December 31. Kívánság és köszönet.

 Meleget tartani

meleget

szívet simítani eleget

adni és kérni

kedvesen

kibogozni szórengetegből mi szól nekem.

Játszani

szólni

és

szeretni

könnyek között is felnevetni

hála

hódolat

 hány de hány ok

hogy

megköszönjem amit kaptam

s

fogadni hittel azt amire vágyok.

Sose kergessek délibábot.

 

 

 

 Meglepetésünk!

Mama gyere játszani!

 

 

Kép és firka... apad.

 A tegnap képe! Déli harangszókor.

Mélység és magasság.

Zászlónk pihen...

Kis öröm is öröm... kilátszik újra a sorompó.

Apad... és lám olvashatok az iszapban egy LÉNA feliratot.
 

Kezdődik....1.

 

Késésben vagyok... majdnem.

Mézesmadzagilag már elkezdődött az akció. Remek, ablak suvickolásra alkalmas polgári lapból értesülhetünk a dolgokról. Előnye legalább, hogy nem környezetkárosító papírra nyomták, mint a Híradót. Objektív informatív ereje, a megjelenés rendszertelensége miatt is a zéró körül mozog.

Nem meglepő módon a neten is beindult a szmájlizás, hiszen mi is kínál "kiválóbb" alkalmat a tudatba/tudatalattiba beszivárgásra, mint az ünnepek ellazító csendessége?! Mosoly, báj, jó szó, idill.

Elkezdődött, vagy abba sem hagyódott - én az utóbbit vélem inkább a KAMPÁNY verbális burjánzása.

Ma még az utolsó morzsáit csipegettem fel reggeli tejszínes, mézes, hosszú kávémhoz a karácsonyi linzer szívecskés barnább változatának. Keserű, kakaós, finom, fanyar narancslekvárral ízesített.- sk. Utolsó puszedli is eltüntetve. Vár még némi csokoládés - eperlekváros torta a hűtőben, azt már csak módjával fogom elmajszolni.

Valójában sósra, savanyúra, keserűre vágyom - valami olyasmire, mint amilyen a cukormáztól mentes valóság.

Ünnep előtt, közben és utána sem hiányoztak a nagy ragyogások, arany, ezüst, girland, egyre kevesebb, natúrból, valódiból egyre több. Érzelmi ráhatásra közéletileg cseppet sem vágyom.

Nos itt mégis érzelmi szíven löttyintés áldozatává válhatok, hacsak nem kóstolok sürgősen a valóság kesernyés ízébe, akarva vagy akaratlanul.

Hogy ne kerülgessem tovább:

Megkezdődött a kínálat felmutatása, szép és kerek, ízléses, aranyos, bársonyos bemutatás másodikánál tartunk - helyi közéletileg.

Nos éppen ebből adódik a késedelmem.

Még az első lírai családi fotó láttán ötlött fel bennem, hogy megfogalmazzak néhány gondolatot.

/A kit érdekel ez a vén hülye - gomb máris megnyomható, s lehet tovább görgetnie annak, aki mázra vágyik. Nekik pusssz./ Mint rövidke, "ünneputólagos" mondataim rávilágítanak - nem vagyok/ s nem voltam mézes mázas típus, legfeljebb, ha az íz nem rugaszkodik el túlságosan a gejl felé.

Immár olyan idők jönnek, ahol túlcsordul a szirup., lehet tapicskolni benne. /Kivéve, ha az ellenlábas/ellenlábasok ostorozására adódik lehetőség, oda vitriolt löttyintenek, pláne boldogasszonyilag./

De elég a gasztromániából.

Térjünk a lényegre:

Kampányice a második bemutatásnál éreztem a késedelmemet, midőn egy számomra kedves, nagyra becsült, dolgos pár fotója villant fel a monitoron. Meg ne bántsam őket, ha mondókámat olvasva személyes sértésnek veszik a szavakat. (Remélem nem.)

