Megyünk... - élet vagy halál...

 Megyünk, azaz csak mennénk, hol kúszunk, hol mászunk, jól tudva természetesen, hogy az erdő nem sétatér. De szeméttelep, pusztulat? Biodiverzitás lenne az, amit látunk?

Kell a kidőlt fa, mert fontos része a biológiai folyamatoknak!  Kell a hód is, mert kell...

De ki tekinti át a laikus számára is szembeötlő összhatást?!  Teljesen dilettánsként nézem a tájat. Morzsányi tudásommal figyelem e part néhány éves életét,  pontosabban halódását. Közben szerényen gondolok vissza az érettségi vizsgára, ahol a bizonyítványomba biológiából az ötös belekerült, pedig nem voltam, nem vagyok rá érdemes. Most azonban némi kis törlesztésre van lehetőségem... jobb későn, mint soha. Karanténos világban és emberkerülőben tett hosszú utaimon figyelem az elképesztő változásokat. Az ártéri erdő rohamos pusztulását csak az nem látja, akit nem érdekel a varázslatos természet.

Számolgatom a lehetséges okokat. 

Az első - és legnagyobb kártevő az a vegyi üzem, mely településünk határában ontja mérgeit. Elvonszolni innen nem lehet, ez nyilvánvaló, de környezettudatosabbá tenni működését esetleg?!

Második - az ember, ki mocskát szanaszét szórja, mindenfelé jeleket hagyva maga után, parton szétszórva, vagy éppen hajóról a folyóba dobva hulladékait.

Harmadik - az invazív fajok - az őrült szaporodása, a paraziták terjedése.  Cserjés gyalogakác (Amorpha fruticosa), fagyöngy, stb.

Negyedikként - a vastag, egymásra torlódó hordalék réteg, a rengeteg uszadékfa, mely az új egyedek fejlődését megakadályozza.

Ötödik - a robbanásszerűen szaporodó hódok. 

Bizonyára a tudós elmék még több tényezőt tudnának találni a gyorsuló pusztulást vizsgálva. 

/Pl - Fehér lepedék üli meg a csépi dunai ágnál a fákat..., krétapor szerű, s emellett a zuzmók is vastagodnak az ágakon, alig van már ott élő fa. Megérne egy alapos tanulmányt a látvány, mert engem egyáltalán nem nyugtat meg az a vélekedés, hogy ez így van rendjén./ 

Mind több gyorsan szaporodó növénnyel "gazdagodunk". - Inváziós növényfajok... - el kellene oszlatni azt a tévhitet, hogy minden "ZŐD" hasznos a part környékén, s hogy az erdő majd megvédi magát. Látva a liánok fojtogató szorításában pusztuló fákat kétséges, hogy az utóbbiak kerülnének ki e birkózásból győztesen, az erdei iszalag, vagy a borostyán szaporán teszi a "dolgát".

Amikor "megyünk" erőm szerint próbálok néhány fát a borostyántól, a liánoktól megszabadítani - napi jó cselekedeteimről tudom, hogy cseppek csupán a tengerben, mégis próbálkozom. 

Egészségünkért! - Fotókat az elmúlt egy hónap alatt készült több tucatból választottam, most kizárólag az elrettentőek kerülnek bemutatásra, azoknak is csupán csekély hányada.

Az "útvonal" - Ercsitől Százhalombatta felé a Hosszúvölgyig, illetve a szigetújfalusi révtől kb 5 km-s körzetben a túlsó parton, a Baller tóig, fölfelé pedig a csépi kis félszigetig.

 

Megyünk!

Kérdés, hogy az élet, vagy a halál felé?!

 

Megyünk. - Tanuljunk virágul. 3.

 Megérkeztek a tavaszi szép napok, s ha marad energia a délelőtti kertezés után, hát megyünk. 

Újabb virágot tanultam. Már találkoztunk egyszer, évekkel ezelőtt a szigetújfalusi úton bandukolva, láttam egy kb méternyi hosszú telepet. Azóta is keresem, mert nagyon meglepő látvány volt, feltehetően az útjavítás áldozatává vált. Pénteki menésünkön jó szemű útitársam rákérdezett ez meg mi lehet?! Bevallom fogalmam sem volt a nevéről, így a "zöldekkel" szorosabb kapcsolatot ápoló, nagy tudású ifjúnak elküldtem a fotót, és máris jött a válasz:

KÓNYA VICSORGÓ!

