Úgy hallom, hogy nem hallom...

Már tegnap este, mikor tizedszer mondtam, hogy nem hallom, már akkor gyanús volt valami.
Most pedig a nagy reggeli csendességben észlelem, hogy ez már nem a fáradtság, s nem a koncentrálás hiánya. /Mondá ugyanis tegnap előtt a Zuram, bizonyos haászlébe került három db pikkely kapcsán, hogy nem vagyok következetes. Hogy ezt így frissiben cáfolhassam és bizonyítsam, hogy igenis az vagyok (pedig nem is) szóval fülileg leteszteltem magam. Csodacsendben alszanak,hisz karácsony első napja van. A Zuram az én ágyamban, én a bordós szoba kanapéján, s a drága körösztlányom és a "ló" a Zuram fekhelyén. Én pedig szorgalmasan hol a jobb, hol a bal fülemmel tesztelem, hogy hallom-e a tűzhelyre tett vizes fazék sustorgását?! De nem és nem mennek a jobb fülembe bele a hangok. No tehát alkalmi süketté nyilvánítom magam e percben, remélve, hogy az alkalmiság valóban ideiglenes állapot és csupán a napokban elszenvedett fülfájás múló következménye.
Nem tölt el nagy örömmel az állapot, különösen az a valami kis hang zavar, ami nagyon távoli sistergésre hajadzik.
Meglássuk, hogy a gyógyolajok elűzik-e, vagy jöhet a doktor...
Visszatérve az ágycserékhez.
Álmomban egy szántóföld mezsgyéjén lévő keskeny emelkedőre feküdtem napozni, valami gazos, rendezetlen helyen volt-e pihenőhely, gondoltam is mi a fenének nyaral ilyen helyen az ember, s talán le is fogok gurulni, olyan szűkös a földkupac. No reggel ráébredtem, hogy a fekhely ferdesége, és keskenysége indukálta bolondos álmomat.
De hogy került a ló az ágyba?!
Anna keresztlányom tegnap Malmöből érkezett, élete első karácsonyát tölti nyüzsgő családunkban. Mert nyáron szinte minden évben iderepült Anna , de bizony ez az első közös karácsonyunk együtt a nagy családban, s hogy teljes legyen az öröm magával hozta a barátját is.
Mikor lányom elújságolta Lilinek, hogy Annával együtt Angelo is iderepül, tekervényes és furfangos agyú Liliannánk így válaszolt: "Hihihi, hogy engednek fel egy lovat a repülőre?!"
Így hát egy AngeLÓ is érkezett hozzánk, s most mélyen alszik még a másik szobában...

Az én fülem meg várja az éledő neszeket, hogy bizonyosságot nyerjen állapota felől.

