PÜNKÖSD

Pünkösd

Kék bársonyát az ég újra kitakarja

fodros felhők gyülekeznek cseppektől terhesen

harsona zeng

éledő szélben

még 

 ma

elidőzik itt e tavaszi lenge szerelem

zöld selymet tép szét a szél

fű

fa

virág

újra s újra

esőre vágyik

esőt remél

lomb hajlik

ág remeg

lepottyanó első korai cseresznye

feketerigó kapja fel a villanóan piros szemet

zizzenő bokor gyíkokat rejteget

játszik velem a lét

ma ismét élénkre festi

kopottá álmodott vágyak ódon keretét

fecskecsapat érkezik

könnyű balett

keringnek szállnak le s fel a folyó felett

édes ez a csend

illat és béke

kegyelemre sóvárgó szívek menedéke

simítom rózsáim szirmát

csipkézett gyűrött levelét

rózsabogár szunyókál

fel nem ébreszthetem

hangya evickél ringató harmat tengeren

égető színek

pünkösd reggelén

mind-mind köszöntenek

megannyi szépség

dicséri teremtőnk alkotó kezét

borús kedvünket elűzi mára

múló májusunk

ünnepi ragyogása.

VARSÁNY

Úgy adódott, hogy az elmúlt 2-3 hétben 6-7- megyét érintve - többnyire autópálya mentesen lehetőségem volt megcsodálni a tavasz szépségét úton, útfélen szerte kis hazánkban.
Tegnap, egy hirtelen ránk zúduló felhőszakadásnak köszönhetően nyakunkba vettük lábunkat, pontosabban tervet módosítva fürgén autóba ültünk, hagyva az eltervezett kerítésjavítást, a szarvasok kitartó próbálkozásának eredményét nem sikerült eltüntetni... kénytelen, kelletlen otthagytuk a szépséges Rónafalut, s a jégeső kopogását hallgatva irányt változtattunk.

Leérve Salgótarjánba már észrevettük, hogy a zuhé követ bennünket, s hiába kanyarodtunk a selymes legelőjű Karancsberény felé a tavaly megcsodált magyar hidegvérű lovak nem legelésztek a domboldalon.
Szaporára fogtuk és a kanyargós úton hamarosan Szécsénybe jutottunk.
Meglepetés! - mondta a fafaragó és a kormányt balra kanyarította.
- Mutatok én olyat, de olyat...!
Nem soká kellett várnom a csodára.
4-5 kilométer a zöldellő dombok, völgyek között és már táthattam is a számat.
Varsány - a kb 1600 lakosú nógrádi kistelepülés messze van a főutaktól, a fejlett világtól.
Ahogy mondani szokták az Isten háta mögött!
DE!
Én inkább azt gondolom, hogy az Isten tenyerén!

Nem tudom, hogy Kanyó Judit polgármester mióta ül a polgármesteri székben, azt azonban az első pillanatban látni lehet, hogy vezeti, irányítja a várost!
Költségvetésük talán 300 - 400 millió között mozoghat, mégis mindenfelé építkezés, fejlődés, gyarapodás látszik.
Szegregáció felszámolására szolgáló pályázat, palóc program, s ki tudja még mi minden az, amivel jól sáfárkodva szépülnek. A jó ízlést sem mellőzve teszik napról napra a dolgukat az ott élők.
Eddig is szívem csücske volt Nógrád megye, de most már a sárga irigység is fészkelődik benne.
Pláne, amikor este hazatérve végig tekintek a mi gazos, gondozatlan "belvárosunkon", azután pedig a 250 milliós dunai romhalmazra vetem tekintetem.
Csak kertünkbe érve vigasztalódom meg, ahol buja zöld lombok közt megcsillan a Duna, madárdal szól és a fűszálon, virágkehelyben esőcseppek remegnek.

Nézzük hát a képeket, hogyan telnek az évek Varsányban, hogyan őrzik meg a palóc hagyományt, a nyomor ellen hogyan küzdenek, s miként töltik meg szépséggel buzgón, igényesen a falusi életet!

