Partfal


Szabad szemmel szeretném írni ezt a blogot, szememben néha mégis akadnak porszemek, melyek látásomat elhomályosítják. Lehet, lehet, hogy ez csak múló állapot nem vagyok más Uram, csak esendő földi vándorod!

2026. június 11., csütörtök

Tízezer vers...

 Kedden délután az érdi Temesi Éva Irodalmi Kör képviseletében Besenyőtelken jártunk - Petrik István költőt köszöntöttük azon az irodalmi délutánon, melyet tízezredik versének megírása alkalmából szerveztek számára és az érdeklődők számára a helyi  Dr. Berze Nagy János Általános Iskola szép könyvtárában. 

A messziről jött ember kíváncsiságával jártam körbe a település központját, majd az iskola hűs falai közt hallgathattam, hallgathattuk a verseket. Örömömre szolgált a személyes találkozás, hiszen már régen fogtunk kezet. Az internet számára azonban nincs távolság, így reggelente gyakran Petrik István verseinek olvasásával kezdem a napot. Mély haza és szülőföld szeretete megérint. Irigykedem is rá - nem a tízezernél immár több verséért, s nem a hetedik kötetéért, hanem valami egészen másért, ami az én éltemben nagyon korán megszakadt. Mi az az erő, mely szinte minden versben jelen van?! A szülőfalu iránti szeretet, a GYÖKEREK! Gondolatvilágának központi szereplője az a tér, ahol születésétől fogva él, ahol írni, olvasni tanult, ahol gyermekként leírta az első sorokat. S roppant precíz lévén meg is számozta az alkotásokat. (Magaméival még az összegyűjtésig sem jutok el, pedig jóval kevesebben vannak, többnyire szanaszét levelezéseimben.)

Petrik István mélyen elkötelezett szülőföldje és nemzete iránt - szeretettel átitatott aggodalom IS fellelhető írásaiban. A föld illata, a fák lombja, az ég kékje, s a lét szépsége közelivé teszi az Ő világát, így kettős örömben volt részem július 9-én. Hangulatos gyermekverseiből válogattak a fellépő kislányok, akik bájos izgalommal léptek a mikrofonhoz. Gyermek és irodalom - szívemhez közel álló érzés, s a csillogó hajzuhatagok látványa egy régi, szeretett világba repített vissza. Oda, ahol a paraszti lét, a falusi szorgalom még az élet, a megélhetés biztosítéka volt - nagymamám combig érő varkocsa jutott eszembe láttuk kapcsán. A világ változóban, de van valami, ami örök számunkra - a versben megénekelt hit, a teremtő Isten iránti hűség és a honszeretet elegye. Versek százai, ezrei emlékeztetnek bennünket sorsunk színes szőttesére, hol bánat, öröm, harc, kudarc, barátság, szerelem, szeretet, veszteség, áldozat és áldás - halk szavakban, mondatokban simulnak végül össze. Köszönet érte. Isten éltessen az alkotó tanárembert, a költőt, s adjon neki sok erőt az élet értékes mozzanatainak megörökítéséhez!

AZ ÉN FALUM
*
Ez az én falum.
Kicsike, de büszke.
Áldott gyermekkorom
aranyozott tükre.
Ez az én falum.

A gyökerem, a szárnyam.
Bárhol várt a világ,
ide mindig haza jártam.
Ez az én falum
a dél-hevesi síkon.

Erről a faluról
csak szépet szabad írnom.
Ez az én folyóm.
Nincs folyó, és nincs patak.
Templomtorony, sírkert…
Vályogból a falak.
Ez az én falum.

Otthonom és békém.
Egy tenyér-sík róna
a besenyők vidékén.
Ez az én falum.
Bemutatok mindent.
Az istenfélő embert.
Az embert áldó istent.

Ez az én falum.
E földből gyökereztem.
Örökre az enyém.
Már sohasem eresztem.

Ez az én falum.
Itt földszintes az álom…
Itt a nemességet
a lelkekben találom.














1 megjegyzés:

  1. Köszönet a képekért, a felemelő szavakért. Köszönet, hogy ott lehettünk, hogy mindez megadatott és kifejezhettük szeretetünket, megbecsülésüket a költő, Petrik István iránt.

    VálaszTörlés