Mégis úgy gondolom, hogy az, aki a küzdőtérre lép kell, hogy lássa nem veszélytelen sport a köz iránti tevékenység.

Mely ugyebár nem keverendő össze azzal, amit a jelölteket ajánló képviselő asszony művel.

Szerethető/élhető, vagy valami ilyesmi kisvárosunk kampánykezdete nem sok jót sugall.

Miért is?!

Az önös érdek, mondhatni vágy vezérelt mozgatórugó felülkerekedhet a tényeken.

Lássuk hát a tények néhány darabkáját.

A képviselő-testület tagjainak érteniük kell valamihez saját szakmájuk, munkájuk mellett, meghaladva az átlagember (brrr) ismereteit az adott témában.

Valamelyest tisztában kell lenniük a testületi munka mivoltával.

Az ovális asztal körül született döntések előtt és után IS egyéni felelősség terheli a döntéshozatalban résztvevőt.

Nincs kollektív felelősség - erre legjobb példa maga az alpolgármester asszony, aki az előző ciklusban pénzügyi bizottságot vezetett, de utóbb minden akkori döntést hárított, ha az rontotta az imázsát. Lehetne szólni a még mindig lezáratlan pályázatok százmillióiról, az elfuserált Duna-parttól kezdve, a bölcsődei vergődésig, és még tovább.

Ha egy képviselő egyszer megszavazott valamit, azért felelősséggel tartozik. És az számon is kérhető, ha tetszik, ha nem.

Már pedig vannak elvarratlan szálak, sajna bőségesen. Engem nem győz meg a kamerába rittyentett szó és mosoly - 300 millióilag, útjavításból kifolyólagosan. Megette a fene, ha minden pártpolitikai vizeken való vitorlázás során dől el. Ott ugyanis a jelölt csupán egy bábú, s nem ő fújja a passzátszelet, hanem külső erők örvényében vergődik, emelik és elejtik, kedvük és érdekeik szerint. Példaként az előző polgármester említhető, imádott "Bélánk", akit rajongók csapata vett körül, s fölöttébb rühellte az őszinte szót, a kritikát meg pláne... meg is lett az eredménye.

Most ugyanez a folyamat játszódik. Jelöltállítás - jól átitva mézzel és mázzal... legkevésbé sem számolva azzal a realitással, hogy a polgármesterségre hajtó hölgy tevékenysége sem felelősséget, sem kitartó (nem öncélú) munkát nem jelzett eddig.

Ha valaki azt hiszi, hogy elég ütemesen felemelni a kezeket, az téved. Háttérmaszatolásokat, háttéralkukat láttunk már eleget. Komolyan felkészülést, tudatos munkát, nehéz és kellemetlen döntéseket vállaló személyeket kíván városunk jelene. Ma lélegeztetőgépen vagyunk- többek között az előző ciklusból örökölt terhek okán. Nem elegendő a most elkezdett negédes kampány, s a várható szívmasszázs ahhoz, hogy életre keljen ez az agonizáló település.

Egyéni szimpátiai és érzelmek helyett/mellett - hallgathatnánk a fejünkre is, bár a gondolkodás nem veszélytelen, s olykor 8 napon túl gyógyuló sérüléseket is okozhat.

Mentőövként ajánlhatom többek között a tudatosságot, tájékozódást, s a csalogató szirénhangok elkerülését - már az ókortól ismert, hogy mögöttük zátony leselkedik, áldozataira várva.

Szirénhangilag meglehetősen jól állunk.

 

"Ej-haj, Marika,

Farkast eszik barika."

Lackfitól frissiben.

Víz, fény, öröm...

 

Lotti szól

hajó

hinta

víz

csónak

bot benő

széken nézem

s

integet a nagy hajónak.

 

Mama mondta:

nyuszikát kereste anyukája

Lotti

aggódó arca megmártózik

a

legelső

nyúlfarknyi mese 

minden mondatában.

 

Lotti dúdol

Hinta, palinta, hintázik a Lottika...