Micsoda?! Vajon ki és miért illette ezt a kis növényt ilyen fura névvel?! Ott lapul az ártéri erdőben és nem is igaz, hogy vicsorog.

Azaz de! Mert, hogy pótoljam csekély botanikai tudásomat gyorsan utánanéztem a kis drágának...

 Parazita buli

" - Élősködő növényeknek azokat a fajokat nevezzük, amelyek tápanyagaik legalább egy részét közvetlenül más élő növényekből nyerik. A félélősködő vagy hemiparazita fajok képesek fotoszintézisre, amelyhez a szervetlen tápanyagokat a gazdától szívják el, majd ők maguk alakítják tovább szerves vegyületekké. Ilyenek a szemvidítófű- (Euphrasia), a kakascímer- (Rhinanthus) és a fagyöngyfajok (Loranthus, Viscum). A teljes élősködők vagy holoparaziták egyáltalán nem állítanak elő szervesanyagot, nem fotoszintentizálnak, mert a szerves vegyületeket is a gazdanövénytől vonják el. Mivel nem fotoszintetizálnak, klorofillra nincs szükségük - nincs is nekik zöld növényi részük. Ilyenek például az arankák (Cuscuta), a szádorgók (Orobanche) és a vicsorogó (Lathraea squamaria)." 

hraea squamaria

"Más neve(i): vicsorgó, farontó, fogacsán, alattomos fogocsán, rejtekfű, pikkelyes farontó, rejtekvirág
A kónya vicsorgó az ajakosvirágúak rendjébe, ezen belül a vajvirágfélék családjába tartozó faj. Honos D-Eurázsiában, évelő, bükk, gyertyán és mogyoró gyökerén élősködik. A Középhegységben elég gyakori, üde gyertyán- és bükkelegyes erdőkben. Tömzsi, hajlott szárán csak pikkelylevelek láthatóak. Az egész növény klorofill nélküli, rózsaszín vagy fehér, húsos, kissé viaszosnak tűnő. Virágai ugyanilyen színűek. A virágzás előrehaladtával a virágok fakóbbak lesznek, a szár pedig kiegyenesedik Föld alatti vastag rizómája barna, rajta több hajtással. Üde erdők fafajainak gyökerén élősködik: bükkön, gyertyánon, mogyorón. Árnyékos, nedves talajú erdőkben virágzik március - május hónapokban. Termése tok termés."

 Azt is megtudhatjuk, hogy mérgező növény, s a neve egyesek szerint azért "vicsorgó". mert vicsorgó fogsorra hasonló... hát nem tudom. Mindenesetre parazita, a fa gyökeréből vonja el a tápanyagot.

 

 

LESZ MÉG NYÁR

 

Versválasz egy nyári pillanatra...

 

Lesz még nyár

súgod s kezed mozdul

hajamba borzolsz

szélnél is bolondabbul

lesz még tűz

láng

szerelem

forróság zuhog át didergő szíveken

és

lesz még mámor

bort kortyolunk bíborszín pohárból

lesz még pipacs a messzi réteken

kérlellek és te végre el is jössz velem

együtt nézzük ahogyan a selymek

pírt ontanak

s

a

szélben meglibbennek

és

lesz majd egyszer

mindennek vége is

de

addig

ülj le mellém

szeretni taníts

hitesd el velem

van még közös út

míg a tágas réteken a földi lét

összes gyűrt szirma a semmibe lehull

te

véges-végig

megmaradsz nekem

egy csendes percben

az

alkony lesz köröttünk az úr.

 

 

Virágvasárnap.

  

^"1Ha tehát van vigasztalás Krisztusban, ha van szeretetből fakadó figyelmeztetés, ha van közösség a Lélekben, ha van irgalom és könyörület, ²akkor tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy ugyanazt akarjátok: ugyanaz a szeretet legyen bennetek, egyet akarva ugyanarra törekedjetek. ³Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; ⁴és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is. ⁵Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt: ⁶mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, ⁷hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; ⁸megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. ⁹Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, ¹⁰hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké; ¹¹és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére." / Pál levele a filippiekhez 2./

 

 

Megyünk. - Tanuljunk virágul. 2.

