Költőtársamnak - fájdalommal.

Végig suhant a szél

a

hanyag városon

kertekbe nézett

majd

tovább

 osont

társául szegődött

végzetes végtelen

valakit keresett

magányost

védtelent

betekintett több tucat ablakon

megpihent

érezve

itt

a

jó alkalom

kereste

őt

ki

szívében

vágyat

lázat

lemondást

cipelt

keserűt kóstolt

és

 életet lehelt

rábukkant

kopott díszletek

tágas falak között

markába fogta tört szívét

előle

meg még senki sem szökött

szürkére szűkülő tekintet

dühödten lüktető erek
küszködve küldtek könyörgő létüzenetet

hiába

kiáltás

harc
könny

hiába

sóhaj

tehetetlenül tördelt kezek közül

óvatlanul

kiszökött

a

lélek

emlékem vagy

mosolyod titkában osztozom

lezárult földi zarándoklatod

ég peremén tűnő csillagok közt
érzem ahogyan távozol

villanófényben
konok arcéled már szabad

kérges kezedből
szerteszét szóródnak
mint
a
mag
az
ősmagyar
megszentelt
szavak.

Májer József emlékére.