Partfal


Szabad szemmel szeretném írni ezt a blogot, szememben néha mégis akadnak porszemek, melyek látásomat elhomályosítják. Lehet, lehet, hogy ez csak múló állapot nem vagyok más Uram, csak esendő földi vándorod!

2019. szeptember 5., csütörtök

Nézz vissza... 2019. (1.)

 


Pókok
beszövik
ablakomat
míg
visszaidézem
a
legszebbik 
nyarat

mert
mind
legszebb
ami
múlik
kertem
aljába
fázós
csiga
bújik

őszirózsák
pompája
izgató
bimbót
rejt
a
kis
kerti
nem
nyílik
ki
kevés
már
a
nap
tündérrózsáim
elalszanak

résnyire
nyitott
ablakon
friss
fuvallat
borzongat

hagyom
 
lepkét
ringat
valahol
a
virágszirom.
                                   






2019. szeptember 4., szerda

Ősz felé...



Ősz felé


Kopott kövek
kanyar
jobbra nagy fordulat
egy
villanásra hátra nézek
meglátom messzi arcodat
vagy
inkább
hozzád képzelem
míg
rég látott alakod feltűnik hirtelen
görbül az út
romos falak
rossz kerítés
takarnak el
szemhéjam alá űz a gondolat
megszorulnak a szavak
szívem mégis hevesebben ver
hogy
hálát adjak érted
elég egy pillanat
eltűnsz míg röpke sóhaj belőlem felfakad

villanásnyi idő csupán
aztán
végig nézek az okker szegélyű
lustán ballagó Dunán

ladik billeg
nagy az aszály
borongós
fakuló csókkal búcsúzik a nyár
s
egy
kisfiú a sekély vízben bátran lépked
maréknyi kavicsot a felhabzó folyóba
gondtalanul
dúdolva
dobál...


2019. augusztus 5., hétfő

Sziromrobbanás...


Felrobban a nyár
tenyérnyi szirmokat  csókol a pillanat
éhes a hajnal
mohón mindent felfal
tüskés fények égetnek
egekbe szökik a láz
bokrok és fák
alatt
szirmok szomjasan hullanak
új
színt mázol arcára lassan 
lustán a világ
pókháló ezüstje villan
erős a szál

árnyak
suhannak
szívemet méricskélő illat remeg
noszogat
sürget
keresselek 

villanófények
idéznek
ostobán
temetettnek hitt nyarakat 

elhagytál és elhagytalak
évtizedek múltak itt bukdácsol bennem mégis a szó

szerettelek
súgtad
szótlan magányod ma is felsebez
arcodon - ha látlak - nincs más csak a bánat
pengés fájdalom szürkén tapad
 hiába
szólnék
nem érnek el a hozzád hajló szavak

kezed a vállamon ma is kísér

megáll a perc
s
az
első sárgult levél már földet is ér
ősz szökik kertembe óvatlanul
s
egy
eltévedt
könnycsepp csendben
elveszetten
kézfejemre hull...

2019. július 30., kedd

CUKORKA



Cukorka
selyem papírba csomagolt szeszély
nevet
vagy
sír
arcáról el nem tűnik akkor sem a fény
de
ha
megérkezik a ború
a
zápor
reszketve menekülnénk a gyarló világból

átgázol szívemen százszor a gondolat
anyámat idézi a  könnyű mozdulat
libben
lebben
nevet
bajodat mellette számba sem veheted
ugye nem gondolod
mondja
s
puszival búcsúzik
ha
indulni kell
arcomat kezébe szorítja
úgy ölel
kedve változó akár a hullámzó tenger

ujjai
között
papír zizeg
ceruza gurul
rajzain
a
nagy
hohohó horgász nem kerül pácba
halacska mindig akad fénylő horgára

rolleren száguld ami természetesen lila
 
feladat
nincs amit nem sikerül megoldania
 szigorú ha kell máskor meg édes
mosolya selyem
szíve sohasem kérges
segít
kacag
míg lemegy a nap
s
ha
elérkezik az óra
ágyba bújik
ezer meg egy új mesére várva

méééég
egy
(két, három...)
mesét
kérve
követelve
vágyva
suhan ezüst szálon
billenő
felfénylő
álmodott világába...