 Fel kell gyorsulnom, hisz egyre-másra bújnak elő és bontogatják szirmaikat a "versenyzők".

 

Ki ő, ki ő - kérdezgettük, az erdei ösvény kanyarulatában megpillantva?! 

Most már tudom:
"A martilapu az őszirózsafélék családjába tartozó, kora tavasszal, még levéltelen állapotban sárgán virító, nagy levelű gyógynövény. A légzőszervi betegségek elsőrangú gyógyszere." /Tussilago farfara, Fészkesvirágzatúak családjába tartozó növény. Hazánkban is honos ősidők óta ismert gyógynövény, a világ legrégebbi köhögéscsillapítója./

Itt még semmi lapuféle formája nincs, de ami késik nem múlik, levelei is lesznek, méghozzá elég nagyok, s a herbáriában is rábukkanhatunk, szárított formában. Hogy én visszatalálok - e hozzá, hogy levelesen is bemutassam, azt nem ígérhetem, olyan kis eldugott ösvényen leltem rá az egyetlen tőre.

Érdemes olvasgatni róla... 

Népies nevén: szattyú, farkastalpfű, körömfű, szamárlapú, kisédeslapú, s ki tudja még miféle neveken illetik, az ókorban pipából is füstölték leveleit.

És ezerrel berobbannak a sárgák március közepén, feszt számolgatom a szirmokat, tökéletes polírozás, zsírfényű levelek, még a kétkedő napocska is hasra esik rajtuk.

Salátaboglárka - szintúgy az ártéri erdőben fotózva  - költözik a csillagvirágok mellé és az "enyém színek" kék - sárga - tökéletes szépséget alkotnak együtt.

 "A salátaboglárka vagy nyugati salátaboglárka (Ficaria verna korábban, Ranunculus ficaria) a boglárkavirágúak (Ranunculales) rendjébe, ezen belül a boglárkafélék (Ranunculaceae) családjába tartozó faj. Eurázsiában és Észak-Afrikában őshonos, de sokfelé, az USA-ba is behurcolták. 

Napsárga, 2–3 cm átmérőjű virágainak három–öt, ritkábban akár hét elliptikus csészelevele van. A sziromlevelek száma 8–12, keskeny elliptikusak, tompák, színük a középsárgától a sötétsárgáig változik (fiatalon élénkebb, később kifakul). A virágban sok porzó- és számos termőlevél fejlődik.

 Dombvidéki és hegyvidéki nedves réteken, sövényekben, a ritkás és nedves lombos erdőkben, patakok mellett fordul elő, sokszor tömegesen.

Nos nekem a ritkább előfordulás jutott, mert az erdőben találkoztunk, de itthon a kertemben is elszaporodott valahogy az orgonabokor alatt.

Mindannyiszor megszámolom szirmait, de kiokosodtam - többféle van, így a sziromszám is változik.

 

 "Virágzás előtt szedett fiatal leveleit (amelyek még nem tartalmazzák a bőrt és nyálkahártyát izgató protoanemonint) és virágait is salátának eszik. A középkori izlandi mindennapokban zöldség helyett fogyasztották skorbut ellen.^[1] A népi gyógyászatban is skorbut és krónikus bőrpanaszok ellen alkalmazták. A megvastagodott gyökerek nedve szemölcs ellen használható. A homeopátia aranyér kezelésére használja." (Wikipédia)

S ha még behatóbban szeretnénk e szerény és szép nevekkel illetett virággal megismerkedni olvashatunk róla itt is: 

Arannyal versengő!!! 

Ugye milyen szép és találó nevet adtak neki eleink, hisz éppen úgy csillan meg rajta a kora tavaszi napsugár, mintha arany lapulna a bokrok alatt!

Na ja, ez itt az ibolya!