 

Lotti

beszél

rajzol

számol

új és új szavakat tanul

és

megfigyel JÓL mindent 

a

táguló gyönyörű világról!  

 

A víz az úr....

 

Ünnepi - vízállásjelentés.

 

2023 december 26.

Nagy és percenként nagyobb

nő 

hömpölyög

hurcolja mocskainkat

mindenféle ócska kacatot

hatalmas törzsek

millió petpalack

ócska lábosok

hordók

útfélre kiöntött cserepek

sodródnak

vagy

megakadnak 

derékig vízben álló fák alatt.

ÁRAD!

Duzzad és szivárog

reszkessenek a gátak

megáll a ma este a komp.

Felhő és nap.

Vízfodrok játszanak

 parton 

utakon

parkban

kertek aljában.

Hoz - visz

mosdat

egyre csak tágul

és

még két méter hiányzik

2013-as utolsó rekordjából.

 

 

A fény felé...

 

 

 

Köd és korom

paroláznak

a

folyó duzzad

itt-ott már bontja a gátat

elsodor kidöntött fákat

kacatok kerülnek a málló partra

vadlúd csapat gágog

a

víz fölött

feketén villanó fürge kormoránok.

 

Leírnám hamar a tárulkozó világot

de

a

grafit még tétovázik.

Messzeségben

fölfelé nyújtózkodó ágak

ott túl

erdők sötétjében még némán várnak

de

szemben éppen a nap sugara hasít

a

föld is sóhajt valamit.

Félelmeink megmerevednek

hátra arc - súgja a bánat

új reggel

új muzsika

új szavak

és

új gyönyörűséges pirkadat.

 

Bíborban ébredő reggel

színe szétömlik  - pirulnak a habok

ünnepi csipkeköntös dísze hull a kétkedő világra

látszanak már az ártéri fehér törzsű nyárak

vén füzek térdig vízben állnak.

 

Vérfoltos éjszakára takaró kerül

eltűnnek az árnyak.

 

Ablakomnál kutató cinegék

magra találnak

 mocorog az élet

szelídült felhők közt szálló

repülők az égre jeleket firkálnak

szemem csodákat kutat

míg

teljes pompájában mindenen fölülemelkedik

a

NAP!

HÓESÉSBEN

 

 

Mint régi mese

mint gyermeki álom

hótakaró csillog a hajnali tájon

puhán

habfehéren

bársony takaró nyújtózkodik az éjben

nincs

ránc

nincs

folt

nincsen sehol piszok

angyali csendben a világ megpihen

fáradtan szuszog.

Egy

pillanatot képzelek 

gyönyörű mesét

hogy

béke van

elhallgatott minden fegyver

könnyhullás után

tűnnek az árnyak

foszlik a sötétség

 szűnnek a harcok

megtisztulnak kormos kezek

fekete arcok

rongy

tűz

rettegés helyett

tisztul a lét

s

minden gyermek párnára

hajthatja fejét.

Megváltásért esdeklő imák

törik át a gonoszság falát

s

fentről a válasz meg is érkezik

 

hull 

hull a hó

s

szívünkben a békesség 

végre megszületik.

Megbuktam...

 

Türelemből elégtelen.

Megint.

Mondtam én, hogy ne menjünk "nagy" helyre bevásárolni, minden megkapható a mi nem olcsó, de helyi boltunkban. Autózni, kocsit tologatni, újabb bacit, vírust, izét fölszedni tíz napos betegség után.

De hapci úrral hiába...

Jó, megadtam magam, egye fene, menjünk, de ha tele pakolja a kosarat, akkor nem én állom a cechet!

Már a megyei jogú város (hm) kedvelt és szép kínálatú hentesüzlete előtt gellert kapott az egyetlen tervem, az hogy ott veszem meg az ünnepi ebédre tervezett levesbe valót. Népek hosszú sora várta, hogy bejuthasson a boltba.

