Piros bogyó vére hull
megbarnult levélre
magvakat kutató fekete rigó
aprócska a lépte
pókhálók között
lobban még a láng
muskátli szirma égő piros
törékeny száron billeg az árva
nyármese igézet minden villanása.
Még és már
az
idő mindent összekuszál.
Egy
pillanat
s
ázott levelek súrolják a földet
gyorsan elkészül az őszi tarka szőnyeg
gyertyavirág világít
fehér tünemény
megannyi szín csábít
állj meg
és
szippants elmúlás boldogságot
egy
szemvillanásnyit.
Cseppek csorognak
aprócska patakokba fúl a csigabánat
szomorú kórók
gyémántos nyakláncban
utolsó táncot járnak.
Kavalkád ez itt.
Hársunk már nem vitézkedik
hallgatja az őszi szél
zsongító dalait
nem soká késik a válasz
sárga levelek zuhannak
búcsúzó lepkék rózsámon hintáznak
eltévedt reménysugár
álmos fák ágain át felénk kukucskál
festék csurran
vérvörös
kitart a parázsló szömörce
még nem vetkezik
csapodár szelek hiába kérlelik
kacéran kínálja tűzfoltos ágait.
Folyóban haltest villan
kormorán bukik a mélybe
kinézte áldozatait
ezüstös zsákmánnyal telt meg a csőre.
Kék eget álmodó csónak ringatózik
s
míg lassanként vízzel csordultig megtelik
magát faggatja:
Mi lesz velem?
Talán mindennek vége itt?!
Hiába a sóhaj - válasz nem érkezik.
