Már csak lenyomatait találom
tört ágak hintáznak
szirmok szanaszét
a
szétesett világon
küszöbömön
halomban a hárs illatos virága
abrosz repült
s
hullott epertől feketült a járda
bámulom és borzadok
esőből néhány cseppnél többet aligha hozhatott.
Szólt hozzám az éjjel
fülem hallotta még hogy nyílt meg az ég
zúgott
zokogott
kopogott vadul
tépett
rohant
mégsem érintette tudatomat a hang
zuhantam
menekültem
süvítő szél
tetőablakon koppanó eper
lét
valóság
már nem érhetett el
valami bágyadtság
zsibbasztó fáradtság
a
parancsoló erőnek
nem engedelmeskedett.
Hívogatott szelíden egy várva-várt ajándék
álmaimban édes még a játék
futottam hogy elvesszek egy másik világban
viharból gondból már elég
érezzem inkább szerelmed
tüzét
s
rég vágyott melegét.
A valóságba ráncigáló őrjöngő elemek
s
harsogó szelek elől
elbújtam az éj bársony köpenyegébe
hogy
szívem hozzád visszataláljon végre.