A fenébe, gurulás tovább - várakozásilag sem vagyok jó.

Nagy BOLT - még nincs tömve, elcsípünk egy jó parkolóhelyet. Hurrá, megy itt minden, mint a karikacsapás. Van már kocsi is, juhé!

Első pillantásom a finom gyökérkenyérre esett, ebből veszünk egyet! Már mozdulok is a polc felé, midőn szemembe böknek a számok! 1090 forint!!! Visszahőköltem! A minap még 375 -ért kapható kenyér kb egy év alatt megháromszorozta magát árilag. Ejha! Felvillant bennem a kenyereskosár, mely bár most üresen tátong, mert feldolgoztam a benne lapulókat, de többnyire fél vagy negyed kenyerek dekkolnak benne végítéletre várva. Míg friss a kenyér addig finom - szól nálunk az ítélet, mely meg is határozza a maradékok sorsát - enyészetileg.

Ilyen drága kenyeret én nem veszek! - csattant a hangom és a feszkót enyhítendő máris kerestem egy méltányosabb árfekvésű "egyedet". A válasz azonnal megérkezett - Nekem ez nem kell! - s hapci úr messzebbre tolta a szekerét. Meg is lepődtem a reakción, hiszen ez idáig a favorit a fehér, puha kenyérke volt.

A szikra kipattant, nem részletezem, finoman szólva is nagy tűz lett belőle.

Végül kenyér nélkül távoztunk az üzletből, s ami a kordében volt, azt mind megvehettük volna autózás nélkül is. Visszafelé ismét a hentes felé pillantottam, a sor hossza nem rövidült egy centit sem.

(Ma, ahogy felébredtem sajna fizikai jelei is voltak a tegnapi vízfelkapásnak.)

Hát mondom is magamnak, hogy bejnye! Meg azt is - türelem!

Meg azt is, hogy DE bizony!

Miért a berzenkedés??! Mert nálunk a kenyér szent volt! Nem kihajigálni való! Míg gyerek voltam nem lehetett tíz - húszféle kenyérből válogatni, egyféle 3.60-as kenyér, ha volt, akkor szerencsésen jártunk. (Nosztalgia ügyileg sokan ábrándoznak azokról az időkről. Én cseppet sem hiányolom.)

Nekem a kenyér ma is kincs, s gyakorta eszembe jutnak szüleim. Ahogyan a kenyeret megkeresztelték, s ahogyan anyám a több napos, szikkadt kenyérre is azt mondta, hogy azt szereti. Meg arra is a még régebbi időkből, amikor parányi kislányként nővéremmel és bátyámmal ovális szakajtóban vittük a sütni való kenyeret a pékhez. Micsoda mennyei illat volt. Ma hiába keresgélek memóriámban, hogy melyik utcában volt a pékség, a régi nyíregyházi emlékekre vastagon rátelepedtek az évtizedek.

Nagyon kedvelem a jó kenyeret, a menyemtől és fiamtól kapott vasárnapi kenyérke utolsó morzsáját tegnap reggel fogyasztottam el.

Se kenyér, se béke - ez lett a móka vége.

Kenyértelen napunkból szerencsére nem lett éhenhalás- két db - szintén méregdrága kornspitz (magos barna kifliszerűség) került a friss, kacsazsírban sült hagymás csirkemáj mellé.. melyet hazatérve, a feszkót enyhítendő, gyorsan megsütöttem.

A kiflim harmada megmaradt, azt elrágcsálom majd ma reggelire a teához, a tegnap este sült finom linzer szívecskék egyik sérült, narancs lekvárral ízesített életédesítőjével együtt, hátha megjavulok.😋

És igyekszem a türelem morzsáimat összeszedegetni és pótvizsgázni.

Tudom, tudom nem lesz könnyű.

A fény születése...

 

LÁTOK!

Ma a szakaszokban alvás és az örült álmok éjszakája után, örömmel konstatálom, hogy látok! 