Kétségtelenül ez az a virág, melyet mindenki ismer. Mert szép, mert illatos, mert színe vonzza a téli szürkeség után színekre vágyó tekintetünket. Egy kép erejéig csaltam most, mert a kertemben készült, hisz itt a napos partoldalon sokkal hamarabb kivirul a drága kis növény. De már az erdőben is található és finom illata semmivel sem téveszthető össze. Tegnap például mélylilára bukkantunk az erdőben. A kerti áskálódás közben pedig szelíd kis fehér ibolyákra lettem figyelmes, a kerítés drótja közé keveredve, a legmostohább helyen is elszaporodtak.

De mit kell tudnunk az ibolyákról?!

Wp:
"Az ibolya (Viola) az ibolyafélék családjának névadó és egyben legnagyobb nemzetsége mintegy négyszázötven fajjal.(Egyéb helyeken 500-ról olvastam.) Fajai megtalálhatók minden trópusi és szubtrópusi területen, emellett az északi és a déli mérsékelt égövbe is benyomulnak – dél felé egészen a Tűzföldig, Dél-Afrikáig és Új-Zélandig. Az Andokban megtelepedett fajok némelyike 4600 méterig is felkapaszkodik. Az illatos ibolya virágából Dél-Franciaországban és Olaszországban olajat sajtolnak, kimondottan illatszeripari célokra termesztik. Az ibolyavirág-olaj az egyik legdrágább illatszer alapanyag. Ugyanennek a fajnak a leveleiből párolják le az ibolyalevél-olajat – 20 g tiszta olaj körülbelül 1 tonna levélből állítható elő. Az egyik, Új-Guineában termő faj leveleit sebek gyógyítására használják. A V. verucunda leveleit Kínában főzeléknövénynek termesztették."

 És! Amire magunktól is rájövünk... szoros rokonságban áll az árvácskával! Számtalan költőt, festőt, muzsikust megihlető "megjelenéseinek" se szeri, se száma... Megemlítem még, hogy az ibolya a porcelánfestészetnek is kedvelt motívuma, én néhány ócskapiacon szedegettem össze ibolyás készletemet, sajna nem teljes, de gyönyörű - nézésre használom. (Bögrékre, findzsákra továbbra is vevő vagyok ám.)

A múló időt juttatja eszembe ez a festmény

És itt az ismert vers:

Weöres Sándor: Mély erdőn

Mély erdőn ibolyavirág,

Elrejt jól a borókaág.

Minek is rejt az az ág,

Gyere tágas a világ!

Mély erdőn ibolyavirág.

 

 Keresztnévként is kedvelik, s a zene világában is ott a helye IBOLYA!

Számtalan népdal és műdal ibolyázik, kinek-kinek megvan a maga kedvence. Számomra a Kék ibolya búra hajtja a fejét - a legszebb az ibolyások közül. 

Kék ibolya búra hajtja a fejét,
Kék ibolya búra hajtja a fejét,
Nincsen aki megöntözze a tövét,
Nincsen aki megöntözze a tövét.

Szállj le, harmat, kék ibolya tövére,
Szállj le, harmat, kék ibolya tövére,
Most találtam egy igaz szeretőre,
Most találtam egy igaz szeretőre. 

 

B. verzióban így folytatódik...

Jaj, de széles, jaj, de hosszú ez az út,
Amelyiken az én rózsám elindult.
Kedves rózsám, térj vissza a régi utadra,
Emlékezz a szombat esti szavadra!

Hosszú útról visszatérni nem lehet.
A szerelmem eltiporni nem lehet.
A szerelem szélesebb a tenger vizénél,
Árvább vagyok a lehulló levélnél.

Az igaz szerető témakörére ezúttal nem térek ki, mert közben eszembe jutott egy másik dal is...

Belátom jóval többet időztem az ibolyáknál, mint a többi szépséges tavaszi virágnál, de a legszebbet a végére tartogattam: 

MEZŐSÉGI NÉPDALOK! - szebbet ritkán hallhatunk.

 

Kertünk alján tele van ibolyával, 

Gyere babám szedd a kötény aljába. 

Lyukas a kötényem alja a lila, lila a lila. 

Mind kiesik belőle az ibolya.

 

Unokáim IS ismerik már, ezt a legtisztább szépségek közül való dalt! Isten áldja a buzai asszonyokat, hogy így tudják a szívemet facsarni!

 

 

Társaságban... tyúktaréjjal.

 

 

Vigyél el...