Ajándékaim

Most, hogy szokásomhoz híven korra reggeli csendben muzsikára vágyva hallgatom a fiatalember, Lugosi Ali muzsikáját úgy érzem megérkeztek az én ajándékaim. Mert ajándékot kapni én is szeretek, de hogy mi légyen az azt nehéz eldönteni...
Gyerekeim fel-felteszik a kérdést Anya mit szeretnél?! Egy új telefont (hogy azt is összetörjem...)?! Vagy valami mást?!
És nicsak valaki jobban tudja, mint én, hogy mire is van szükségem nekem. Hogy mire is? Reményre, hitre, jóra, bizalomra!
Az este végig izgultam a zenei vetélkedőt, hol egy tizenöt éves kislány hangja töltötte be a termet, s bevallom az én szívemet is. Dolgoztunk és imádkoztunk - mondta mentora.
Ma reggel pedig a Virtuózok klarinétosát hallgatva, s a sorsát megidéző írást olvasva egy mondat kerül a középpontba: "ez Isten tervében is benne van, ez az ő gondolata is...."- mondták egy tizenöt év előtti riportban a fiút örökbe fogadó szülők. Ez lenne hát az én ajándékom, ez a mondat, hogy legyek benne a terveiben. S Ő legyen benne terveimben! Mert képes vagyok a felejtésre, a kishitűségre, a gondviselő oltalom érzetét olykor felülírják a mindennapok lüktetései, az egóm, s más történések is meg-megháborítják létemet. Mulatságos hasonlat jut eszembe, régen ha sercegett a fekete-fehér tv anyám rácsapott a tetejére, s meglepetésünkre ismét jó lett a masina , hogy hol volt a kontakt hiba sosem derült ki, de egy jó irányzott mozdulat helyre hozta a képet. Így vagyok én is most, és hálás szível vagyok azért, hogy a "jól irányzott mozdulat", ami a vibráló, feszültséget előidéző helyzetet helyrebillenti szelíden ütött lelkemre, s nem lesznek még egy napon túli sérüléseim sem. Csak elgondolkodtat, csak tisztítja a látásomat, csak, csak, csak...
Hogy mi is volt ez a "mozdulat", ami kupán csapott?! Nem más, mint két ajándék eltévedése, s az ezt követő hullámgerjedés.
Tettem, vettem tegnap az ünnepi készülődés jegyében, hegyekben állnak még a fonalak, befejeztem hát három sapkát, igyekeztem eltüntetni a képeslap készítés maradványait, a kis kézműves munkák kellékeit, s a csomagküldéssel, ruhaválogatással, ajándékkészítéssel járó egyebeket, s sajgó fülemet kenegettem gondoskodó gyógyolajjal... Nézegettem a csángó gyermekekről készült fotókat, álltak a magyar ház udvarán a nagy hóban, s kezükben ott voltak az ezer kilométert megtett csomagok. Eközben érkezett hozzám egy pár soros üzenet. Egy kislányról, bizonyos Julcsiról szól, ki messzi Olaszországban megkönnyezte a Gyertyafény pályázatról szóló nagymamai beszámolót. Kinek szívében két haza létezik teljes békességben, ki a szeretet szót két nyelven mondhatja ki! És a gyermeki örömről szóló mondatok túllendítettek minden bosszankodáson, mert emlékeket idéztek fel!
Közel tíz éve már, hogy egy karácsonyi játszóházban, az Aprók karácsonyán, a rajzpályázat jutalmát adtam át a gyerekeknek. Szokásos izgalom, némi tülekedés, a csomagok ott sorjáznak a színpad peremén... A nagy hangzavarban is jól hallom, amint a nagyfiú kezébe véve az ajándékot ámulattal kérdezi tőlem "Egy EGÉSZ doboz szaloncukor?!"
Nem felejthető a pillanat, s a mondat, beleégett emlékezetembe!
Hány meg hány gyermek várja úgy a karácsonyt, hogy titkon sejti, hogy üres lesz a fa alja, ha lesz fa egyáltalán?!
Míg óvónéni voltam a téli szünetek után felidéztük az ünnep élményeit, de sokszor csavarta a szívemet az alig hallható vallomás:
- Nekünk nem volt fánk, nem volt szaloncukor, nem kaptunk ajándékot, hozzánk nem jöttek az angyalok. Ilyenkor mély fájdalommal és hálával gondoltam a mi csendes, egyszerű és tiszta gyermeki karácsonyainkra, a gyertyák lobogására, a dalokra, melyekkel köszöntöttük a mindenség dicső királyát.
És mindig volt valaki a gyerekek közül, aki néhány szem szaloncukor zizegésével oldotta a hirtelen beállt csendet.
Az ajándék itt van egy dalban, egy csomagban, mely örömkönnyeket fakasztott, de az eltévedtben is, ami majd odatalál, ahová szánták!
Kívánom, hogy osszuk meg egymással ajándékként a reményt, hitet és a bizakodást, hogy bennünk él a szeretet!
E karácsonyváró csendességben, a rám váró feladatok közepette elmémbe vésem a legfontosabbat, amit ajándékba kérhetek és meg is kaphatok, hogy útjaim az ő terveiben benne legyenek!
Áldott karácsonyt!

Decemberi hajnal...

Ráterül a takarómra

csend órában

mintha volna

mintha
volna

újra

mégis

képeskönyvlap

régi

foszlott

lapjain

múltunk mézmázas meséi

hótakarós

puha

párna

csillaghúnyós éjszakába

simuló

sejteket borzongató

várakozás

szívremegés

álomszánon létrepülés

évtizedek

rohanása

gyermeki hit lobogása

éjszakánkban csillag sincsen

őrizgetem mégis kincsem

gyermekszemek

hitek

fények

sajtár meleg

szép emlékek.

