Partfal


Szabad szemmel szeretném írni ezt a blogot, szememben néha mégis akadnak porszemek, melyek látásomat elhomályosítják. Lehet, lehet, hogy ez csak múló állapot nem vagyok más Uram, csak esendő földi vándorod!

2019. május 31., péntek

SZÍVVIHAR






SZÍVVIHAR


Mohón éhesen kavarog a víz
s
te
óvatlanul
bódult táncba hívsz
sötétbe csomagolt fellegek felett
kettőnknek
közös napokat képzelek

ölembe hulló ezer apró emlék
nem mondhatom hogy itt jártál nemrég
huszonöt évnyi tegnapok
súlya nyom
szívemhez kapok
kibuggyan a könny
régi szerelem
lépteinket összepréselem
érintések
hitek
sóhajok
arcomból tincset simító suta mozdulatok
néhány
grafit nyom
vénült papíron
nem is tudom hol lelem
réges-régen már nem keresem

élünk

ugyanaz a reggel kelt fel
ugyanaz a parti illat csalogat
nézzük a túláradó folyót
ladik billenést
rohanó hullámokon fehérlő hajót
felrémlik néha a sors tán mást is tartogatott
kinccsel áldott útravalót adott

kövecskéink
ügyetlen
kacsáznak
nyoma sincs már viharként ránk szakadt
sebző boldogságnak
ne faggass

csak egy kavics
parányi
barna
emlékeztet arra
az
 őrülten ölelő
májusi szívviharra.

4 megjegyzés:

  1. Él!Elmondom egy napon egy helyen, ha engeded :) <3 MK

    VálaszTörlés
  2. A versed gyönyörű!!!
    ...a felettem lévő komment meg sokat sejtető és örömteli!

    VálaszTörlés
  3. Gyönyörű, mély érzésű és emlékeket felkavaró,tűpontos gondolatok...csodás lírába foglalva...igazi költészet!

    VálaszTörlés
  4. Az emléket kincsként őrizzzük...

    VálaszTörlés