 

Vigyél el legalább a sarokig

kérlek

az

első villanyoszlop is furcsa rég látott kísértet

állomások hol hozzád rohanó vonatokra várok

álmos reggelek után

izgalmas utazás az első kanyarig  

hol gólyafészket látok

vagy

merészkedjünk kicsikét messzebb

vígy a folyóig

a

füzek már bársonyzöld függönyt eresztnek

és

leng a szélben mint könnyű selyem

ahhoz

a

parthoz menjünk vissza kérlek azt bármikor felismerem

kavicsait újra kezembe veszem

cipőt le a jeges vízbe szívesen belépek

emlékszel - kérdezném micsoda idő volt

te mindezt szó nélkül is érted

így a kérdést fel sem teszem

na

jó

ha most nem lehet az a messzi folyó

vigyél el a tópartig legalább vagy oda fel a hegyre

átnéznénk a kanyaron

messze nagyon messze

de

minden kapu régóta szorosra zárva

vigyél magaddal

hosszú lépcsőkön

fel egy boldoggá szeretett

parányi szobába

ott végre

megállnánk régi ölelések ízére vágyva

 

kortynyi borzongást tölts nekem a lét vékony falú

törékeny poharába.

Egy másik part...

Megyünk. - Tanuljunk virágul. 1

 Hooó! Virág!

Milyen jó érzés a téli szürkeségben megpillantani az első, mosolyt gerjesztő bimbót, majd virágot, pláne, ha ismerős valahonnan, akár a kertünkből, akár régebbi séták során esett meg az első találkozás. Mostanában a legjobb időtöltés és feltöltődés számomra a gyaloglás. Menéseim során ismert és ismeretlen növények jelzik, hogy van mit felelevenítenem, tanulnom a vadvirágokról. Az én világom Közép-Magyarország, Duna part, s leggyakrabban az ártéri erdőkben kilométerezek. Mivel az ismétlés a tudás édesanyukája - kezdenék egy tavaszi sorozatot vadvirágok a környéken témakörben.

Csacskaság lenne azt a tévhitet továbbra is fenntartani, hogy a hóvirág a tavaszt jelző virág, valamiféle jel arra nézvést, hogy nem sokára itt a tavasz, talán illúzióromboló, de NEM a tavasz hírnöke. Kiskertemben, uszkve 2 méterre tőlem, az üvegen át lesem decemberi megjelenését, melyet hosszas vita előz meg, tudniillik mikor is nyílik ki az első hóvirág minálunk?!

Azt is mondhatnám, hogy János virág, mert többnyire János napon látom meg az első bimbót, azaz karácsony körül már jelez valamit, de hogy nem a tavaszt, abban megegyezhetünk. Környékünkön az erdei életet élő szépségek megjelenése, február elejére, közepére tehető. Most, hogy március végén is az eget gyakran takarják fellegek, az éjszakai fagyok sem ritkák "Ök" nagyon jól bírják a gyűrődést. A kertből úgy két hete eltűntek a virágok, a levelek megerősödtek, aztán egy kis idő múlva ők is átadják majd a helyüket, a hagymák pedig annál jobban tudnak fejlődni, minél kevesebb virágot téptek le a "virágkedvelő" kezek. Az erdőben más a helyzet, később élednek és tovább maradnak. Mostanában minden utamon elköszönök tőlük, abban a hitben, hogy ez már az utolsó találkozás, de neeeem... A héten még mindig pompázatosan fehér virágszőnyeg mentén szeltük át a túlparti erdőt. Ámbár némely szirmon már az elmúlás foltjai is megjelentek.

És néhány hete megjelentek a kékek. Békés az egymás mellett élés, a szépség egyre fokozódik a vad világban. 

Szóval felénk - Duna part, ártéri erdő - első a HÓVIRÁG !

Idézem: "A hóvirág az amarilliszfélék talán legismertebb növénynemzetsége. Huszonegy fajuk él, melyek a Pireneusoktól, Közép- és Dél-Európán át, a Kaszpi-tóig, illetve a Közel-Keletig találhatók meg. Közülük a legkülönlegesebb faj Görögországban él s októberben virágzik"  Tudományos név: Galanthus

KÉK szépség! Nem más, mint a csillagvirág Scilla bifolia szintúgy védett növény, mint a hóvirág!  