Huss, eltűnt a köd. Kirajzolódnak a túlparti fák, alig-alig halvány pír az ég peremén, és a felhők is valamivel feljebb. Csend és ezüst. Akár verset is írhatnék, de már kismilliószor "megénekeltem" a látványt - a folyó és én - reggel, délben és éjszaka.

S míg nézem a pasztell palettát eszembe jut az elmúlt napok, hetek lenyomata. Mániává vált a  fény. Este a hosszú útról hazaérve, s befordulva a kissé koszos, elhanyagolt közeli utcába zöldes fényparádéra lettem figyelmes, villódzás, tarkaság meg mindenféle izék. Minap a csillaghegyi kanyarban teljesen "nyújorkos" őrület vakította el szememet. Van, aki kisvárosunkban (direkt nem teszek ide semmiféle jelzőt szépészetileg) a fényfüzéreket hiányolja. Hosszú listát firkanthatnék, hogy mi mindennek kellene megelőznie a csillogó girlandok özönét... de minek.

Most, hogy itt szépen tágul a tér, a nagyon halvány derülés belopódzik a fák ágai közé, s a bokrok sűrűjét is elérik hamarosan - elképzelem milyen lenne villódzásra, neon bizgentyűk, füzérerdők vakításában figyelni a valót. 

 

A fény születését...

 

Mondhatni rettenetes.

Nálam még gyertya is alig gyúl, a kályhában már parázslik a fahasáb, és az első madárka megjelenik az ablak előtt, de tova is röppen, s én meg sem tudom állapítani, hogy ki is a korai kosztosom. Gyanúm, hogy kiürült az etető, hiába töltöttem tele tegnap indulás előtt fekete magokkal.

Kutya és macska még csendben, nem hajkurásszák tollasékat. Hamarosan kilépek, hideg van, télhez illő. 

Vonszolom magammal az éjszaka képeit, s igyekszem megfejteni, hogy mit üzent az álom.

Látom ám! 

Néha olyan nehéz látni, belátni, átlátni. Kell hozzá a belső megvilágítás, s utána az erő, hogy a felszín ragyogtatása helyett a mélyben rejlő kincse felhozására törekedjek.

Igyekszem.

Várni kell...

 

 

Gellert kaptam, bejegyzésileg...

Háromnegyedig kész írásom szállt el a semmibe. Nem csoda, hiszen sötét van még, s olykor eltévesztem a billentyűt, gombot, betűt...

Unokás.

Nálunk jártak vasárnap, s engem ismét elbűvölt, hogy milyen ügyes, adekvát szókincse van korához képest mily gazdag a szókincse. Húsz hónaposunk kiválóan bánik a szavakkal! Ragozás stimmel, mindent megértésből jeles. Gyönyörködöm az unokákban és repes a szívem, hogy ügyesek, okosak... mások szerint csupán nagymamai elfogultság, én is tudom, hogy a ma gyermekei mások, mint a tegnapiak. De mégis... 

Lottival együtt aludtunk délután, pontosabban ő aludt az ölemben, én pedig hallgattam szívhangjait, szuszogását két órán át. A nagy csendességben volt időm mindeneket végig gondolni, és kicsit bóbiskolni is. Ám az  unokákkal töltött mézes órák hamar elszállnak! Esteledett, amikor Lottinak kedve támadt a narancsszín fotelben ficeregni, új találmánya, hogyan tud felmászni és leereszkedni, s közeben megpihenni. Izsóka horgolt kendőjével takarózott, de a csipkés virágszegény között kikukucskált a lába, s ez nem tetszett neki, anyája próbálta így, úgy, meg amúgy is betakargatni, de kislányunk nyafarászni kezdett, s egészen jól bele is élte magát. Forgolódott, nyafogott és egyre hangosabban vegzálta anyáját takaróilag. A meleg kályhának támaszkodva figyeltem a turbózódást, s látva, hogy a hangulat fokozódik rászóltam a delikvensre: Nincs cirkusz! Hm... új szó, egy új helyzetben?! Naná, hogy felfigyelt, s mosollyal nyugtázta, eljátszadoztunk egy darabig még, de hamarosan elérkezett a búcsúzás pillanata.

