Májusi sóhaj

Kezembe fognám csendesen arcod

régi csodák

nyomait keresve

türkiz tekinteted
lezárta óvatlan pillanatban
a
szétterülő este

halkan suhantál

észrevétlen

szorosan tartott

szorgalmas világod

szétszakadt

vágyak

visszhangoznak bennem

létremények

fülemben kering még

halkuló szavad

megrepedt falként omlanak

elfeledett képek

gyermekmosollyal átszőtt hosszú évek

áldott kincseit idézem

ölelésre nyíló karodban

mindig volt rejtek
sírást csitító szó
mosoly

sziromhullató májusunk tűzét

elmossák a könnyek

szívtitkaimban ringatnálak

újra

míg

sóhajunkban

áttetsző angyallá változol.

Búcsúzom drága barátnőmtől, Ágitól.

Az én májusom

Az én májusom keserű és édes

víg
madárhangos ébredés

korai napfény

kertünkbe téved

simít

virít

nevel

fénylő perceit

sohasem engedem el

aztán

agyamban összeáll a kép

van másik világ

túl
margarétán pihenő zöld bogár

örömén

túl

a

medrébe visszaszelídülő

hatalmas folyó

csillámtükrein

lüktető
sodró

földsárgás

cseppjein

egy másik világ

szívemben
itt

elsóhajtom májusom veszteségeit

arcokat látok

arcaitokat

apám
anyám

barátom

májusi búcsúzásokat

megállított életek sorát

mellkasomhoz hajlik minden szál virág

arcomhoz szorítok feslő szirmokat

hallom búcsúzó

halkuló
szavad

hallok lüktető éles hangokat

szellő játszik

csendíti szélharangomat

pezsdül a lég

könnypárából
szikrázón
ég felé
emelkedik
a
Nap.