 Asszongya róla a wikipedia: "A csillagvirág (Scilla) a spárgafélék (Asparagaceae) családjába és a csillagvirágformák (Scilloideae) alcsaládba tartozó nemzetség. Nagyjából 90 faj tartozik a nemzetséghez.^[1] Hagymás, évelő növények. Virágaik általában kék színűek, de fehér, lila és rózsaszín virágú fajok, alfajok és változatok is léteznek.^[2] A legtöbb faj kora tavasszal virágzik, néhány viszont őszi virágzású." 

Megint tanultunk valamit, ki sejtette volna, hogy a hóvirág kedves parányi rokona az amarillisznek, a csillagvirág pedig a spárgafélék családjával ápol mély rokoni kapcsolatot. Megindítóan szép, az élet mindenekfelett valóságát hirdeti számomra az alábbi kép,mit sem sejtve bandukoltam az erdei úton, amikor megpillantottam. Megérte letérdelni! Vastag avarrétegen tört át a növényke, mit sem sejtettem arról ki és mi ő. Néhány nap múlva már bimbók, majd virágok késztettek arra, hogy földig hajoljak szépségük előtt, meg egy elfogadható felvétel miatt. Micsoda erő lakozik e kis növényben. Ritka szerencse ért, mert megtaláltam a fehér változatát is, kb egy a tízezerhez arányban fordul elő a túlparti, ártéri erdőben.

És itt már megjelentek a  kacér kis sárgák is...

Az enyém színek láthatók ezen a képem, hasztalan próbálkoztam, hogy  "tökéletes" képet készítsek,  jéghideg cseppek gémberítették kezeim, miközben az új jövevény selymes szirmai megállásra késztettek.

De ki is ő?! 

 

"A tyúktaréj (Gagea) a liliomfélék családjába tartozó növénynemzetség. Több mint kétszáz faja Eurázsiában, Észak-Afrikában és Észak-Amerikában honos.  A tyúktaréjok apró, kora tavasszal virágzó, hagymás, évelő növények. Leveleik erősen megnyúltak, vékonyak, lándzsásak. Virágukcsillagszerű, többnyire sárga (aranysárga vagy zöldessárga), hatszirmú, hatporzós. Biodiverzitásának központja Közép-Ázsiában és a mediterrán térségben van. Európában 23, Magyarországon 6 (a pusztai tyúktaréjjal együtt 7) faja él. Észak-Amerikában egy faj képviseli."  

 

 

Ritkább ez a hosszú szárú változat, csupán néhány tőre bukkantunk eddig. Nem túl nagy botanikai ismeretem kiegészítéséhez kell az internet - ha jól sejtem ő a sárga tyúktaréj. Kissé visszahúzódóbb életmódot folytat, vagy csak nehezebb rálelni az erdei ösvény mentén. 

Ahogy közeledik a tavasz, úgy lendülnek akcióba a többi sárgák is! Így a folytatás garantált.

Első lecke - hóvirág, csillagvirág és tyúktaréj! 

És még valami fontos tudnivaló - NE SZAKÍTSD LE!!!

 

VÍZ - Wasser - Voda - Вода - Apă - A VÍZ NAPJA!

Március 22. - a VÍZ napja!

Minden nap látom, de megunni nem tudom, tisztelem és csodálom!

2021. március 21. Szigetújfalusi  rév közelében.

"A Duna Európa második leghosszabb és legbővizűbb folyója a Volga után, hossza 2860 km. Az a hely, ahonnan egy folyó az útjára indul, a folyó eredése, a folyók útja a torkolatnál ér véget. A Duna Németországban, a Fekete-erdőben két kis forrásból ered és gazdagon szerteágazó torkolattal ömlik a Fekete tengerbe. Útja során hegyeket tör át, hasadékot vés a sziklába, völgyeket mélyít a hegyek közé, hatalmas síkságokat tölt fel. A vízfolyás a torkolatig lehet: ér, csermely, patak, folyó folyam. A legkisebb az ér, a legnagyobb a folyam. A Dunát általában folyónak nevezzük, de az 1000 kilométernél hosszabb, bővizű természetes vízfolyást folyamnak hívják. A Duna is folyam.