Lotti nehezen alszik el. Ez történt vasárnap este is, míg anyja altatta őt a nap számos esemény zümmögtette, bot benő - várni kell, madarak, dunai kavics dobálás, Zsömle kutya és Cili macska felbukkanása és eltűnése... babák, bárányok, mindenféle mackók, Ágis játékok, meg ki tudja még mi minden hemzsegett a fejében. Anyája úgy fél óra forgolódás után szigorúan rászól: Lotti kész, vége, alvás van. 

Mire Lotti: ANYA NINCSEN CIRKUSZ! NINCSEEEEN! 

Erre a mondatra gondoltam ma reggel a korai ébredéskor. Nincsen cirkusz, nincsen! Nincs sütihegy, ajándékilag a zéró környékén járok, bevásárlásilag szintén. Csend van, cinke megfigyelés, két tepsi süti a tálcán, a legegyszerűbbekből, semmiféle vásárlási láz nem szedi e házban áldozatait. Girlandmentes, halk, gyertyás, citromfű illatú várakozás - advent utolsó napjai.

 

Szegényes karácsony...

Adelman Anna - Szegényes karácsony  - festménye nagy hatással volt rám.

 

Csengőszóra vágyom

angyal

szálljon a magasban

hófehér angyalszárnyon

s

suhanás közben lássam

ahogy

eltűnik csillagok közt 

sötétlő bársony éjszakában

asztalon alma

pár szem dió

szívben reménység

mert

várni jó

vágyni

hangra

szóra

ölelésbe

álomba 

ringatóra.

Csilingelésre vágyom

messze hangzóra

harsanjon a szánon

s

a

lovak patája 

tompán puffanjon a hóban

puha takaróra

s

apám kezére

simítsa arcom

és

úgy súgja

JÓL VAN!

Almára is pirosra kerekre

szorgalmas anyám igyekezetére

ki 

mindet 

mindet fényesre törölgette

piciny gyertyára

aprócska fényre.

Isten sóhajára 

ránk hulló könyörülő tekintetére.

Égő lábbal...

 

Babits Mihály 

 

SZALADVA FÁJÓ TALPAKON

 

"Én csak azt szeretném tudni, mi lesz ezután?

Annyi lángon átláboltunk, annyi vad csudán,

annyi véres kínon, kékes dekadencián

égő lábbal állunk itt az Óperencián."

 

 

Egy vers első versszaka, melyet kb nyolc éve olvastam és posztoltam, mit sem sejtve a nem is oly távoli jövőről. S lám a jövő elérkezett - égő lábbal állunk...

Gyermekként, ha hallottam a világégés borzalmairól önkéntelenül tolult a kérdés: 

DE MIT CSINÁLT A VILÁG KÖZBEN?!

(A kérdésre érkező hivatalos válaszokkal sem boldogultam igazán.) A közeli családból való történetek közül apáméira emlékszem még: Levente csapatot mentett meg a frontra küldéstől. A néhány napra szóló "invitálás" bizonyos kis munkára, ami a mi emlékezetünkben csak málenkij robotként ragadt meg sok embert érintett apám szülővárosában, elmondásából már csak annyira emlékszem, hogy két embert sikerült az összegyűjtöttek közül kimenekítenie...

Több története volt, elenyésznek sajnos emlékezetemben.

Már őszülő fejjel egyszer a tv előtt ülve rémségesen torkon ragadt a való: Amerikai többé-kevésbé szerelmes film, a negyvenes években játszódó történet. A szereplők szeretnek, nem szeretnek, van valami feszkó ortodox, nem ortodox zsidó világban, koktélpartik, életzajlások, egyebek. Kicsinyke agyamban párhuzamosan peregnek az akkori idők európai eseményei: úgy, mint elhurcolások, koncentrációs táborok, satöbbik. Tudom, tudom nem volt facebook, s nem olvashatták percenként a friss híreket, hogy mely táborban esik a hó, hol toporognak éhesen a nyomorultak, hol lövik Dunába az átkelés során saját katonáikat...