Érdi Irka verspályázat

Alábbi versemmel az ÉRDI IRKA verspályázaton első helyezést értem el:

MEGBOCSÁTOK

Megbocsátom a fakóvá szürkült hajnalt

mikor sejted már nem lázad

könnymázas

sáros utakon

osonok

álmomban utánad

megbocsátom szavaid terhét

felkarcolt

rózsatüskés buggyanás

vérszirmos sóhaj

parttalan kínban született
életárulás

megbocsátom árnyaid esti érkezését

szívet vakító fényed

látomás

lehajolok

megvénülve
keresek vízcseppnyi tükröket

összeraknám újra balgán
sorsunk mit ezerszer szétszedett

megbocsátom szerelmed tüzét

epekedő
emésztő
lángod

vállamra sebet égető kínoknak hegét

tudom

csókom

lelkedbe fúródó nyílhegyét

magadban te is megbocsátod

elfeledek minden

vágykarélyos

tébolyult szivárványt

értem
szétterülő csended kínját
szorongató
földporos nappalok
sóvár üzenetét

elmorzsolt  könnycseppjeimben nincsen átok

időtlen szerelmed áldott hevéért

létszomjunk pusztájában újra

megbocsátok.

Anyámnak

Csak egy nap

egy
délután

árnyak feszülnek már
öreg

lombfosztott cseresznyefán

talán egy perc

hogy
homlokod

s

kéklő szemed

még felragyog

mázas bögrében friss tea

anyám

méz színű itala

csak egy perc
egy pillanat

leülni

még a fák alatt

kezedet

fogni

hallgatag

látod

most

is csak könny fakad

bocsánat

csupán

egyetlen szó

meg nem kapott útravaló.

SZABADSÁG

Zászlók lengenek nyarat idéző kék egek felé

régi

új

huncutok káromolják szent neved

sikolt a lélek

könnyek

sírkertek

keresztek

apám hangja bennem éled

anyám hangja belém olvadt

 

szabadság

visszhangozzák messzire a fák

szabadság

létporosan rikoltó világ

 

bolond szelekkel kergetőznek hitető szónokok

adott szavuk mint könnyű pára úgy lebeg

 rátok gondolok

kérges életet szenvedők

temető kapuban megtorpanók
gyertya lángja meg-meglobban

ötvenhét év múlt

majd egy élet

gyermeki szívvel visszanézek

vérbe

kínba veszett árnyak

elkísérnek

rám vigyáznak

apám

arcodat látom hogyan vitted át halálon

félelmek rejtett sebhelyét

fájdalmak gyötrő gyűrűjét

anyám

aggódó titkos rebbenéssel vártad az estét

börtönkapu felé induló lépted

bennem remeg

szabadság

szavatok muzsikájában

tiszta létvágy dalolt

 

későre jár

vergődő gondolatok

felszakított sebek tompa fájdalma mélyben sajog

bátran álmodó szívekre

áttetsző fátylat borít a hold.

 

Kósa Márta 2013. október 23.

Ősz

Barnás aranyban

bukdácsol
a

nap

kincseinkben megbotló sugarak

párás hajnalok
szürkeségétől koptatott

útjára

rozsdás levél

repül

zümmög

perdül

álomra szenderül

reménykedő

vörös bogyókon

didergő bogár

álmodja

szép nyarunk
vágyait

pók ásít

csapdája kész

hálóján ezernyi cseppben

tükröződik
a

lét

dió koppan

kertünkben végig remeg a nesz

kopáran remélnek az ágak

új feltámadást

őszidő szorítása mégsem ereszt

füst kanyarog

kesernyés

fodrokba öltözik a táj

még

bordó

bíbor

léthintó

ringat

s
mi
szorgalmasan szívünk mélyébe

takarjuk

avarszín titkainkat.

Őszi nap

Habkönnyű párán átragyog

sugárban cikázó angyalok

fénymázban fürdő láthatár

rigó fütty

elmúlás

ború

magány

szirmok varázsa megkopott

szélcsendes órákban
lopott

csendperces illatár

szívhangunk

titkot

kalapál

az
óra

üt

felszáll a pára

diófánk

meztelen ághegyén

egy szem dió

sorsát

várja

az

óra

üt

őszfestékkel készült keret

bronzok

barnák

és

bíborok

poharunkban

mézes borok

hang hallik

reccsen az ág

szelíd színekkel nap cicomáz

sárga

okker

véres narancs

ősz dallal kelő világ

múlás

parancs

vége

remeg a tó vizén a csepp

kesernyés füst

álomhatár

bújócska
ez

egekbe szálló vágymadár

rőt színekkel szőtt
szemfedél

sóhaj

könnyű

mit felkap a szél...

Itt van az ősz...

Pirkadat