A következő országokon folyik keresztül: Németország, Ausztria, Szlovákia, Magyarország, Horvátország, Szerbia, Románia, Bulgária, Ukrajna és Moldovát is érinti.

 

A Duna egy nagy kék szalag Európa térképén. Hazánk fő folyója, Magyarország területe teljes egészében a vízgyűjtőjéhez tartozik. Magyarországi szakasza 417 km, ebből 142 km határfolyó Szlovákiával. Háromszáz mellékfolyója közül 30 hajózható. Legnagyobb mellékfolyója a Tisza."

 

Amikor még gyerek voltam a Duna hét országot szelt át, hogy a tengerbe érjen... ma már az átrajzolt balkáni térkép szerint 10 országon keresztül hömpölyög. Láthattam már sokfelé határainkon innen és túl, sokszínűsége lenyűgöző!

Nekem megadatott a mindennapi szerelem.

A nyolcadik osztály vége felé, Visegrádon történt az első, hosszabb találkozásunk, kirándulásunk során, üldögélve a parton azt kívántam, hogy bárcsak a Duna mellett élhetnék. (Ne kívánj, mert teljesülhet...) Nos ez a kívánság nagyon is "jóra" sikeredett, mert két év múlva fájó szívvel hagytuk el barátainkat, s költöztünk Borsod megyéből Fejér megye egyik csücskébe. Nehéz, hosszas és fájdalmas átállás volt. De, ha már kívánság, azaz lúd, legyen kövér. Ha már itt, akkor legalább a folyó mellett feledjük a múlt veszteségeit. Nos erre az óhajra azért nem nagyon hallgatott a csodatévő sors, mert bedugaszolt fülébe kismilliószor el kellett suttognom, olykor kiáltanom is, hogy a DUNÁHOOOOZ!!! szeretnék egészen közel lenni. Sok év és még több víz folyt le... s az a süket sors felemás módon, de végre meghallotta sóhajomat. Meg is valósult, nem pont úgy, ahogy gondoltam, de sacperkábé közelítően egészen jól, nem panaszkodom. 

 

Hajnalban a folyó hangjára ébredek, dohogó hajókéra éjszaka, illata természetessé vált, minden szippantásban benne van a víz szaga. S most, hogy karanténice (többnyire) korlátozom magam csak le kell szaladnom a révhez és maszkot húzva kompozhatok a túlpartra, nagy utazás jeligére. Erdei sétáim során csodákra bukkanok, meg dühítően sok mocsokra is, hisz az emberi oktondiság kimeríthetetlen trükkökkel szennyezi a környezetet.

Megyek, megyek és az út, a rügyező fák látványa, a folyó zúgása, a madarak hangja, a belém kapó szél ereje megsegít, hullanak le a gondok, az első rügyek, bimbók, virágok selyme vidít. Hálás vagyok, hogy itt is - ott is új szépséget láthatok hol itthon, hol a túloldalon.

Hosszas keresgélés és több száz, vagy ezer kép átnézése után az alábbiakra esett választásom, hogy tisztelegjek a folyó, az életet adó víz előtt.

Szubjektív sorozat, hisz nem a profi fotózást hajszolom, hanem a pillant pazar szépsége ugraszt ki hajnalban az ágyból, vagy néha ki se kászálódva kattintok maszatos ablaküvegen át, nézve a Dunát. A hajnal, a delelő nap és az alkony megörökítése nem oly nehéz, az éjszaka gyönyörűségeivel vannak gondjaim, a telihold aranyhídján átúszó hajók még egyszer sem akartak tökéletes szépségükben leképeződni.

Szeretem a vizet, minden nap, minden évszak, minden virágos, lombhullatós, kikeletes látvány, minden felhős, vagy felhőtlen pillanat ajándék.

És!

A szeretet könnyen megosztható, ezt teszem én is az elmúlt egy évben készült képek megosztásával.

A legutóbbival kezdem...

 

Fertőződnek.... természetszeretettel!

 És egy, még szinte gyanútlan ünnepi pillanattal zárul a képek sora, ki gondolta volna akkor, hogy a világ ekkorát változik egy év alatt!