé a tetőablakon, lemossák a füstöt és a láthatatlan koromszemektől is megtisztul minden. Hallgatom a hol lüktető, hol lanyhuló koppanást, kopogtatást. Morze. Külső és belső jelek, elmélyedek...

Emlékmorzsák a tegnapokból, némelyik fennakadt a szűk rostán. Nézegetem, ízlelgetem, hogy megmaradjon bennem holnap és holnapután, hogy belém vésődjön, tompuló memóriámban ne kallódjon el.

Mert vannak kincseim, miket tartogatnék, őrizgetnék, hogy ínséges időkben elővéve rájuk csodálkozhassak újra.

Emlékek, persze hogy róluk...

Simkó és a szökőkút.

Lili és az első falat pogácsa, az első karika kolbász.

Lenci és...

Most éppen itt tartok, ez a mozim, friss jelenet, minden részlete eleven.

Tegnap előtt este volt.

Lenci az ünnepelés harmadik, egyben legnagyobb családi együttlétén habcsók rózsaszínben pompázott, mondhatni gyönyörűséges volt, amikor kissé félrecsúszott masnival leomló hajában ajtónállót játszott, tudatva a család tagjaival, hogy csak az mehet át, aki fizet is érte. No nem csokival, pénzzel! Ezt az üzletasszonyi vénáját eleddig még nem ismerhettük, most azonban megbizonyosodhattunk, hogy végre lesz valaki, aki a család anyagi fellendülését elhozza... Kacagtunk rajta, vele és ismeretlen, kereskedő ősök génjeit is felfedezni véltük, azon túl, hogy természetesen szakasztott én vagyok Ő, azaz Ő szakasztott én, vagy valami ilyesmi.

Ölmeleg, boldogságos órákat töltöttünk együtt, eközben a verandán kiderült, hogy ki az úr a tengeren, több óráig tartó csatában kitartó volt két nagyobb unokám.

Majd Simon befalt egy fél tál sós stanglit, morzsák billegtek és tűntek el szája szegletén. Lili pedig még visszalépett indulás előtt, és szájába tuszkoltam néhány kanál áfonya lekvárt, ami a pavlováról lemaradt, nyelte, mint kacsa a nokedlit - mondaná anyám. (De már csak én mondom, és nézve őket anyám szemével is látom, és rá is gondolok, mily rajongással figyelné iperedésüket.) Lili lemosta magáról a lilát és némi hajcihős öltözködés után kiszaladtak Zsömikéhez.

Az eb boldogan tűrte az ajnározást.

Formás kis üvegbe töltöttem Lenci kedvenc uborkáit, kisujjnyi méretükkel nyerték el Lenci kegyeit. Ennyi elég lesz Mama! - szólt, s aztán ölbe kaptam, mert tart a kutyától. Zsömle azonban a nagyokkal volt elfoglalva. A kapuhoz érve, mikor letettem őt eldőlt a lányka, mint egy zsák, de gyorsan fel is pattant, talán tartva Zsömi rohamától. A kocsi már fent állt a dombocskán, kapuban állva figyeltük szeretteink távozását, a nagyok a sötétségből még vissza-visszakiabáltak.

Ekkor Lenci mint a rugó pattant egyet, megfordult és hatalmasat kiáltott.... BÚ-CSÚ PU-SZI PA-PI!!!!!

Leszaladt a kapuig és összepuszilta olvadozva hozzá hajoló  papiját, aztán eliramodott a többiek után.

Csak álltam ott és néztem, ahogy a habos fodrok kivillannak kabátkája alól, szapora lábacskái sietősre fogják és fürgén az autóba száll.
Kapupénzt adott nekünk, nem csokival, sem nem pénzzel, szeretettel fizetett!!!
Áldottá tette az ünnepet lezáró csendes perceket.

Nézzétek a mezők liliomait...

"Nézzétek a mező liliomait..."
(Máté evangéliuma)


Alapige a hálaadás kapcsán.
Hálaadó Istentisztelet volt tegnap - miért vagyok, miért vagyunk hálásak, tudunk-e egyáltalán hálát adni?

Természetesen azonnal és legfőbb helyen unokáim és gyermekeim arca villan fel bennem.
Kimondhatatlanul hálás vagyok értük.
Minden napon, amikor szürkések a fények, és mindenkor, mikor ébredek arcuk fényesíti a reggelt.

Néztem útban hazafelé a fákat, őszi aranyeső hullik, kavarog, és a part is felragyog egy percre az ömlő esőben.
Mennyi kézenfekvő ok a hálára.

Aztán este véletlenül egy film kerül szemem elé.

A vívó -egy észt férfiről szól a sztálini időkből...
Kopott, nyomorult világ, üldöztetés, alázat és gyalázat.

Gyomrom összeszorul, ugyanaz a fájdalmas remegés, amit gyerekként az ávh-s házkutatáskor éreztem, ugyanaz, mint amit a fekete autók láttán.

És bevillan, hogy november 7. előestéje van...

Filmek peregnek bennem...
Saját filmünk, és másoké, kiknek szeretteit elhurcolták, gulágos, ötvenhatos... és nem is emberöltőnyi idő előtti életfilmjei.

Nehezen alszom el.
Utolsó gondolatom a háláé, hogy nem kell a félelmes időket megélnünk többé!

Hála a szellemi és testi szabadságért, a békéért, a mindennapi kenyérért, minek ízét nem keseríti meg a rettegés, a félelem!

HÁLA

Hogy fény vagyok

hogy

két karod

boldoggá ölelt

szerelmed

tűéles szikrái új életre sebeznek

tüzüktől

olvad

bennem
a

jég

fémesen kemény napok

hajnalán
s

szürkülő estelén

átléped

bánattáborod

halkan

lebegő

sóhajod

átoson

völgyön

hegyen

kopottas szunnyadó városon

remegek

mikor

szívemhez ér

hogy
neked szép vagyok

hogy

még vagyok

száguldó évek

szigorú létperemén

gondolataid

óvó melegét

ma

is

köszönöm

én.

Hála

Nagy Istenem...

Vers egy ismeretlen év kezdetén, szomorú barátomhoz

Az 

áldás nem 
mindig onnan
és
éppen úgy érkezik
hozzád
ahogyan várod
lehajolsz
vagy
felnézel
s
látod
fényedben pompázó
táguló világod
léted millió apró csodáját
ha
átlépnél rajta
gondold át barátom
élet utad kanyarog
e
arra
mit
kérsz
könyörögsz
sóvárogsz
s
miért
naponta kockára teszed
léted
filléres dolgok
mondd ettől vagy boldog
sors teljesülésed
hála
a
létért
benned
rejlő isteni csoda
dicsérete
tartson meg ma
és
holnap
 gondfelhők
helyett
nézz két kezedre
s
homlokod mögé
rejtett

 kincseidért
gondviselésedet
áldjad.