Még mindig ...

 

Még mindig fel-fel ragyog

homályos reggelek

felhőfoltos délelőtt után

déltájban bekacsint s én sietek sürgős dolgaim után.

Szerszámok

cserepek

föld

és

félelem

minden dolgomat itt időben talán befejezhetem.

A

rózsának vége

tüskéje belém akad

felvérző sebek

emlék ringató cseresznyefa alatt

olló kerül kezembe - kint feledett

rozsdafolt kimarta

törlöm 

fényesítem

nehezen megy

hangya pihent rajta.

Hagymáim mind földbe kerültek

alszanak anyámat idéző tavaszig

bolondul fojtogat ez a csend

nincs sok idő már alkonyatig.

Egy

 méh

csupán egyetlenegy hallgatag

szorgosan érinti meg a kései pompában ragyogó szirmokat

virágról virágra röppenve valamit még keres

nesztelen munkál s nem is sejti hogy szépségével

bánat burokba szorítja szívemet.

 

 

ÓRIÁSKERÉK

 

Betonpadkához kocsikerék koppan

egy kettő három

felgördülnek sorban

nem is számolom tovább

hatóra van s az első komp

gyorsan megtelik odaát

fekete vízen fehér lámpafény remeg

lánc és motor zaja ébreszti a tájat

kormos szél vágtázik füzesek felett

 itt is a reggel

tegnapról megmaradt ígéretekkel

felejteném még a gondokat

mit hogyan és hová

máris ezer kérdés üt rajtam

mégsem tudom a pontos válaszokat

nézd

a

komp már át is ért

maga után húzva tarka fényfüzért

bámulom az éles színeket

csalóka sárgák talmi vörösek

kékek és lilák

zöld pöttyök és csíkok

festik át a lomha éjszakát

akár az ég

kedvmorzsáim épp oly feketék

alacsony fellegek alatt

vonul habtollú síró visító sirálycsapat

elkóborolt nyári vágyak után kutatnak talán

kiálthatnék nekik de csak itt állok bután

óriáskerék

fel és le

le és fel

ne törődjetek a nyár múló hevével

ősz van

barna és borús

vadgesztenye már markomban lapulsz

bánatvirág szirmát hordja szanaszét a szél

vigasztalón pittyeg az első cinkepár

levél libeg és halkan földet ér

elszaladt 

elszökött a nyár.