Ma, amikor karácsony közeledtével ünnepi díszben ragyog a világ egy része, fénycsodák kápráztatják a vásárokban tolongó népeket, mindent is megvesznek ajándékozás okán, rogyásig a hűtő, nők milliói állnak órákat a tűzhelynél sodrófával a kezükben, habverőt zümmögtetve, mézes-mázat keverve meleg otthonukban.

MA lángban áll a világ, itt a szomszédban, s nem sokkal távolabb. "Jogos" bosszút lihegve népirtás folyik. Mózes kőtáblájáról eltűnt a 10 parancsolat...

ÖLNEK, rabolnak, kívánják a vért, a hatalmat, a gáz mezőket, mindent.

Közben mézeskalácstól illatozó otthonokban harmadik gyertya lángja lobban hamarosan. Üdvözöljük a kisdedet, azt, aki abban a távoli világban született, hogy megváltó legyen. Angyalhaj, aranygirland, műbizgentyűk mindenfelé, környezettudatosság vagy sem, ömlik a pénz. A cifraság megfolytja a kisdedet.

Gyilkos fegyverekre kiszórt milliárdok miatt menekülő gyermekek, ellátás híján életük első napján meghaló csecsemők, zokogó anyák, éhezők, szomjazók, nyomorúságban, rettegésben alig kapnak menedéket, lélegzetet, égő testek, tűzvészen átgázolók...

 

ÉS MIT CSINÁL A VILÁG?

 

Csillogó papírba csomagolja néhány napra az életet...

 

 

 BIMBAGYÁR

December 15 - Megérkezett...

Megérkezett a hajnal

sötét fellegek között

az

ég

angyalnak öltözött

szárnya és keze

mind arany

s

a

folyó fölött

nyújtja át

a

nap legelső sugarát

bíborban születik a ma

angyallal és fellegekkel

s

a

vízben csillogó ezüstös tükrözést

nem viszi el a sodró áradat

susog

míg

marasztalja a ragyogó pirkadatot

s

kérleli

most álljon meg most a pillanat.

Hangjait csak képzelem

megérkezett a reggelem

angyallal

fénnyel

tervekkel

terhekkel

harang kondulással

égi

titkos jelekkel!

December 14...

 

 

 

Anyám tegnap lett volna ... éves, a tőle maradt karácsonyi kaktusz  és a néhány éve meggyökerezett "gyereke" pontosan tudja mikor született, mert erre a napra időzíti a virágbomlást. Ma sütött a nap és rá gondoltam!

Bimbagyár...

 

Kék

ezüst

arany

álmok világában 

álmélkodva járok

csillám és ragyogás

mennyire más

mint

kopott züllött világunk.

Milyen most a távol

hol háború lángol

gyermek zokog

robbanás

gyász

bánat

ki ad szállást

üldözött emberek

meggyötört hadának...

Kezembe veszek egy szépet

mi más lehetne

mint kék

sötét égboltot képzelek

s

megváltó csillagot az ég peremén.

 

Nézem és forgatom

előbukkannak bennem

régi mesék

istálló szagú éjszaka

gyermekkori ábránd

egyszer mindenki gazdag lesz

s

nem lesz többé szegény.

Nézem és forgatom

végül visszateszem

nem kell ma kincs nekem

éjsötét világ bánatában

bombagyárak mélyén

reménység helyett most halál terem.

Üldözés és bánat

éhség és szomjúság

veszett jó dolgában

megkergült a világ.

Elég lesz a szalma

 jászlak menedéke

gyertyák meleg fénye.

 

Kinek kiálthatom hogy meghallja s megértse?!

Elég már a vérből!

Legyen végre béke!!!