SZÍVVIHAR

SZÍVVIHAR

Mohón éhesen kavarog a víz

s

te

óvatlanul

bódult táncba hívsz

sötétbe csomagolt fellegek felett

kettőnknek
közös napokat képzelek

ölembe hulló ezer apró emlék

nem mondhatom hogy itt jártál nemrég

huszonöt évnyi tegnapok súlya nyom

szívemhez kapok

kibuggyan a könny

régi szerelem

lépteinket összepréselem

érintések

szavak

sóhajok

arcomból tincset simító suta mozdulatok

néhány grafit nyom

vénült papíron
szívemben él
merre lehet nem is gyanítom

élünk

ugyanaz a reggel kelt fel

ugyanaz a parti illat csalogat

nézzük a túláradó folyót

ladik billenést

rohanó vizeken fehérlő hajók verte habzó hullámokat

rég volt

elárvult napok 
a
sors nekünk talán mást is tartogatott

kinccsel áldott
útravalót adott

kövecskéink

ügyetlen

kacsáznak

nyoma sincs már viharként ránk szakadt

sebző boldogságnak

ne faggass

csak egy kavics

parányi

barna

emlékeztet arra

az

 őrülten ölelő
májusi szívviharra.