 
 
 
(Lenci vers...)
 

MINDEN JÓ!!!


Simít az emlék
itt
mocorogtál nemrég
a
hálózsák zizzent százszor
kilépve az álomvilágból
takartalak
éjjel
talán kettő lehetett
mikor
halkan feltetted kérdésedet
 
adna valaki egy pohár italt
?
 
vizet kortyoltál szádhoz tartott pohárból
álmaidban távol jártál
távol
talán gólt rúgtál éppen
kék-sárga mezben
valami távoli pályán vagy réten
taci
mondtad
valaha
nevetve
s
kergeted a labdát azóta is reggel délben este
kedved töretlen
ömlenek a gólok
 
hunyorítasz
mosolyod
reggelem aranyozza
kezed a telefont mohón elorozza
 
Mama
kódodat add meg máris vagy legalább tartsd ide az ujjadat
jól jönne most az ujjlenyomat
mert
játszanék
egyet
kettőt
esetleg
hármat
bármennyit
amihez kedvem támad

kacagsz
derűs csapataid vesztésre sosem állnak
minden jó
kiáltod
s
zuhogó
ömlő
esőben
táncolva
két karod  az ég felé kitárod...

(A homály nem véletlen. Esett, mintha dézsából öntötték volna...)

RADÍR AZ ÁGY ALATT

 
 
Radír az ágy alatt...

Felkelt a nap
megvillan egy radír az ágy alatt
az
asztalon szerteszét
papír
gyöngy
karika
tegnapunk tarka lenyomata
ma
csend fogad
nincs senki sem itt
ki szedi össze
ki teszi helyére el
a
cetlikért asztal alá le ki térdepel

de
hol és merre is lehet az a  hely
ahol
papír
radír
gyöngy
drót
tárcsa
nem vágyik újabb kirándulásra
szatén zsinórok
szépek
színesek
sóvárogva várják az érkezésed
fecnik
cérnák
ollók
madzagok
várják az újabb holnapot
és
irigykedve
vágyva
gondolnak az egyetlen szürke gurigára mert neki sikerült
és
táskád mélyére került
új életre készen
vitted bátran vígan és merészen
remélve  hogy apa most nem veszi észre
s
nem
kérdezi
lázadó gyermekét választ remélve

Lili minek ez itt minek ????
ezer gurigához minek még plusz egy?!!
 
 
(Vers(ike) névnapos unokám, Lilianna Sára számára...)
 

2019. július 14., vasárnap

Álomutazás

 
Azt kérdezted tőlem szoktam e álmodni?!
Néha igen, de nem mindig emlékszem kusza álmaimra. Most jutott eszembe, hogy leginkább utazás előtt keresnek fel az álmok, lekésett vonatok, nem talált ajtók, ismeretlen arcok jelzik az utazás előtti izgalmat.
 
Képzeld!
Álmodtam az éjszaka!
Nem is csoda, hisz utazni fogok. Bőröndöm útra készen, ami egészen rendkívüli tőlem, hisz általában az utolsó órákban, sebtében pakolom be ruháimat.
De most nem!
Most előre átnéztem, kimostam, majd tegnap kivasaltam mindent. Színharmónia, praktikum, időjárás előrejelzés, s a többi...
A bőrönd tele, lezárva. De vajon kell-e 5-6 pántos póló, elég-e 1 kardigán és egy sportos pulóver?! Az út ezúttal sem az óperenciás tengeren túlra vezet, néhány nap lesz csupán, tavaly felfedezett szerelmemet keresem fel.
Azúr tavat, türkiz szalagú folyót, hömpölygő vizű forrást, hófoltos hegyet, és a tengert!
Kis üvegbe pálinkát csorgattam a hordóból, néhány korty reggeli előtt sosem árthat, egy alma, néhány kocka csokoládé, s pár szem keksz az éjszakai útra, talán elég.
Átnéztem a pipere táskát, ki ne felejtsem a kedvenc rúzsomat, a szemceruza hegye tartson ki egész héten át, ha már a gyógyszerem kevés lesz... mert elfelejtettem megnézni, hogy hány darab, lábfájdulás elleni van még a dobozban.
Esőkabátom elégtelenre vizsgázott a varasdi felhőszakadásban, így kopottas "kampánykabátocskámat" éri az a megtiszteltetés, hogy elkísérhet.
Egy szóval útra kész vagyok!
Hajamból az ősz hajszálak eltűntek, minden porcikám rendben... mehetek.
Csakhogy az agy és az ágy másként látta a dolgot:

Idegen helyről indultam, a szálláson feledve a pipere táskát, pedig anélkül hogyan lenne velem a kedvenc narancs és a szépséges rózsaszín rúzs - nagy gond ez az álomban útra indulónak.
S a busz?
Valami fura jószág!
Hiába tudatta velem tegnap az idegenvezető, hogy kilencedik sor jobbra - nem a buszsofőr oldalán, s hogy egyedül leszek két ülésen!!!
Ez a busz? Hisz nincs is rajta kilenc sor! Egy sorban három-három ülés van. És van neki nyitott emelete is, fura fakorlátokkal (itt úszott be valószínűleg a plitvicei korlátsor...) A mellém letelepedő, kissé nyiszlett idős úr furcsa barna bőrtáskával érkezett. És! Cigarettára gyújt, a padlóra dobva a csikket! De hisz a buszon dohányozni nem lehet!!! Arrébb húzódom, amikor hozzám ér, kettőnk közé rakva pakkomat.
S az álom hömpölyög tovább, most már csak morzsái villannak fel.
Elindulunk, az üres helyekre harsogó utasok szállnak még fel valahol...
 
Alszom.
Álmodok.
Szoktam álmodni?
Igen!!!
Zafír, smaragd, ében, türkiz meséket!
Hegy, tó, folyó, tenger! Kedves arcok, érdekes emberek!
Tudom, hogy várnak ott!
Mosolyok, ízek, illatok!

Korán van még...
Átnézem a bőröndömet újra, s az egyik spagetti pántos helyett hosszú ujjú fehéret teszek!!!
 
 

2019. július 13., szombat

Az óperencián innen... 5. Varasd

Hömpölygött a víz...
Átáztunk teljesen, de néhányan lelkesen csak végig futottunk utcáin, terein..

Varasd A barokk városa

Mi csupán töredékét láttuk szépségeinek, néhány fotó őrzi meg számomra a bájt, s a kellemet - bugyogó vízben ugrálva, masinát áztatva készültek az én emlékeim.




















Talán még egyszer visszatérhetek, s nem a benzinkúti kávézóban, hanem Varasd belvárosában kortyolhatom el a felmelegítő, forró italt.

Az óperencián innen... 4. ZÁGRÁB

Egyszer csak ott álltam a főtéren. Sosem gondoltam, nem vágytam, s nem kerestem az utat arrafelé... és mégis eljött az ideje. Bármerre néztem, bárhová léptem ott volt a közös múlt, a közös történelem. Néhány órára kinyíltak kapuk, kitárultak ablakok, hallgattam a harangokat, a fel-felhangzó zenét. Egy megviselt arcú férfi énekelt a Szent György szobor melletti lépcsősoron, idegen hangok, szavak töltötték be a teret, de a dallam a szívemig ért... Tarka virágok közt álló katedrálisra tekintve néztem Szent István és Szent László szobrát ég felé magasodó tornyok között. Lengyel zarándokok miséje volt odabent. Köszöntsétek egymást a béke jelével - mondták. Kezet fogtak. Én meg porszem utazó gyertyát gyújtottam, imát mondtam szeretteimért. Egy város, mely harcok, háborúk, földrengések után is él, lüktet és mosolyra fakaszt.
Zágráb.

Öreg kapuk, régi házak, málló vakolat - néhány óra, néhány évszázad szállt el szinte egy pillanat alatt...