PILLANATKÉP

Roskad a fénytől ez a reggel

lombok zöldje tombolva fest a lomha folyóra mohaszín árnyakat

feledjük az éjszaka súlyát s a kibogozhatatlan álmokat

vékony fonál szőtt hálót nekem

veszteség volt vagy győzelem

felfejteni minek  úgysem érthetem

csak

nézem

nézem

a

nyárfahabos vizet s ahogy egy éhes madár a nedves fűben tipeg

ringó ágak intenek az ébredő világnak

habfehér sirályok messzeségben szállnak

május végi hosszúra nyúlt vakáció

így

is

jó

aprócska fehér pille libben s tűnik el

fut az idő feledni kell

pillanatkép

zöld rebbenéssel érkezik a szél

fáradt terhét cipelő felleg fakul

itt már nem a csend az úr

madarak röppennek fel

parányi test gyümölcsöt csippent a cseresznyefáról

virágtenger

sárgából

fehérből

és

sóhajos lilából

tenyérnyi helyet keres a nap hogy nevessen

ezt

a

korai órát így is úgy is szeressem

 sugaras melege

vállamon remeg

nekünk küld milliónyi boldogságjelet

nyurga íriszek

tavaszi csodák

feketerigó billeg kerítésünk vén akác oszlopán

kertemet füttyjel hasítja szét

szédületes metsző hang

élni

jó

élni

szép

tüskés bogáncsok között cikkanó fény útra csábít

csillanó tótükörben  álmos béka ásít

alszanak még az aranyhalak

tavirózsák vörösesbarnán terpeszkedő vaskos levelei alatt.

 (Emléknap - május 26.)

Kukucskáló

Belestem a kertbe...
Zsömle kutya csodálkozott is nagyon rajtam, hogy a kerítés túloldaláról fényképezek, hiszen együtt szoktunk kinézni a partfalra.
A fák oly nagyok már, hogy szinte égig ér a négy hárs.
Új feladat... a fenyő alatt kivágott rész, meténg rozsda miatti kopaszság "felszámolása".
Három-négy tűztövis unta meg a földi létet, és egy nagyon szép borbolya száradt ki tavaszra - pótlásukról gondolkodom. (Meg arról, hogy fogok a tüskés bokrokon átbújva kigazolni.)
És azon töprengek, hogy a magról nőtt sárgabarack sorsa mi legyen. Gyümölcséhez még nem nagyon volt szerencsénk, az idei termés jó részét már leverte a viharos szél... Talán 10 kis zöld barack maradt...
Tavaly poloskafészek volt.
Mi legyen vele?!
A partoldal havonta levágatva, szemetet összeszedtem.

Vajon mi indítja az ismeretlen elkövetőt, hogy üres üdítős üvegét a rézsűbe hajítsa?!
Csupa talány az élet!

Megérdemeljük?

Gyönyörű itt!
Vadregényes, írhatnám, hogy tüneményes.

Tombol a tavasz, zümmögnek a méhek.
Az élet nem áll meg, ébred és éled.
Pipacsok, margaréták, hulló akácvirágok.
Elvadult bokrok, burjánzó zöld, a víz fölött messzire látok.
Vadrózsák, és szelídek.
Minden, minden zengő életdicséret.
Zúg, zeng a Duna, hajók le, s fel. 
Csónak.
Horgászok.
Hódok nyoma.
Illat kavalkád.
Az egész gyönyörűség isteni létkupola.

S akkor az ember nyoma is elém kerül.
Palackok, pecakellék, vödör, műanyag szemeteslapát, szemét, szemét, mit emberi kéz szanaszét dobált.
Nézem a kéken dúdoló Dunát, nézem a csillámló habokat.
Forrás, nefelejcs, karcsú, nyújtózkodó virágok.
Idilli a perc, a pillanat.
Csak a mocsok, csak az ne lenne.
Pihenőt kapott a föld, az ember észre térhetne végre benne.

AZ EMBER NYOMA, HA EGYÁLTALÁN ANNAK TEKINTHETŐ AZ ILLETŐ, AZ ILLETŐK...

Tizenegy év...

 Amikor a rózsákra nézek, vagy az írisz selymében gyönyörködve megállok, magam előtt a virágok mellett gyakran még arcokat is látok.
Az arc többnyire tiéd Mama!
És tőled való a törekvés is, hogy szép legyen.
Te plántáltad belém a rácsodálkozás képességét. A mindig lehet jobban, szebben gondosságával, de nehéz volt felvenni a versenyt, szinte lehetetlen.
Citromfű teát kortyolsz kint a kertben és madarak, bogarak, lepkék röptét nézed. Néha hallom a muzsikát, amit sodort a szél kertedben.
Vagy újság lapja zizzen, könyveké, miket olvastál, hogy bölcsebb legyél.
Ó jaj!
Milyen nehéz a múlt időről írni, elfogadni az elmúlást.
Könny és mosoly keveredik, hisz mindenféle génjeid élnek bennem, bennünk tovább.
A nem szeretem, de mégis tőled valótól, az örömmel eltöltő felismerésekig... Ez is tőled van Mama!
Május van, rózsák fakadnak, az utolsó kis sárga tulipán megbújik egy bokor tövében.
Madarak csicseregnek.
Méhek gyűjtik szorgalmasan zsályák mély kelyhéből a port.
Szorgalmasak, mint te voltál!
Ezt a napot választottad a búcsúzásra. 
Tavasz a kedvenc hónapom - mondtad.
Most a legszebb napokba is bánat vegyül, mert árván hagytatok
bennünket mindketten, egymás után.
Tizenegy éve már, s mosolyodra most is vágyakozom.